Author Archive for Áci



Aki azt gondolja, hogy a mai popzene tömeggyártásba ment át, általában véve igazat mond, kivéve mikor hazudik. Az efféle általánosítások pont arra jók, hogy ne mondjunk túl gyakran igazat. Alternatíva: Inkább okosan örüljünk a kivételeknek!

Mikből látszik tehát az, hogy egy szám szerzője mennyire szerette azt amit csinált, vagy mennyire ügyelt a részletekre? Biztos van sok kvalitás ami jó iránytűként szolgálna, de most menjünk rá egy részletre… Figyeljétek meg, hogy kezdődik, és hogy végződik a szám! Írtak neki rendes felvezetést? Vagy csak megismétlik a refrént? Csak elhalkítják a végén, vagy írtak valami frappáns lezárást? Mit kapok a pénzemér’ ?

Zorró így nevezte el önkéntelenül azt az eseményt, melynek keretén belül hármónk vetélkedik: ki tud több kilométert futni összesen 1 hét leforgása alatt. A résztvevők: Andi, Zorró és Áci.

Háttér: az Apple a Nike céggel együtt kifejlesztett egy iPodhoz csatlakoztatható pici adót és vevőt (cca 7000 forint), ami méri a tulajdonos futásának egyes paramétereit:

sebesség (pace-nak mondja, egy kilométer megtételéhez átlagosan hány percre van szükség), időt, távot. Az eredményeket automatikusan a netre tölti: a nikeplus.com oldalon a szerver regisztrálja az adatokat, mutatja az edzések statisztikáit, illetve ki lehet írni versenyt. A versenyzők így egymástól függetlenül vállalhatják a megmérettetést: tehetik ezt egyénileg vagy csapatban is!

A technika, a tudomány öles léptekkel fejlődik, mely ellen nincs mit tenni.
Ha viszont így van, meg kell találni mindenben a jót, és örülni neki.
Így vagyok én a klónozás kérdésével is. Ha magamból nem is csinálnék klónt (a poszt írójáról, azaz koncertborzról (NEM VARJÚ!!!!) úgyis kiderült már, hogy fejlődési zsákutca), viszont van olyan ember akiből igen. A személyi száma 2-essel kezdődik. ha leklónoznám mondjuk lehetne 8-as (azt jelentené, nő, és ráadásul csak kópia. a 8-as személyéi számúak azonnal “most wanted” kategóriát is jelente egyben). Ugyanakkor ha belegondolok jobban, a klónozást már feltalálták. Láttatok már Michael Jackson vagy Elvis hasonmás versenyt? Nna… Vagy ugyanez kevesebb pénzből, pl. a Megasztár.

A mai nap igen értékes linkekkel ajándékozott meg Gátos Iván barátom (Szörp együttes, session zenész), ezeket vagyok kénytelen most veletek megosztani.Eredetileg azért nem a shoutboxba raktam be, mert van még itt más is, illetve ez is magyarázatra szorul. Volt olyan zenész, aki nem értette miről szól, és én nem engedhetem meg, hogy valaki ezt az élményt ne a megfelelő értelmezésben tegye magáévá. Tehát:valaki (aki jól ráért, és rendelkezett a megfelelő képességgel, mert ilyet elég nehéz így megcsinálni) egy Santana koncert képanyagához saját hangsávot gyártott. Már az első pár másodperctől kezdve üt:YouTube Preview Image Második vendégem a gyönyörű Valentina Hasan, a bulgár Megasztár selejtezőjének szépreményű versenyzője. Azon kívül, hogy feledteti a hétköznapok búját, segíteni fog az értékrendszerünket a megfelelő helyre tenni két galaxis között.Dalának címe: Ken Lee. Íme:YouTube Preview Imagerövid felvezetője sem merülhet feledésbe:YouTube Preview ImageBár a hazai könnyűzenére és televíziózásra mentség nincs, ismét kiderült: van lejjebb. 

Koncertborz jelentkezik ismét egy igazi csemegével. A csütörtökünk is csak olyan volt mint bármely más napunk a héten:Épp a világuralomra törtünk a Péterfy utcai “nagykerben” (= Hitspace), aholis Mátyás a Neo zenekarból jelezte, hogy amennyiben lehetőségeim (valószínűleg) engedik, velük tarthatnék a másnap Pozsonyban megrendezett fesztiválra, ahol magyar részről ők a fellépők. Említett még valami Underworld nevű zenekart is, állítólag valami Trainspotting film zenéjét jegyzik, igaz a Megasztárban nem voltak. Szóval úgy gondoltam ez az esemény mindenképp különlegesnek számít ahhoz, hogy lejegyezzem, főleg ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a koncertről lekéstem.

Electronic Beats

Koncertmán kis barátunk (azaz én) megint jelentkezik, és szeretettel felhívja mindenki figyelmét, hogy kis hazánk kultúrprogramjai jelentőset ugrottak ezévben a pozitív irányba.Alább láthatjátok miért. (A lista NEM teljes, eleve már szűrtem)

———-

Kaltenecker Trio és Kaltenecker Zsolt: Winter’s Tale és Impossible lemezbemutató, május 11. 19:00 Belvárosi Színház. Ők bizony magyarok, mégpedig legkiválóbbjaink közül. Tudásuk, zenéjük megfelel bármilyen szigorú világsztenderdnek a jazz műfajában.

