Archive for the 'Fun' Category



Feldolgozós-átértelmezős pillanatképeink közül íme egy érdekes páros.

Eredeti Kiss Tibiék által:

YouTube Preview Image

A Parno Graszt nevű roma zenekar változata, aminek kapcsán felhívom a figyelmet az idősebb énekes hölgy audi-ezüstmetál felsőjére, a kannás csávóra, aki egyből két eszközön “játszik” (és ilyen mondatokat sző bele a cigányos szájbőgőzésbe, hogy “ideszalad, odaszalad, megjött már a csipet csapat”), valamint a kannás mellett álló gitáros emberre, aki szerintem nem csak azt nem tudja, hogy mit játszanak, de azt sem, hol van. Ennek ellenére qrva jó, szerintem.

YouTube Preview Image

 

Ma reggel, az első húsvéti sonkafalatok fogyasztása közben, ismét eszembe jutott, ami már pár hete is: bizony vannak olyan ételek, amikhez hozzá tartozik a friss, ropogós héjú, tömött, puha belű kenyér vagy valamilyen más, illeszkedő pékárú, sütőipari remek. Nagyon sok ételt sorra vettem fejben, és igyekeztem a legjellemzőbbeket kiválasztani.

Elsőként kell említeni a marhapörköltet, mivel ez szinte kötelező sajnosos “rendezvény-étel” lett, amit más köretek nélkül, kenyérrel és savanyúsággal fogyasztunk. Ugyanakkor a pörköltökhöz akkor is hozzá tartozik a kenyér, ha tészta, tarhonya vagy egyéb garnírung a tányérra kerül. Akár sűrű, akár bővebb a pörköltszaft, kenyérrel felitatni, kitunkolni mennyei örömeket hordoz. (Ebbe a kategóriába sorolom a mindenféle paprikásokat is.)

Eljövend a húsvét és ilyen sonkák közepette bizony nem is lehet más a kérdés, mint: ki milyen lábas jószágban látja a húsvét lényegét materializálódni.

A fenti képen látható, egy csíknyi kövérjével és egy friss, édeskés újhagymával csendéletbe foglalt fél sonka az egyik alternatíva, DE

van, aki a kötözött sonkában hisz,

van, aki a csülökben,

van, aki füstölt tarjában.

Persze van a disznón túl is sok jóság:

tejes bárány eleje, hátulja, gerince, lapockája, combja… Friss rozmaringgal, ahogy Világevő is bemelegített a húsvétra.

Emellett még ahol különbségek mutatkoznak: kenyér vagy sós kalács kerül a sonka-tojás-torma trojka mellé az asztalra?

Dears, nem cifrázom, semmi szavazógomb, meg ilyenek, a kérdés egyszerűen így hangzik: ki lesz az új köztársasági elnök?

A tippeket kommentben várom, az első helyes megfejtőnek egy üveg normálisabb 2011-es friss-ropogós rozé üti a torkát.

Ne haragudjatok, de ma hallottam az eredetit a rádióban és muszáj volt társítanom a magyar változatot, ami nagyon nagy kedvencem, még ha ezzel el is ásom magam. :)

YouTube Preview Image YouTube Preview Image

Folytatódik a retro széria egy – az anyaggyűjtés során – termetesre bővült témával. Magam sem hittem volna, hogy ennyire sok rajzfilmet ismertem, illetve láttam a nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek közepéig. A rajzfilm fogalom természetesen csak általánosítás, mivel van itt minden, az animációtól a bábfilmig. Sokáig gondolkodtam azon, hogy a sorrendbe rakás minek mentén történjen, végül maradt a gyártó ország szerinti csoportosítás.

Az első csapatba kerültek a volt Varsói Szerődés-KGST tagállamok termékei.

1. No, megállj csak! (Nu pokodi!) – Amikor a lumpen farkas mindig a alulmarad a munkás-paraszt nyuszikával szemben és jól el is viszik a KGB-s medvék.

Nemrégiben találtam rá egy nagyon frankó és különleges gourmet programra, amire – szerintem — lehet érdeklődés apró blogunk törzsolvasói köréből.

A Stílusos Vidéki Éttermiség nevű programot a szigetmonostori Rosinante fogadó találta ki, szervezte meg és vállalta föl a házigazdai szerepet is. A programról magáról bővebben itt található információ: KLIKK.

Ami a leglényegesebb: belépő nincs, de előre kell regisztrálni és a visszaigazolásban jelzett időpontban kell menni, elkerülendő a tömeget, a zsúfoltságot és az ebből fakadó őrületet, feszültséget.

Nyilván mindenki tud email-t írni, de ha közösen regisztrálunk, nagyobb az esély, hogy egyszerre is bírunk bejutni. Ekként akit érdekel, kommentben jelezze szombatig (február 18-ig) és vasárnap elküldöm az ominózus emailt.

A legkeményebb internetes élményeket a szörfözés “szüli”. Mivel a cipőbizniszhez kapcsolódó facse oldal lélegeztetéséhez szükséges inputok “beszerzése” érdekében segítséget kértem a guglitól, több érdekes információról kapok, mint használhatót. Így bukkantam egy olyan linkre, ami a kiváló gyakori kérdések pont hu egyik kulcsszavára mutatott. Na, gondoltam, érdemes körülnézni, hátha van valami friss infó és máris repültem a megfelelő oldalra. Ott jöttek a tényleges kérdések, és volt közte egy olyan, ami a poszt címében leírt témát feszegette. Nyilván rákattintottam és sírtam az első választól. Sírjatok ti is.

