Archive for the 'Sajnos Vacsorák' Category



Ezt a kis custom map-et kreáltam saját szórakoztatásomra. Ahol van, a honlapcímet es beírtam az adott étteremhez.

Eddig a Coq en Pate-ban voltunk (kétszer), meg a Café des Spores-ban (szintén kétszer, ebből az egyik Geriékkel).

Jau vaun behúzni az összeset :P

Ahogy bóklásztam a posztjaink között a héten, döbbentem rá, hogy nem írtam meg a posztot a tavalyi év legutolsó és az idei év legelső közös falatozásáról. Most pótolom vázlatosan, és ígérem, soha többet nem fordul elő. :)

Férfiak és asszonyok!
Rendszeresen előfordul velem, hogy elmennék valamilyen étterembe vagy esetleg valaki kér tőlem tanácsot, hogy hova menjen, ha jót akar enni, de mivel Frutti van az agyam helyén, ezért nem mindig jut eszembe minden alternatíva.
Gyűjtsük össze itt, hogy mik azok az éttermek, amikre megbízhatóan lehet számítani, illetve azokat is, amiket feltétlenül be kell próbálnunk hamarost. Ekként a jövőben csak ehhez a poszthoz kell visszanyúlni ötletért.

Kezdeném először a Mici approved listával, ami erősen szór mind árban mind teljesítményben, viszont így minden alkalomra lehet közülük választani:
Klassz
Bock Bisztró
Csalogány 26
Olimpia
Ristorante Matteo
Belga (a rakparti)
Hyppolit
Café Kör
Mokka
Stand Bisztró
Vakvarjú
Café 57
Salaam Bombay
Kistücsök (Balatonszemes)
Oroszlános (Tállya)
Ős Kaján (Tolcsva)
La Maréda (Győr)
Oliva (Veszprém)
Aranysárkány (Szentendre)
Gesztenyéskert (Budakeszi)
Susogó (Pécs)

Aribari hirtelen felindulásából kifolyólag tegnap elmentünk mi is a Szondi utcába, ahol egy nagyon aranyos francia (berton) házaspár főzöcskézik. Főként palacsintát. Alábbiakban található a megbeszélés összefoglalója.

Résztvevők: Aribari, Szilvi, Mici, Áci, Zorró, (Vén) Zsolti, Geci

Dátum és időpont: Augusztus 6, 20:00 – 22:00

A témák (ételek és az italok), amiket megrágtunk:

  1. Italszinten kellemes, tradicionális CIDRE került kancsóban az asztalra a társaságnak, én szolídan egy sört vállaltam, Mici kettőt, plusz Aribarival közösen Calvados-szal is áztatták a testüket belülről.

A vidéki vendéglők rangsorában mindenhol elől helyet foglaló étterem udvarán egy kib. meleg nyári kora délutánon ültünk le szépséges Szilviámmal és Mici báttyóval falatozni egy jófajtát. Jó is volt, nem kicsit.

Kistücsök1

Balszerencsénkre autómobillal érkeztünk, így alkoholmentes sörrel bírtuk csak kényeztetni a testünket, miközben 250 egységes borlista állt volna rendelkezésünkre. :(

Táplálkozási vonalon drága nejem egy füstölt busával kísért kovászos uborka veloutét fogyasztott, Mici bácsi egy zöld csuporból gulyáslevest, én pedig konfitált kacsazúzát salátával. A busa kiváló volt füstölve, teljesen füstölt hús jellege volt, halíz elgyöngyült, szinte eltűnt. A velouté igazi üdítő leveske, különlegesség. A kacsazúza bőséges adag, 6-8 kisebb-nagyobb zúzával, amik belül rózsaszínűek voltak és nagyon omlós csemegék. Érdekes így visszagondolva, hogy a mennyiség ellenére mégis jól megéheztem tőle.

Az Aranysárkányban 2007 és 2008 márciusának közepén is leültünk egyet estebédelni. A korábbira részletesen nem emlékszem, de arra igen, hogy minden naggyon rendben volt. A mostani, március 15-dikei délutánról Mici ígért összefoglalót, de nem akarom tovább váratni a nagyérdeműt az élménykompozícióval.

