Archive for the 'Osztott Póker' Category



No… kiváló Zorró barátunk telefonja ért a Pártban múlt héten valamikor, hogy egy új pokerclub (Best Poker Club – Lurdy ház) freeroll versenyt indít hétvégén, amin illő lenne elindulnunk. Ekként benevezére került Mici, Áci, Iván, Zorró és jómagam (és persze később kiderült, hogy Copter is indul, ami nyilvánvaló volt, hiszen őneki ez a választott hivatása). A lebonyolítás alapján 5 előselejtezőből lehet eljutni a vasárnapi döntőbe, ahol meg lehetett küzdeni az 500 ezer forintos összdíjazás valamekkora hányadáért.

Az első este történeténél tartottam tehát. Kis tétben nyomtuk a pókert, sok magyarázással, néhány próbakörrel, de aztán bedurvultam. Fel kellett szólalnom, mert az asztaltársaság többi tagja elviccelte a dolgot. Márpedig pókerezni vagy pénzben(lehetőleg sokban) vagy sehogy. A kurva életbe! Meg is szeppentek a többiek, aztán kiröhögtek, ittunk egy tüskét, de legalább elindult valami.

2014. augusztus 29-dike volt, péntek. A szokásos Sopronim mellett ültem a Kék Kaktuszban a Minarik Ede téren. Hűvös este volt, a kerthelyiség oldalára felrakták a bambusz térelválasztókat, hogy a Duna felől besurranó szelet némileg visszatartsa. A bekanyarodó 46-os villamos fénye megcsillant Puskás Öcsi bronzszobrának támaszkodó lábán, majd továbbugrott a levegőbe lendülőn, amiről eszembe jutott az a visszahúzós csel, ami után a teljes angol védelem visszavonult még a múlt század közepén. Ott ültem és gondolkodtam, hogy miképpen is telt el az elmúlt egy év, és lettem egyedül a nagy négyesből. Egy éve, 2013 augusztus végén határoztuk el, hogy kéthetente leülünk játszani. Rendes, hagyományos, békebeli pókerezés pár órára, ahogy apáink az ultival tették. Furcsa egy esztendő telt el, és ahhoz, hogy ne csak felfogjam, hanem meg is értsem, le kell, hogy írjam. Magamnak, talán másnak. De mielőtt belevágnék meg kell néznünk, kikről is szól majd a történet.




Last Message 45 minutes ago
  • cheapest viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • buying viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • cheapest viagra : Hogyan halt meg Fülig Jimmy?Nem tom, azt a Rejtő regényt nem olvastam. Vagy valaki másra gondolsz?Volt egy Zámbó nevű fickó is, aki lelőtte magát, miközben valami kakasra célzott, és mikor kijött a fejéből a golyó, azt mondta a lövedék, nagy elégedetten: Ez Király volt!
  • gofsnigneePop : .
  • Illimbiva : Добро пожаловать в наш интернет магазин! Мы предлагаем Вам большой выбор. Препараты для мужчин и женчин. Виагра, Камагра, Сиалис и другие. Быстрая доставка, Низкие цены. Также можно задать свои вопросы специалистам. Заходите в наш онлайн магазин и вы увидите все са
  • UKPharmaNo1 : Pain meds without a prescription online. Good prices! Fast delivery! Mail us to: «email» Buy OxyContin without a prescription online Buy GHB without a prescription online Buy Dilaudid without a prescription online Buy Methadone without a prescription online Buy Nubain without a prescription online Buy Hydrocodone without a prescription online Buy Xanax without a prescription online Buy Rohypnol without a prescription online Buy Norco without a prescription onlin
  • M1K1 : Koszi Medve, ide mar kuldom is a kanadai cimboraimat, akik mennek Pestre par het mulva.
  • Medve : A "legjobb" magyaros étkezde Budapesten: Kádár «link»
  • Llev : «link»
  • Medve : A link pont lemaradt, szal ekként: «link»
  • Medve : A tökéletes steak titka: "Ahogy ígértem, sikerült megszerezni a két csillagos lyoni Le Bec-nél, majd a három (világszette összesen 27) csillagos londoni Joel Robuchonnal dolgozó Bernáth Józsitól a tökéletes steak elkészítésének módját. Biztos vannak, akik a képek alapján rámondják, hogy ehetetlenül nyers, olyan is lesz, aki ennek még durvább formában is hangot ad, de csak azt tudnám javasolni nekik, hogy kóstolják meg, ha egyszer módjuk van rá, eléggé meg fo
  • Medve : Londonban közzé tették a Restaurant magazin, a világ legjobb éttermeinek 50-es listáját, ez egyébként a lista 10. születésnapja. Ebből a 11. a Steirereck nevű étterem Bécsben! «link»
  • Getzibácsi : Talán most: «link»
  • Getzibácsi : GM hír - megvannak a szakácssapkás éttermek, csak nem tudok linket csatolni ebbe a fos csetablakba
  • Medve : Gault&Millau: néhány nap múlva megjelenik! «link»
  • Medve : "Kilencedik lett a legendás Bocuse d'Or európai szakácsversenyen Széll Tamás, így a 29 éves szakács 2013 januárjában részt vehet a lyoni világdöntőn. Munkahelyén, az egy Michelin-csillagos Onyx étteremben a munkakezdés előtt fél órával beszélgettünk" «link»
  • Getzibácsi : Ja, és van már oldal: gaultmillau.hu
  • Getzibácsi : A bűvös szakácson azt írták, hogy április vége
  • Medve : én is csak annyit hallottam, hogy április, szal nemsoká! «link»
  • Mici : Mikor jelenik már meg a Gault Millau magyarul? Állítólag április, tud valaki közelebbit?
  • Medve : Új étterem a Michelin-kalauzban: A 2012-es Michelin kalauzban a Costes és az Onyx ismét egy-egy csillagot kaptak, és összesen négy étterem Bock, Arcade, Csalogány26 kapott Bib Gourmand minősítést, közöttük a kalauzban egy új név, a Vár a Speiz. Vezetőjét, Rudits Károlyt kérdeztük, akit többen talán a LouLou tulajdonosaként már ismernek. «link»

About

You are currently browsing the Sajnos.hu - Étteremkritika, receptek, kirándulások, vélemények baráti hangulatban weblog archives for the 'Osztott Póker' category.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.