Archive for the 'London Calling' Category



Cambridge és WindsorKét hete szombaton Cambridge Jucival és M1K1-gyel, vasárnap Windsor kiegészülve Kátyával, sok geocache és elég jó idő (legalábbis Cambridge-ben). A windsori kastélyban belül nem volt szabad fényképezni, ekként csak külső képek vannak.

Cambridge-ben amúgy megdőlt az az elmélet, hogy Angliában nem tudsz úgy eldobni egy fél téglát, hogy ne egy ódon pubot találj el, ugyanis M1K1-gyel csalinkáztunk valami 3 kilométert és nem találtunk semmit, úgyhogy kénytelenek voltunk visszatérni a kiindulási pontnál lévő kocsmánkba. Cserébe viszont láttunk egy rendkívül bebaszott fiatalembert, akin egy szál rózsaszín hálóing volt és egy göndör szőke paróka, röhögő barátai vették körbe és kísérték végig az utcán, barátunk pedig felmászott autókra, felhúzta a hálóingét, egyszóval épületes látvány volt. Lefényképezni nem mertem.

Azt hiszem, hogy a mai Sun főoldalán jelent meg így vezető anyag a vasárnapi és hétfői időjárásról és annak hatásairól aminek Szilvivel mi is élvezői lehettünk. A szolíd kis összefoglalóban erről az eseménysorról emlékezek meg Micinél a nappaliban ülve, miközben a munkahelyemen kellene lennem és dolgoznom:

Újabb képriporttal jelentkezünk, valamint egy videóval! Londoni séta és Canterbury meglátogatása Jucival és M1K1 mesterrel.
London és Canterbury vegyesvágott

Aznap este volt Mozart Requiem előadás a katedrálisban. Délután, amikor mi ott jártunk éppen főpróbát tartottak, ezért majd minden tételt meghallgathattunk fantasztikus akusztikával. Bubucra sűrűn gondoltunk, aki szeptemberben Horvátországban hajnalban boldog állapotban nem kis hangerőn kétszer egymás után is meghallgatta a művet az egész aludni próbáló társaság nagy örömére (engem nem zavart, mert én még “boldogabban” aludtam).

Íme a mobiltelefonnal készült videó by Mr. M1K1:

YouTube Preview Image

Na, hogy itten némi képanyag, enjoy!

London pics micellaneous

Peak District 2008

…na hogy M1K1 felhívott múlt hét elején, hogy akkor ők mennének az úgynevezett Peak Districtbe (Közép-Anglia hegyes-dombos része, Manchester magasságában) Kertivel, aki autóval es bír, s ekként, ha csatlakoznék, mily komplett lenne a társaság.

Jeleztem, hogy Juci jön, s oly szerencsétlen módon, hogy a vontatJa 19:10-kor indul vissza vasárnap Brüccelbe. Figyeljetek az időpontra, mert ennek még lesz szerepe :)

Hamarost kiderült, hogy a társaság egyrészt kibővül egy másik párossal (Viktor és Bogi) és az autójukkal, másrészt nem problémázunk a korai vonatinduláson, majd visszaindulunk időben.

Irigykedsz.

Library - 145181.jpg

Az úgy volt, hogy pénteken reggel még kétszer mentem be a bankba, mert ott hagytam a laptopomat, a jegyzetfüzetemet (a rajzokkal), az ajándékba kapott bort meg az ingeket, na ebből az ingeket első körre nem sikerült elhozni. Másodjára mán egen. Geci bácsiék voltak oly jók, hogy kivittek a reptérre, ezzel részint ale-re fordítható pénzösszeget takarítva meg nekem, másrészt így tőlük is el tudtam búcsúzni fájó szívvel. Gép késett 45 percet (British Airways járataim eddig mindig késtek), majd 2.5 óra után érkezés Heathrow-ra.
Így nézett ki a fél évnyi csomag:

London Calling 20081003 - 01.jpg
A lényeg, hogy két laptop, külső vinyó, projektor, PS3 benne van :)

Az a breaking news, hogy átteszem a székhelyemet Londonba fél évre. Méghozzá heteken belül.

Mici Tube  

Akarják a testemet, nem tehetek róla :)

Eme rövid projekt után várhatóan itthon folytatom tovább, viszont addig is mindez rendkívül jau alkalom arra, hogy mindenki megszálljon nálam az egyébként is gecidrága Londonban. Részletek még csak később jőnek (hogy pl. egyáltalán van-e kettő darabnak minősíthető szoba), de azért optimistán állunk ehhez a kérdéshez es.