Az Aranysárkány ténylegesen vendéglő. A legvendéglőbb vendéglő, ahol valaha voltam. Amint beléptünk, azonnal lesz hely – ha csak nincs teltház – annyi személyre, ahányan vagyunk. A személyzet végtelen türelmes, szinte szülői törődéssel figyel mindenkire. És a vendéglős-tulajodonos Máhr Attilák közül is jelen van mindig az egyik. Na, ők sem türelmesebbek sokkal, mint a személyzet, csak kicsit. Az egész csapat annyira készséges és szimpatikus, hogy az már a barátságosságnáél is barátságosabb.

Azt hiszem eljött az ideje, hogy megemlékezzünk a kellemes hangulatú és küllemű budakeszi(-i?) étteremről, ahol többször voltunk már, különböző kirándulások lezárásaként. Nem is történhetett volna ez másképpen két hete, amikor a Hárs-hegyet vettük birtokba, és utána jól megérdemelt vacsoránkat költöttük el a Gesztenyefák alatt, csak bent, mivel azért még a február uralkodott sötétedés után.

Gesztenyéskert

A különítmény: Terka, Szilviám, Áci, Mici, Reci és én. A kiszolgálás a szokásos módon udvarias, sőt kicsit tán a szakértő irányba induló, de még oda nem érő. Azaz savanyúságot és italt már mertek ajánlani, az ételt ránk bízták. Ennek mentén én egy – a többiek által minőséginek tartott – gombaleveset választottam, ami egy csészében érkezett és sűrű volt, gombával tele, kellemesen ízes, fűszeresnek nem merném mondani, hiszen azért mégis csak egy gombaleves. Jó sikerült fogás, csak gratulálni tudok, főleg, ha mindez folyamatosan ugyanebben a minőségben érkezik mindenkinek.

Elérkeztünk a közös étteremvizsgálat következő állomáshelyére, amely a belvárosban helyezkedik el, kellemes környezetben erősítve a kiépülő, fellendülő bisztróvilágot Budapesten. A magyar konyha alapjait használó, de mégis valami mást, különlegeset, többet kínáló Klassz után most bevettük a Bock-Bíró páros hangulatos kis éttermét.
BockBisztro
A legenda szerint a Bock Bisztróba hozta át személyes vendégeit a Royal szálló főszakácsa, amikor valami finom ételt akart velük megkóstoltatni… Nos, ez lehet, hogy jelent valamit.

Nem azt mondom, hogy Budapest gasztronómia térképének fehér foltját fedeztük fel, de egy számunkra kevésbé ismert és látogatott étteremben töltöttünk el egy szombat délutánt most szombaton.
A Matteo-ban tavaly nyáron is már voltunk egyszer az én kicsi feleségemmel. Az élmény akkor is rendkívül kellemes és értékes volt, most azonban behatóan megvizsgáltuk újra a konyhát, meg mindent. Ebben a Sajnos szerkesztőség két hivatalos étekfogója, Mici és Reci volt a partnerünk.

Matteo

E! Voltunk a fenti nevű helyen a múlt héten Bubuccal, Aribarival, Dzsajokosszal meg Geci bácsival!

Kacsamell a Klassz Bisztróban

Iszonyat korrektség uralkodik minden szinten, kábé hihetetlen! Profi, franciás konyha, a konyhafőnök Molnár Gábor, aki bejutott a Hagyomány és evolúció 2007 szakácsverseny döntősei közé (remélem olvassátok a Bűvös Szakácsot és vágjátok, hogy ez az a verseny, ahol tényleg a főzésben mérettetnek meg a szakácsok és nem abban, hogy ki tud aszpikból hülyeségeket kreálni). Minden bor van kimérve, nem szarozás, ha kell, kibontják a Syrah-t egy deciér’ simán. Fehér szárazzal kezdés, majd kacsamáj tokaji mártással berendelés! Ős-Kaján nyomába nem ér, nem érhet fel, viszont ott lohol a nyomában! Mindez 1500-ért az Andrássy út 41-ben!!! Hihető? Nem. Pedig.




