Archive for the 'Esztelen szeszverem' Category



Az egri Sike Tamás egy nagyon fasza csávó lehet, mert olyan borokat csinál, hogy vért könnyezek örömömben, bármikor iszom. De ami még ennél is keményebb, hogy eddig csak fehér borokat sikerült fogyasztani az ember terményei közül. Ezekről szól ez a poszt.

Sike Egri Chardonnay. Egy vörösökkel testességben (vö. Hagyó Miklós) versenyezni képes, igazi robusztus fehérbor, amiben ugyan van némi gyümölcsösség, de a sokat fogyasztott nyáresti típusú csajozós chardonnay-t el lehet felejteni. Szinte harapható, mégis ott van benne valami érett, nagyon letisztult íz, ami egyszerűségénél fogva zseniális.

Az éveleji időszakban mindig jó, amikor becsúszik egy elmaradt üzleti ajándék karácsony előttről. Főleg akkor, ha az egy igazán kellemes, sőt még annál is egy kicsit jobb bor. Előzetesen pár szót a környezetről: nem Villány, de a közelben, Szekszárdon alkotta meg a természet és a Prantner családi pincészet. Még pontosabb születési helyének a szekszárdi Elő-hegy azonosítható a címke alapján.

Pár szóban magáról a kiváló nedűről.

Telt, a savignon-oknál visszaköszönő kakaós-étcsokoládés illat. Némi szellőzés után kiérződik egy enyhe szilvaszerű illatanyag is, ami simán lehet más aszalt gyümölcs illata is, ez már csak orr kérdése, szerintem.

A Zsámbéki-medence sok mindenről híres. Maga a zsámbéki templom, eleve itt találták föl a világ legmenőbb (és legjobb?) számítástechnikai termékeit (Epöl), valamint a kiváló töki pompos, ami a vásári-fesztiváli étkezésben felvette a versenyt a hamburger-hotdog-pizza triumvirátussal. Mindemellett a Nyakas Pincészet is Tökön van, aminek három termékéről pár szóban szeretnék megemlékezni.

Aligvárom Cuveé 2010

Ez a bor Chardonnay, Irsai Olivér és Rizlingszilváni házasítása, amiből azt gondolhatnánk, hogy igazi melléktermék, vagy a gyümölcsöset szerető szalon-borivó számára kigondolt borászati produktum. Meg kell ezt cáfoljam. Egy igen könnyed, üde, a mindennapok stresszéből könnyen kicibáló ital, de a Rizlingszilváni által ott lakik benne annyi és olyan test, keménység, amire a tapasztaltabb, magát jártasnak vélő fogyasztó is megáll egy pillanatra a kortyintás után és virtuálisan csettint: ez kellemes.

VBK

Aug
12
2010

Absolutely no comment whatsoever…

VBK

Hasonlóan a 2007 március idusán bekövetkezett egynapos hétvégéhez ismét élménybe fojtottuk a szombat estét és a vasárnapot Micivel, Terkával, Szilvivel, Zorróval és FA-val. Szombaton Etyeken voltunk délután és este, ahol a fiatal borászokat tömörítő Junibor szervezet tartotta idei borkóstolóját, ahol minden borász kettő darab kiváló italával volt jelen. Délután öttől kezdődött a rendezvény, ahol a belép áráért korlátlan fogyasztást lehetett végrehajtani. Mindenki megtalálta a magának való kellemes borocskát, bár én (és Szilvi) a vörösborokig már nem nagyon jutottunk el, ellenben ittunk jó sok fehéret, amiből kiemelkedőnek minősítettünk:

Skócia 2009

Skóciai egy hetes kirándulásunk kitűnő képeit vizslathatjátok a fenti képre kattintva!

