50 dolog arról, milyen is hivatásos szakácsnak lenni

Mire kell felkészülnie annak, aki a szakácskodásból akar megélni. 

Rendszeresen olvasom jEnci blogját, amit angliai szakácskodásáról szól, és ehhez kapcsolódó élményeinek gyűjteménye, emellett ismeretterjesztő tartalmakat is felvonultat. Hősünk korábban Heston Blumenthal Hinds Head nevű gasztropubjában dolgozott Bray-ben, ahol a a séf világhírű The Fat Duck nevű, leírások alapján is zseniális étterme is működik. (A The Fat Duck-ban tálalják a Sound of the sea nevű ételkompozíciót úgy, hogy az étel érkezése előtt hoznak egy iPod-ot, amiben a tenger hangjait játszák le és az étel fogyasztása közben javasolják hallgatni…) A szakácslány közben Londonba igazolt a két Michelin-csillagos Square-be, ami azért jelzi, hogy nem tehetségtelen egyénről van szó.

Nemrégiben posztolt egyet saját karrierjéről, amiben linkelve benne volt egy jó kis ötvenes felsorolás a szakácsszakma sajátosságairól. Ennek eredeti változatát egy kanadai blogon találtam meg.

Íme a magyar változata:

  1. Mindig lesznek friss vágások a karjaidon és a kezeiden.
  2. Soha nem fogsz új embereket megismerni, mivel a közösségi életed a nullához konvergál.
  3. Nehéz lesz új párkapcsolatot kezdened, annyira értékessé válik az idő, amit egyedül tölthetsz.
  4. El fogod veszíteni a közösségi képességeidet.
  5. A humorod lealacsonyodik a rasszista, soviniszta és malacviccek szintjére.
  6. Nagy valószínűséggel megtanulsz úgy kármokodni, mint a kocsi és legvégül már észre sem fogod venni, hogy így beszélsz.
  7. Várhatóan kicsit rögeszméssé válsz és minden témáról az étel jut majd eszedbe, ezáltal minden beszélgetésed előbb-utóbb vissza is kanyarodnak majd a főzéshez.
  8. Hosszú ideig aprópénzért fogsz dolgozni.
  9. A súlyod megváltozik: vagy nagyon elfogysz vagy nagyon meghízol.
  10. Soha többé nem lesz napbarnította bőröd.
  11. Nem fogsz híressé válni.
  12. Ki fog alakulni valamilyen (rossz) szokásod, függőséged: a legesélyesebb a kávéfüggőség, a dohányzás (elsősorban cigaretta), rendszeres alkoholfogyasztás, szerencsejáték, marihuana (vagy keményebb), esetleg energiaital.
  13. A talpad tönkremegy.
  14. A hátad (gerinced) tönkremegy.
  15. A kezeid tönkremennek.
  16. Folyamatos alváshiányban fogod élni az életedet.
  17. Elkezded rávenni a barátaidat, hogy minden közös programot a te napirended/hetirended alapján szervezzenek, ami alapvetően a szöges ellentéte az ő életüknek, mivel te általában nem tudod előre, mikor lesz szabadnapod és jó eséllyel azoknak a dátumán nem is fogsz tudni változtatni.
  18. Erősen ideges természetűvé válsz.
  19. Sokkal hajlamosabb leszel arra, hogy mindenen felb@szd magad
  20. Fogékonyságod mások alacsony hatékonyságának és ésszerűtlenségének felismerésére megnő, míg az erre vonatkozó toleranciaszinted ugyanolyan mértékben lecsökken.
  21. Életed legnagyobb részét kicsi, sivár, rossz szellőzésű, meleg, zajos, párás, mesterségesen megvilágított, ablak nélküli helységekben fogod tölteni emberek egy kis csoportjával összezárva, akik a közösségi érintkezés egyetlen felületét képezik majd számodra.
  22. Minden valaha általad lehetségesnek gondolt és törvényes időkeretnél hosszabb ideig fogsz dolgozni.
  23. Az ébren töltött idődet állva fogod eltölteni annak a szikrányi esélye nélkül, hogy akár 5 percre leülj.
  24. A legrövidebb munkanapjaid hosszabbak lesznek, mint az emberek többségének leghosszabb munkanapjai, és a leghosszabb munkanapjaid (amik nagyjából a munkaheted felét fogják jelenteni) hosszabbak lesznek, mint amennyi időt egy átlagember ébren tölt naponta.
  25. Soha nem fogsz ínyenc vacsorát főzni otthon. Túl fáradt és túl ideges leszel a főzéshez.
  26. Jó eséllyel elkezdesz gyorséttermi kaját és instant tésztákat vagy leveseket enni.
  27. Testi vagy lelki erőszak alanyává válsz. Hivatalosan ez egy személyiségteszt lesz, a valóságban a szórakoztatás egy formája.
  28. Arra a sorsra fogsz jutni, hogy a rengeteg, a munkával töltött idő által a kollégáid jobban fognak ismerni, mint a társad, a családod és a barátaid.
  29. Olyan emberekkel fogsz találkozni és erős kapcsolatot kialakítani, akikről korábban azt sem gondoltad volna, hogy akár egyszer is beszélgetnél velük.
  30. Állandó stresszben fogsz létezni.
  31. Soha nem lesz pótolhatatlan és mindig 110 %-on kell teljesítened.
  32. Mindig kimerült leszel.
  33. Nem lesz lehetőséged beteget jelentened másnaposság miatt.
  34. Azt várják majd tőled, hogy a munkát minden másnál fontosabbként kezeld az életedben.
  35. Soha nem fognak megdícsérni.
  36. A feletteseidet mindenható mesternek kell tekintened: soha nem kérdezhetsz vissza, nem próbálhatod meg kifejteni a véleményed, nem kezdeményezhetsz beszélgetést vagy más formáját a fegyelemsértésnek, még akkor sem, ha tudod, hogy valamit nem jól csinálnak, illetve elfogadhatatlanul viselkednek veled.
  37. Rendkívül nehéz lesz számodra nézni, ahogy a barátaid főznek.
  38. Édesanyád nem fog főzni neked, mert zavarban lesz tőle(d).
  39. A családod azt várja majd, hogy karácsonykor te főzz otthon, minden évben. Szerencsédre, minden második évben dolgozni fogsz karácsonykor.
  40. Minimum minden második, de lehet hogy minden évben dolgozni fogsz karácsonykor, szilveszterkor, anyák napján, az összes vallási és állami ünnepnapon, a születésnapodon, a párod születésnapján és minden más ünnepnapon, ami lehetséges.
  41. Hosszú-hosszú éveket kell ledolgoznod szerviens munkakörökben, mielőtt elérnél bármilyen érdemi felelőséget hordozó pozíciót kaphatnál.
  42. Minél jobb étteremben dolgozol, annál hosszabbak a munkanapok, annál nagyobb a nyomás és a stressz, annál egészségtelenebb életmódot kell folytatnod, annál könyöklősebb környezetre kell felkészülnöd, annál kevesebb alvásra lesz lehetőséged, annál kevesebb lehetőséged lesz rendeset és rendesen enni és a többi, és a többi…
  43. Rendszeresen el fogsz követni hibákat, amiket minden alkalommal a szemedre fog vetni valaki azzal, hogy te biztosan csak emberszabású lehetsz, mert emberek nem követnek el ilyen hibákat.
  44. Ha nő vagy, akkor folyamatos tárgya leszel hímsoviniszta megjegyzéseknek, disznóvicceknek, szexuális zaklatásnak, lekicsinylő beszólásoknak és a mestruációs ciklusodra célozgató megjegyzéseknek.
  45. A barátaid és a családod sosem fogja megérteni, hogy miből is áll a munkád és soha nem is leszel képes ezt megértetni velük.
  46. Jelentős összegeket fogsz költeni konyai eszközökre, könyvekre és minőségi éttermekben étkezésre, ami miatt nem fog elég pénzed maradni más fontos dolgokra.
  47. Mások számára ijesztő vonzalom fog benned kialakulni kések iránt.
  48. Ha cukrászséf vagy, mások számára ijesztő vonzalom fog benned kialakulni kanalak iránt.
  49. Kiütéseid lesznek a popesz-vájatodban (lásd még kőműves-dekoltázs) a meleg, az izzadtság és a súrlódás együttes hatásától, ami soha nem fog meggyógyulni rendesen, néha elfertőződik majd, és általában váladékos lesz és viszketni fog…
  50. Ha te a megfelelő embertípus vagy, akkor minden nap hálát fogsz adni a vezérlő csillagodnak, hogy arra az útra vezetett, amin meghoztad életed legjobb döntését és szakács lettél. Szerelmes leszel a szakmádba és soha nem gondolsz majd vissza ezekre a dolgokra…