Last Message 0 minute ago
  • weldigree : ralph lauren release
  • cheapest viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • buying viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • cheapest viagra : Hogyan halt meg Fülig Jimmy?Nem tom, azt a Rejtő regényt nem olvastam. Vagy valaki másra gondolsz?Volt egy Zámbó nevű fickó is, aki lelőtte magát, miközben valami kakasra célzott, és mikor kijött a fejéből a golyó, azt mondta a lövedék, nagy elégedetten: Ez Király volt!
  • gofsnigneePop : .
  • Illimbiva : Добро пожаловать в наш интернет магазин! Мы предлагаем Вам большой выбор. Препараты для мужчин и женчин. Виагра, Камагра, Сиалис и другие. Быстрая доставка, Низкие цены. Также можно задать свои вопросы специалистам. Заходите в наш онлайн магазин и вы увидите все са
  • UKPharmaNo1 : Pain meds without a prescription online. Good prices! Fast delivery! Mail us to: «email» Buy OxyContin without a prescription online Buy GHB without a prescription online Buy Dilaudid without a prescription online Buy Methadone without a prescription online Buy Nubain without a prescription online Buy Hydrocodone without a prescription online Buy Xanax without a prescription online Buy Rohypnol without a prescription online Buy Norco without a prescription onlin
  • M1K1 : Koszi Medve, ide mar kuldom is a kanadai cimboraimat, akik mennek Pestre par het mulva.
  • Medve : A "legjobb" magyaros étkezde Budapesten: Kádár «link»
  • Llev : «link»
  • Medve : A link pont lemaradt, szal ekként: «link»
  • Medve : A tökéletes steak titka: "Ahogy ígértem, sikerült megszerezni a két csillagos lyoni Le Bec-nél, majd a három (világszette összesen 27) csillagos londoni Joel Robuchonnal dolgozó Bernáth Józsitól a tökéletes steak elkészítésének módját. Biztos vannak, akik a képek alapján rámondják, hogy ehetetlenül nyers, olyan is lesz, aki ennek még durvább formában is hangot ad, de csak azt tudnám javasolni nekik, hogy kóstolják meg, ha egyszer módjuk van rá, eléggé meg fo
  • Medve : Londonban közzé tették a Restaurant magazin, a világ legjobb éttermeinek 50-es listáját, ez egyébként a lista 10. születésnapja. Ebből a 11. a Steirereck nevű étterem Bécsben! «link»
  • Getzibácsi : Talán most: «link»
  • Getzibácsi : GM hír - megvannak a szakácssapkás éttermek, csak nem tudok linket csatolni ebbe a fos csetablakba
  • Medve : Gault&Millau: néhány nap múlva megjelenik! «link»
  • Medve : "Kilencedik lett a legendás Bocuse d'Or európai szakácsversenyen Széll Tamás, így a 29 éves szakács 2013 januárjában részt vehet a lyoni világdöntőn. Munkahelyén, az egy Michelin-csillagos Onyx étteremben a munkakezdés előtt fél órával beszélgettünk" «link»
  • Getzibácsi : Ja, és van már oldal: gaultmillau.hu
  • Getzibácsi : A bűvös szakácson azt írták, hogy április vége
  • Medve : én is csak annyit hallottam, hogy április, szal nemsoká! «link»
  • Mici : Mikor jelenik már meg a Gault Millau magyarul? Állítólag április, tud valaki közelebbit?
  • Medve : Új étterem a Michelin-kalauzban: A 2012-es Michelin kalauzban a Costes és az Onyx ismét egy-egy csillagot kaptak, és összesen négy étterem Bock, Arcade, Csalogány26 kapott Bib Gourmand minősítést, közöttük a kalauzban egy új név, a Vár a Speiz. Vezetőjét, Rudits Károlyt kérdeztük, akit többen talán a LouLou tulajdonosaként már ismernek. «link»

About

You are currently browsing the Sajnos.hu - Étteremkritika, receptek, kirándulások, vélemények baráti hangulatban weblog archives for the 'Sajnos Vacsorák' category.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.