Sajnos szószedet

LLev barátunk elektronikus tarsolyából csusszant elő az a szószedet, amit 2004-ben raktunk össze Micivel, az akkori szóhasználatunkból. Ezeknek jelentős része örökölt, fölszedett, szájhagyomány útjén hozzánk került kifejezések, melyek beépültek a mindennapi kommunikációnkba. Ez persze azóta finomodott, cizelálódott, de értékeit ugyanúgy hordozza, aktívan tartva azt a közös kommunikációt, ami által önállóak, függetlenek és egyebek maradhatunk.

• kamillázik = gyógynövényi eredetű ige, magasfokú megrökönyödés, megzavarodás hálás ábrázolásához
• jön ki a szeme, mint a csigának = a hitetlenkedés, csodálkozás, megfeledkezve bámulás szemléltetésére használt hasonlítós szerkezet
• támad = indul, csinál, nekikezd, folytat – bármilyen tevékenység lendületes, határozott végzése esetén alkalmazható rövid szinoníma
• ujjaz = kritikus kimenetelű, másoknak kellemetlen végeredményű cselekmény, tevékenység érzékeltetése
• sose fogy el = rengeteg van belőle
• az ember = általános alanyhelyettesítő (pl: „betelefonált az ember, hogy…”)
• a szekér = bármely jármű helyettesítésére (autó, kajak, bevásárlókocsi, hajó, rrepülő)
• beszarsz, behugyozol, elájulsz ( kézen állsz és nyakon szarod magad) = számodra elképzelhetetlenül mély hatást váltana ki belőled, amiről mesélek
• ilyen ez a filmes szakma = ilyen az élet
• ezt dobta a gép = nincs mit tenni
• behúzni (berántani) vmit = megvásárol, megszerez, nőt/férfit társának becserkészi
• azt se tudom mi van (miről van szó, annak sem tudása…) kiejtés: ASSSSSE = teljes készenlét, főleg alkohol és/vagy egyéb ajzószerek hatása alá kerülés közben, vagy azt követően fennálló állapot
• kiváááánok! = Mici által bevezetett köszönés
• teljesen normális = nem szokványos, köznapi esényre használt jelzős szerkezet
• fogy mint banán = kelendő
• teljes fogalmatlanság = életre alkalmatlan létezés leírása
• pirít = lepipál mindenkit, mindent
• be- (Dzsájokosz-féle benéz, besajnál, beörül, „Hát azon besírtam…”,befigyel stb) = bármilyen élethelyzetben BEkövetkezett esemény, történés BEmutatása, elmesélése.
• csak a…. = átlagostól, megszokottól eltérő, megszólítottból ki nem nézett képességre, viselkedésre vonatkozó felszólamlás indító szószerkezete (pl: „csak a méregdrága autó vásárlása” vagy „csak a bénázás”)
• ütő = evező
• nagyon kiváló = pejoratív környezetben alkalmazott minősítés
• jóképességű = az emberi mivoltot többszörösen alulmúló létező aposztrofálása
• jól képzett = az emberi mivoltot egyszeresen alulmúló létező aposztrofálása
• képben van, mint Mona Lisa = némileg tájékozatlan a témában
• ambíció = hangerő (adj rá ambíciót = adj rá hangerőt)
• hasba akaszt = kis értékű árut vagy szolgáltatást irreális áron értékesít balek részére
• egyszerű, mint a fémhuszas / ácskapocs / faék / raklap / szög
• Én ezt is megtehetem = ha valami nagyon gázosat csinálsz
• Kesvidravációs projektúra = készpénzfelvétel ATM-ből
• appraizáció = teljesítményértékelés
• Dohányipari termék elfogyasztására feljogosító mozzanatsor = cigarettázás
• Nem kicsit … = amikor nagyon-nagyon
• Nem középszerű … = valóságtól, átlagostól igen messze álló, magasabb minőségű, kvalitású
• Nem gyengén = nagyon durván
• egerészik = tesz-vesz, szöszmötöl
• easy van = nyugodtan cselekedjél
• megrohadok = elegem van, végem van
• sügér = okosnak nem mondható
• kereszt = véglegesen megsemmisül, semmivé lesz, elkárhozik
• kuka = méltatlan véget ér
• mint a paraszt = annál sokkal erősebben, keményebben, határozottabban, mint amit valaha életedben megtapasztaltál
• kicsit konkrét = elég jó
• flóra, fauna rendbe van? = jól vagytok?
• Hogy-is, mint-is = ez most akkor hogyan fog lebonyolódni?
• Igazi állat = bolond, őrült
• Vicc, amit művelsz = szánalmas teljesítményt sikerül felmutatnod
• Legyél már szakember = csináld rendesen végre
• Az a komoly! = Tyűha!
• Tolnám mint a rohadt tököt / dugnám mint a lopott biciklit = szép ez a lány
• Toljuk el a bringát = menjünk haza
• Pötit = egy kicsikét
• TIT-jelleggel = szórakoztató módon
• Szórom szét Frutti helyett… = adok mindenkinek, mintha gazdag lennék
• (Uram, uram) a kurva életbe máááár! (UUUAKÉM) = A baromarcúbólk adaptált izgalmi aláfestő szószerkezet
• Te Senki! = A baromarcúból adaptált kedveskedő megszólítás
• Te olyan kis … lehetsz! ( A „te olyan kis buzi lehetsz” mintájára bármire alkalmazva) = Szintén baromarcú
• Sírsz, olyan = egészen rendben van
• Répa = szex vagy önkielégítés
• Kubu = blowjob
• Recsi = önkielégítés
• Zacsi leszakadt = kicsit meglepődtem
• …így… = fokozószó: a leggel egyszintű
• ez nagyon hárd = elég durva
• keménység = általában a –ság –ség – a SÁG/SÉG brigádtól átvett örökbecsű szóhasználat
• leg… (legmelegebb, legnagyobb etc.) = az így szinonímája
• meleg csoki / pite = húzós helyzet
• dárknessz (általában a spontán angolra fordítás, pl. forgetit, nájsztráj)
• oszt egyél! = old meg, ahogy tudod (ragozva is! „oszt itt hagytak minket, hogy együnk” – Dzsájokosz gyűjtése)
• Ketyefesze (Aribaritól) = kutyafasza
• Halva született nagymama = nem mindennapos helyzetre
• Hajam kihullik = nem vagyok nyugodt, meg vagyok lepódve
• (csillagos) ötös = ez jó lesz!
• kettő darab ezerrel = határozottan, kétségek nélkül
• ÉN kérek elnézést!
• Hát te ki vagy?
• Mi a szituáció / szitter?
• Köcsiöcsi
• Maki
• …típusú versenyző
• izélni a hogyishívjákot
• ólbrájt
• Dánia = elkészült, vége van
• Téma/topik
• Mi a geci van? = na, mi újság?
• Lehúz = hasba akaszttal egyenértékű
• Megagáz = nagyon durva
• Néz mint a gázálarc / vett malac = nem okos ábrázatot produkál
• Kemény, mint a Tarzan talpa
• Písz = köszöntés hiphoposa
• Hárdkór = kemény
• Hogy a viharba ne? = simán!
• „Azt szeretem magamban, hogy kibaszott jó csávó vagyok.” (Reci)
• orális fixáció
• tele van a törpöm = elég volt
• ansanté (gyk enchantée)
• köszönöm a lehetőséget
• TE TELJESEN HÜLYE VAGY?!?
• Jól játszottatok..( Hétvégén , partyn..stb..) = aktív részesei voltatok
• Lázasan ,Jánosom ,lázasan… ( Jhonny próbálkozott valamivel, hogy biztos kerestem..L.L.)
• (ÉN kérek elnézést) ill.. Ez már NEKEM kellemetlen..
• Egyszerű mint (II.) a barlangrajz /pont.
• Hogy a vérbe ne???? = nem kérdés