A Kaltenecker Trio-ra a mással össze nem téveszthető egyedi játékmód és a különleges kompozíciók mellett leginkább az jellemző, hogy bár felhasználja a különböző elektronikus zenei stílusok (jungle, techno) elemeit, hangzásában mégis a modern jazz-hez áll a legközelebb. A korábbi rockosabb hangvételt egy letisztultabb, halkabb, de nem kevésbé dinamikus előadásmód váltotta fel.

A keddi nap egyértelműen a közhelyek napjára sikeredett. A közhelyekkel istenigazából semmi baj nincs, azért vannak, mert mindenki számára pontosan ugyanazt jelentik, és formai okuknál fogva megfelelnek jelenkorunk gyorsított tempójú közlésrendszer-igényének.

A szóbanforgó közhely a “kicsi a világ” tipusú, és erre tapasztalatom szerint intelligenciától, érdeklődéstől, kortól függetlenül minden ember kb. ugyanolyan mértékben csodálkozik rá időről-időre, tehát elvileg működik.




Last Message 33 minutes ago
  • cheapest viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • buying viagra : Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi
  • cheapest viagra : Hogyan halt meg Fülig Jimmy?Nem tom, azt a Rejtő regényt nem olvastam. Vagy valaki másra gondolsz?Volt egy Zámbó nevű fickó is, aki lelőtte magát, miközben valami kakasra célzott, és mikor kijött a fejéből a golyó, azt mondta a lövedék, nagy elégedetten: Ez Király volt!
  • gofsnigneePop : .
  • Illimbiva : Добро пожаловать в наш интернет магазин! Мы предлагаем Вам большой выбор. Препараты для мужчин и женчин. Виагра, Камагра, Сиалис и другие. Быстрая доставка, Низкие цены. Также можно задать свои вопросы специалистам. Заходите в наш онлайн магазин и вы увидите все са
  • UKPharmaNo1 : Pain meds without a prescription online. Good prices! Fast delivery! Mail us to: «email» Buy OxyContin without a prescription online Buy GHB without a prescription online Buy Dilaudid without a prescription online Buy Methadone without a prescription online Buy Nubain without a prescription online Buy Hydrocodone without a prescription online Buy Xanax without a prescription online Buy Rohypnol without a prescription online Buy Norco without a prescription onlin
  • M1K1 : Koszi Medve, ide mar kuldom is a kanadai cimboraimat, akik mennek Pestre par het mulva.
  • Medve : A "legjobb" magyaros étkezde Budapesten: Kádár «link»
  • Llev : «link»
  • Medve : A link pont lemaradt, szal ekként: «link»
  • Medve : A tökéletes steak titka: "Ahogy ígértem, sikerült megszerezni a két csillagos lyoni Le Bec-nél, majd a három (világszette összesen 27) csillagos londoni Joel Robuchonnal dolgozó Bernáth Józsitól a tökéletes steak elkészítésének módját. Biztos vannak, akik a képek alapján rámondják, hogy ehetetlenül nyers, olyan is lesz, aki ennek még durvább formában is hangot ad, de csak azt tudnám javasolni nekik, hogy kóstolják meg, ha egyszer módjuk van rá, eléggé meg fo
  • Medve : Londonban közzé tették a Restaurant magazin, a világ legjobb éttermeinek 50-es listáját, ez egyébként a lista 10. születésnapja. Ebből a 11. a Steirereck nevű étterem Bécsben! «link»
  • Getzibácsi : Talán most: «link»
  • Getzibácsi : GM hír - megvannak a szakácssapkás éttermek, csak nem tudok linket csatolni ebbe a fos csetablakba
  • Medve : Gault&Millau: néhány nap múlva megjelenik! «link»
  • Medve : "Kilencedik lett a legendás Bocuse d'Or európai szakácsversenyen Széll Tamás, így a 29 éves szakács 2013 januárjában részt vehet a lyoni világdöntőn. Munkahelyén, az egy Michelin-csillagos Onyx étteremben a munkakezdés előtt fél órával beszélgettünk" «link»
  • Getzibácsi : Ja, és van már oldal: gaultmillau.hu
  • Getzibácsi : A bűvös szakácson azt írták, hogy április vége
  • Medve : én is csak annyit hallottam, hogy április, szal nemsoká! «link»
  • Mici : Mikor jelenik már meg a Gault Millau magyarul? Állítólag április, tud valaki közelebbit?
  • Medve : Új étterem a Michelin-kalauzban: A 2012-es Michelin kalauzban a Costes és az Onyx ismét egy-egy csillagot kaptak, és összesen négy étterem Bock, Arcade, Csalogány26 kapott Bib Gourmand minősítést, közöttük a kalauzban egy új név, a Vár a Speiz. Vezetőjét, Rudits Károlyt kérdeztük, akit többen talán a LouLou tulajdonosaként már ismernek. «link»

About

Archive for Áci.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.