“50 dolog arról, milyen is hivatásos szakácsnak lenni” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. úha, szakács és étterem szavakat helyettesítve bankos és bank kifejezésekkel ugyanez a szindróma…except for 49, ehelyett „pár dioptriával erősebb szemüveget hordasz, a kontaktlencséd sem bírja ki az évadot sosem” szentencia javasolt.
    ehh, elmegyek kertésznek.

    Válasz
  2. „úha, szakács és étterem szavakat helyettesítve bankos és bank kifejezésekkel ugyanez a szindróma…except”

    Ezzel azért vitatkoznék!!!

    Válasz
  3. A kertész jó dolog már megérdeklődtem,csak szarabbul fizet ergo valamit valamiért.

    Miért nem lettem politikus?!

    Válasz
  4. Én 18 éve vagyok a szakmában, most már konyhafőnökként dolgozom és sajnos el kell mondanom hogy mire ezek a dolgok tudatosulnak az emberben, ha egyáltalán ráébred valaha addigra már késő kiszálni.
    Így kissé szociopata, vadparasztként büszkén feszíthet a hímzett kabátban, amúgy sem marad más csak az olajgőzös konyha világa. Ha 2 hétig otthon kellene maradnom, hát nem tudom, mivel ütném el az időt, szerintem bemennék dolgozni. 😉

    Válasz

Szólj hozzá!