És ami sokkal durvább, Juci útinaplóját a kalandról CENZÚRÁZATLANUL olvashatjátok alább, ami egen hosszú, és lehet, hogy csak a résztvevőknek érdekes, de for the record beposztolásra került. Akit érdekel, hogy hogy vót, esetleg végigküzdheti magát rajta.
———————————————————-

A sörhöz hasonlóan megosztó típusú a sör higítása, üdítősítése is. Mégis – mint derült ki számomra a közeli múltban – több országban, és nem csak németajkuakban, vagy azok egykori gyarmatain vagy birtokrészein dívik(ez egy nagyon furcsa szó!) a sörnek szénsavas, édes űdítőitalokkal való, változó arányú keverése. Legutóbb a spanyol tengerparton sikerült szembesülni ezzel.

Így nem maradt más hátra, mint felvessem, próbáljuk összeszedni a különböző típusokat és elnevezéseket és kedvenceket.

  1. Némethonból: Radler, amiből ismerek citromos, narancsos és bodzás ízűt
  2. Spanyolhonból: Clara, amikor tényleg kész limonádét kevernek sörrel (jó San Miguel)

Büszkén jelentem, hogy a tavalyi év legjelentősebb rendezvényének kivonatos összefoglalóját próbálom meg most elkészíteni fejből. Számomra arról is emlékezetes marad ez a party, hogy nyom nélkül eltűnt egy pólóm, Terbe Bandita napszemüvegével szinkronban, ami egyértelműen azt jelenti, hogy egy titkos földcsakra van Vácduka település alatt.

Eleve úgy kezdődött 2008 május 17-dike szombat, hogy későn, délután 3 és 4 óra között érkeztünk meg a buli helyszínére, amire már több, erősen ittas barátunkat találtunk a helyszínen. Jól jelezte az állapotokat, hogy a kereskedelmi mennyiségű szeszesital hűtésére egy, kb 50, de lehet, hogy inkább 100 literes hordószerű tároló lett beüzemelve, amiben mintegy 25-30 palack került tárolásra.

Bacardi kóla fogyasztása közben lettem ismét éhes egy újabb, eleddig nem ismert világszegmens információira. Ugyanis a bacardi-s üveghez ajándék muddler(mádlör or számting lájk disz) volt csatlakoztatva, aminek fő funkciója a bárpultok környékén tárgyiasul: eenk a magyarul törőfának nevezett eszköznek a használatával lehet a koktélokba kerülő citrusfélékből hatékonyan kinyerni azok levét. És kérem, ez is egy iparág, amit néhány képpel szeretnék illusztrálni:

1. Alap törőfa kezdőknek, alacsony költségvetésű kocsmáknak rumoskóla készítéséhez.

Alap tör�fa
2. Rücskös törőfelületű nagyméretű muddler újrakezdőknek és középhaladóknak bákárdikóla és mohitó elkészítéséhez

Muddler középhaladóknak és újrakezd�knek
3. Leopold dizájn mádlör az élvonalban tevékenykedőknek, inox felület, csúszásgátló gumicsíkokkal a fogófelületre. Szigorúan csak bártenderek kezébe… (nem volt belőle nagyobb kép sajna)
Muddler f�vezéreknek
4. Jégfésű. Érted?! JÉGFÉSŰ!!!

A munka után jöhet pihenésként az ivás, hiszen rengeteget dolgoztunk – máris – a Sajnos v2-ön. Nincs mese, a virtuális ivás kiváló megvalósulási formája a pálinkaposzt. Magyarország egyik legjobb magánzó disztillere felkérte Micit, hogy fogyasszon három díjnyertes alkotásából. Ő pedig megkért minket – Bubucot és engem (Recit is, de ő inkább egy lakodalomban ivott) – hogy túllépve a disztiller multinacionális hajcsári létéből származtatott kárainkon – szolíd szombat esti kóstolgatás keretében azonosítsuk, hogy tényleg jók-e azok a pálinkák annyira.