Amennyiben kíváncsi vagy a többi válaszra, akkor kattints ide (de egyébként semmi extra nem lesz, azt előre elárulom).

A szép emlékű édesség és szendvics témák megidézése után ismét a 80-as és 90-es évek világába kanyarodom vissza, hogy az utókor számára is nyoma maradjon, mivel is kényeztették a testemet otthon összes anyámék (édes-, nagy-, kereszt-), valamint a középiskolai kollégiumban a szakértő stáb tagjai.

Nyilván ezek olyan ételek, amik nem tűntek el, nem kerültek multikézbe, mint egyes édességek vagy az utasellátó büfék, egészen egyszerűen már nem olyan egyértelműen és visszatérően részei a mindennapoknak, mint hajdanán.

Az otthoni, családi vacsorák, amikor még alap volt, hogy majdnem minden nap meleg vacsorának kellett az asztalra kerülnie:

Nem tudom, ki ismeri a Baby TV nevű csatornát, ami az egyetlen erőszakmentes meseadás – szerintem – Magyarországon, de lehet, hogy a Földön is. Nyilván baba-színvonalon, de az, hogy szórakoztató, le bírtam mérni azon is, hogy a hét éves, és négy éves vendégeinket is viszonylag hosszú ideig lekötötte.

Kiválasztottam a Szilvivel közös kedvenceinket, hogy ti is lássátok, mivel töltik ki a műsoridőt a Baby TV-n.

1. Hungry Henry




Last Message 46 minutes ago
  • cheapest viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • buying viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • cheapest viagra : Hogyan halt meg Fülig Jimmy?Nem tom, azt a Rejtő regényt nem olvastam. Vagy valaki másra gondolsz?Volt egy Zámbó nevű fickó is, aki lelőtte magát, miközben valami kakasra célzott, és mikor kijött a fejéből a golyó, azt mondta a lövedék, nagy elégedetten: Ez Király volt!
  • gofsnigneePop : .
  • Illimbiva : Добро пожаловать в наш интернет магазин! Мы предлагаем Вам большой выбор. Препараты для мужчин и женчин. Виагра, Камагра, Сиалис и другие. Быстрая доставка, Низкие цены. Также можно задать свои вопросы специалистам. Заходите в наш онлайн магазин и вы увидите все са
  • UKPharmaNo1 : Pain meds without a prescription online. Good prices! Fast delivery! Mail us to: «email» Buy OxyContin without a prescription online Buy GHB without a prescription online Buy Dilaudid without a prescription online Buy Methadone without a prescription online Buy Nubain without a prescription online Buy Hydrocodone without a prescription online Buy Xanax without a prescription online Buy Rohypnol without a prescription online Buy Norco without a prescription onlin
  • M1K1 : Koszi Medve, ide mar kuldom is a kanadai cimboraimat, akik mennek Pestre par het mulva.
  • Medve : A "legjobb" magyaros étkezde Budapesten: Kádár «link»
  • Llev : «link»
  • Medve : A link pont lemaradt, szal ekként: «link»
  • Medve : A tökéletes steak titka: "Ahogy ígértem, sikerült megszerezni a két csillagos lyoni Le Bec-nél, majd a három (világszette összesen 27) csillagos londoni Joel Robuchonnal dolgozó Bernáth Józsitól a tökéletes steak elkészítésének módját. Biztos vannak, akik a képek alapján rámondják, hogy ehetetlenül nyers, olyan is lesz, aki ennek még durvább formában is hangot ad, de csak azt tudnám javasolni nekik, hogy kóstolják meg, ha egyszer módjuk van rá, eléggé meg fo
  • Medve : Londonban közzé tették a Restaurant magazin, a világ legjobb éttermeinek 50-es listáját, ez egyébként a lista 10. születésnapja. Ebből a 11. a Steirereck nevű étterem Bécsben! «link»
  • Getzibácsi : Talán most: «link»
  • Getzibácsi : GM hír - megvannak a szakácssapkás éttermek, csak nem tudok linket csatolni ebbe a fos csetablakba
  • Medve : Gault&Millau: néhány nap múlva megjelenik! «link»
  • Medve : "Kilencedik lett a legendás Bocuse d'Or európai szakácsversenyen Széll Tamás, így a 29 éves szakács 2013 januárjában részt vehet a lyoni világdöntőn. Munkahelyén, az egy Michelin-csillagos Onyx étteremben a munkakezdés előtt fél órával beszélgettünk" «link»
  • Getzibácsi : Ja, és van már oldal: gaultmillau.hu
  • Getzibácsi : A bűvös szakácson azt írták, hogy április vége
  • Medve : én is csak annyit hallottam, hogy április, szal nemsoká! «link»
  • Mici : Mikor jelenik már meg a Gault Millau magyarul? Állítólag április, tud valaki közelebbit?
  • Medve : Új étterem a Michelin-kalauzban: A 2012-es Michelin kalauzban a Costes és az Onyx ismét egy-egy csillagot kaptak, és összesen négy étterem Bock, Arcade, Csalogány26 kapott Bib Gourmand minősítést, közöttük a kalauzban egy új név, a Vár a Speiz. Vezetőjét, Rudits Károlyt kérdeztük, akit többen talán a LouLou tulajdonosaként már ismernek. «link»

About

You are currently browsing the Sajnos.hu - Étteremkritika, receptek, kirándulások, vélemények baráti hangulatban weblog archives for the 'Fun' category.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.