Itten fogok dógozni, remélem nem száll bele a repülllllő (United Kingdom második legmagasabb épülete megosztva a HSBC épülettel. A legmagasabb pedig a középen lévő One Canada Square):

Canary Wharf




Last Message 48 minutes ago
  • cheapest viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • buying viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • cheapest viagra : Hogyan halt meg Fülig Jimmy?Nem tom, azt a Rejtő regényt nem olvastam. Vagy valaki másra gondolsz?Volt egy Zámbó nevű fickó is, aki lelőtte magát, miközben valami kakasra célzott, és mikor kijött a fejéből a golyó, azt mondta a lövedék, nagy elégedetten: Ez Király volt!
  • gofsnigneePop : .
  • Illimbiva : Добро пожаловать в наш интернет магазин! Мы предлагаем Вам большой выбор. Препараты для мужчин и женчин. Виагра, Камагра, Сиалис и другие. Быстрая доставка, Низкие цены. Также можно задать свои вопросы специалистам. Заходите в наш онлайн магазин и вы увидите все са
  • UKPharmaNo1 : Pain meds without a prescription online. Good prices! Fast delivery! Mail us to: «email» Buy OxyContin without a prescription online Buy GHB without a prescription online Buy Dilaudid without a prescription online Buy Methadone without a prescription online Buy Nubain without a prescription online Buy Hydrocodone without a prescription online Buy Xanax without a prescription online Buy Rohypnol without a prescription online Buy Norco without a prescription onlin
  • M1K1 : Koszi Medve, ide mar kuldom is a kanadai cimboraimat, akik mennek Pestre par het mulva.
  • Medve : A "legjobb" magyaros étkezde Budapesten: Kádár «link»
  • Llev : «link»
  • Medve : A link pont lemaradt, szal ekként: «link»
  • Medve : A tökéletes steak titka: "Ahogy ígértem, sikerült megszerezni a két csillagos lyoni Le Bec-nél, majd a három (világszette összesen 27) csillagos londoni Joel Robuchonnal dolgozó Bernáth Józsitól a tökéletes steak elkészítésének módját. Biztos vannak, akik a képek alapján rámondják, hogy ehetetlenül nyers, olyan is lesz, aki ennek még durvább formában is hangot ad, de csak azt tudnám javasolni nekik, hogy kóstolják meg, ha egyszer módjuk van rá, eléggé meg fo
  • Medve : Londonban közzé tették a Restaurant magazin, a világ legjobb éttermeinek 50-es listáját, ez egyébként a lista 10. születésnapja. Ebből a 11. a Steirereck nevű étterem Bécsben! «link»
  • Getzibácsi : Talán most: «link»
  • Getzibácsi : GM hír - megvannak a szakácssapkás éttermek, csak nem tudok linket csatolni ebbe a fos csetablakba
  • Medve : Gault&Millau: néhány nap múlva megjelenik! «link»
  • Medve : "Kilencedik lett a legendás Bocuse d'Or európai szakácsversenyen Széll Tamás, így a 29 éves szakács 2013 januárjában részt vehet a lyoni világdöntőn. Munkahelyén, az egy Michelin-csillagos Onyx étteremben a munkakezdés előtt fél órával beszélgettünk" «link»
  • Getzibácsi : Ja, és van már oldal: gaultmillau.hu
  • Getzibácsi : A bűvös szakácson azt írták, hogy április vége
  • Medve : én is csak annyit hallottam, hogy április, szal nemsoká! «link»
  • Mici : Mikor jelenik már meg a Gault Millau magyarul? Állítólag április, tud valaki közelebbit?
  • Medve : Új étterem a Michelin-kalauzban: A 2012-es Michelin kalauzban a Costes és az Onyx ismét egy-egy csillagot kaptak, és összesen négy étterem Bock, Arcade, Csalogány26 kapott Bib Gourmand minősítést, közöttük a kalauzban egy új név, a Vár a Speiz. Vezetőjét, Rudits Károlyt kérdeztük, akit többen talán a LouLou tulajdonosaként már ismernek. «link»

About

You are currently browsing the Sajnos.hu - Étteremkritika, receptek, kirándulások, vélemények baráti hangulatban weblog archives for the 'London Calling' category.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.