Jöhet még. 🙂

“Sajnos szószedet” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Ez nagyon durva…. Úristen, valami már nagyon retro, de van egy csomó abszolút élő… mindegy azért elég durván benne van az elmúlt 6 évem

    Válasz
  2. a be- t azt szerintem én hoztam „be”, pl. betetszik, befél (=megijed), de nem zárom ki annak lehetőségét, hogy más nyelvterületeken is hasonló káosz játszódott le az agyakban 🙂

    Válasz
  3. Sajnalkozva figyelem a testedet, sajnalkozva figyelem a szad.
    Szikora Cickany
    Felkai Szergej
    Egy fonyi Szergely
    Combos Szultan
    oh, gecci, gecci, reszeges lo, csontos kalaberom
    Szippancsaki
    Serult vagy
    Zsirsertes
    Oxigensatortaborilelkesz
    Megserult az agykozpontom
    Peniszpumpas hadsereg
    A befele forditott mubor tanga jancsiszegekkel a cool
    Kutyamaszkban szurni a kiraly
    Sirsz, olyan jo
    Zsetonszkaja ulica
    Szurj makkba, vagy konnycsatornaba

    Válasz
  4. néz, figyel, intézkedik
    megsérült a beszédközpontom
    nyugodt legyél, mint disznóvágáskor
    csákányi lászlóné
    vágó pista néni
    tökös méter
    barkasz attila
    zsírbüfé
    reggel jönnek a balatoni öngyilkos szarvasok
    csádi mihály
    csehszlovák
    proletár
    majdcsakmegoldódikvalahogy… magától
    baróti lajos
    mint a barom-állat

    Válasz
  5. Na – általában odanemillő helyzetben alkalmazva, például reggel a dohányzóban köszönésként

    hogy – a
    „Szia, csak azért hívlak, mert azt szeretném mondani ha nemzavarlak éppen, hogy…”
    valamint a „Képzeljétek gyerkek a múltkor azt történt velem a villamoson reggel 9 óra 40 perckor, hogy”

    némileg rövidült alakja

    Válasz
  6. Áci, a be-t „egészen konkrétan” Pandacsöki Boborján szülte: „Hááá mingyá beröhögök” mondatával…én legalábbis őrá emlékszem nagy tisztelettel mint a bezés ősapjára….

    Válasz
  7. Re: Áci Jan 16th, 2008 at 2:13 am ::: „a be- t azt szerintem én hoztam be”
    Mikor hoztad be? Csak mert mi már be-ztünk 1991-92 tájékán

    Válasz
  8. ööö Butarobokuty… hát nyilván arra gondolt, hogy a Sajnos Crew-ba ő hozta be, nem az országba…

    Válasz
    • “Annyi pénze van, hogy sose fogy el.” – gazdag

      Kissé túl hosszú, vagy nem? a gazdag rövidebb és a szleng erre is törekszik.

      A szinonima rövid i-vel van, nem hosszú.

      E szólások többsége nagyon bugyuta, sudribunkó, azaz nem frappáns, nem vagány.

      Válasz

Szólj hozzá!