Last Message 40 minutes ago
  • cheapest viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • buying viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • cheapest viagra : Hogyan halt meg Fülig Jimmy?Nem tom, azt a Rejtő regényt nem olvastam. Vagy valaki másra gondolsz?Volt egy Zámbó nevű fickó is, aki lelőtte magát, miközben valami kakasra célzott, és mikor kijött a fejéből a golyó, azt mondta a lövedék, nagy elégedetten: Ez Király volt!
  • gofsnigneePop : .
  • Illimbiva : Добро пожаловать в наш интернет магазин! Мы предлагаем Вам большой выбор. Препараты для мужчин и женчин. Виагра, Камагра, Сиалис и другие. Быстрая доставка, Низкие цены. Также можно задать свои вопросы специалистам. Заходите в наш онлайн магазин и вы увидите все са
  • UKPharmaNo1 : Pain meds without a prescription online. Good prices! Fast delivery! Mail us to: «email» Buy OxyContin without a prescription online Buy GHB without a prescription online Buy Dilaudid without a prescription online Buy Methadone without a prescription online Buy Nubain without a prescription online Buy Hydrocodone without a prescription online Buy Xanax without a prescription online Buy Rohypnol without a prescription online Buy Norco without a prescription onlin
  • M1K1 : Koszi Medve, ide mar kuldom is a kanadai cimboraimat, akik mennek Pestre par het mulva.
  • Medve : A "legjobb" magyaros étkezde Budapesten: Kádár «link»
  • Llev : «link»
  • Medve : A link pont lemaradt, szal ekként: «link»
  • Medve : A tökéletes steak titka: "Ahogy ígértem, sikerült megszerezni a két csillagos lyoni Le Bec-nél, majd a három (világszette összesen 27) csillagos londoni Joel Robuchonnal dolgozó Bernáth Józsitól a tökéletes steak elkészítésének módját. Biztos vannak, akik a képek alapján rámondják, hogy ehetetlenül nyers, olyan is lesz, aki ennek még durvább formában is hangot ad, de csak azt tudnám javasolni nekik, hogy kóstolják meg, ha egyszer módjuk van rá, eléggé meg fo
  • Medve : Londonban közzé tették a Restaurant magazin, a világ legjobb éttermeinek 50-es listáját, ez egyébként a lista 10. születésnapja. Ebből a 11. a Steirereck nevű étterem Bécsben! «link»
  • Getzibácsi : Talán most: «link»
  • Getzibácsi : GM hír - megvannak a szakácssapkás éttermek, csak nem tudok linket csatolni ebbe a fos csetablakba
  • Medve : Gault&Millau: néhány nap múlva megjelenik! «link»
  • Medve : "Kilencedik lett a legendás Bocuse d'Or európai szakácsversenyen Széll Tamás, így a 29 éves szakács 2013 januárjában részt vehet a lyoni világdöntőn. Munkahelyén, az egy Michelin-csillagos Onyx étteremben a munkakezdés előtt fél órával beszélgettünk" «link»
  • Getzibácsi : Ja, és van már oldal: gaultmillau.hu
  • Getzibácsi : A bűvös szakácson azt írták, hogy április vége
  • Medve : én is csak annyit hallottam, hogy április, szal nemsoká! «link»
  • Mici : Mikor jelenik már meg a Gault Millau magyarul? Állítólag április, tud valaki közelebbit?
  • Medve : Új étterem a Michelin-kalauzban: A 2012-es Michelin kalauzban a Costes és az Onyx ismét egy-egy csillagot kaptak, és összesen négy étterem Bock, Arcade, Csalogány26 kapott Bib Gourmand minősítést, közöttük a kalauzban egy új név, a Vár a Speiz. Vezetőjét, Rudits Károlyt kérdeztük, akit többen talán a LouLou tulajdonosaként már ismernek. «link»

About

You are currently browsing the Sajnos.hu - Étteremkritika, receptek, kirándulások, vélemények baráti hangulatban weblog archives for the 'Esztelen szeszverem' category.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.