Ki kérte? - szilveszter 2009
Published by Geci January 7th, 2010 in Blog, Mjúzikplíz, utazásKisebb megrázkódtatás, és villámgyors helyszíncsere után visszaszámlálással, rengeteg étellel és még több itallal készültünk lezárni a 2009-es évet. Sikerült. Nem is rosszul…
December 29-én reggelre derült ki, hogy nem tudunk az eredetileg kiszemelt helyre, Porvára menni bulizni, így pár óra keresgélés után Siófok lett belőle, és egy jó nagy apartmanház. Miután még karácsony előtt kitaláltuk, mit együnk, illetve Dzsajó Petya előkészített a diszkó típusú rendezvényt, december 31-én megkönnyebbülve vágtam, vágtunk neki az utazásnak.
Első állomáshelyünk Veszprém volt, az Oliva, ahol az immár téli étlapból válogattuk ki az estebédünket. Megint igen kiváló volt, és még ahhoz is volt türelmünk, hogy az összesített fogyasztási listánkból mi magunk bogarásszuk ki, melyikünk mit evett. A hangulatra nem lehetett panasz, darabokra cincáltuk egymást verbálisan, mint Aribari kiscicája a szomszéd nénit.
Az ételekről igyekszem hamarosan poszt formájában külön jelentkezni. (Hiszen idén még nem írtam az Oliváról, pedig arról minden évben kell…)
Némi ködön át jutottunk el Siófokra, ahol a Richie II apartmanházban tisztaság és hideg várt minket, amit aztán sikeresen kompenzált nekünk a helyi mindenes, aki egyben a Birodalmi Erők Balaton partjára telepített egységének álruhás vezetője is. Ez is maradt egyébként a leggyengébb pontja a helynek, mivel - nyári szállásnak alakították ki elsősorban - egyszerre nem bírt menni a fűtés és a meleg víz termelése. (Az ebből fakadó kellemetlenségekért bocsánatot kérek, idén sokkal biztosabbra megyek a foglalásnál - legalább egy hétvégét eltöltök a helyen Szilvivel és naponta háromszor meg is fürdünk.
)
Aztán az aklimatizálódás után, kisebb technikai problémák elhárítását követően(Petya és Mici által, Aribari mobil internetjére és telefonos szupportra támaszkodva), este 9 óra után pár perccel elkezdődött a videó diszkó, amiben óriási kedvencek kerültek elő, kultikus felvételekhez már-már perverz klippek társultak és minden szám elején elhangzott a lemezlovasunk, DJ Dzsajó szájából a kérdés: “KI KÉRTE?”. Majd a válasz is, így pár másodpercig ünnepeltük a kérő embert, hogy aztán lendületben maradva ropjuk, énekeljük tovább a dalokat. (Itt kérnék meg mindenkit, hogy az este számára legfontosabb felvételét kommentálja be.)
Éjfél után még volt egy masszívabb blokk, főleg DM rajongóknak, de hajnal 2-re leáldozott a buli csillaga, és 3 óra után kicsivel elcsendesedett a ház, a particsászárok is lepihentek. (Pedig Reci és Regi még bírták volna… szokásukkal ellentétben…
)
Elsején is elűztük a depressziót. A kora délutánig (13-14 óra magassága) tartó ébredezést követően ismét beindult a zenei videók sorozat és lemezlovasunk visszaállt a pultba, de fekete lemezek helyett inkább fekete itallal (jégermatyi) tolta az afterpartit egészen este 9-ig. Közben még világosban Mici vezetésével (és nyomában) kisebb csapat megkeresett egy kesst, szembesült a jeges tópart élményeivel. A helyben maradók pihentek, a társaság egyesülése után rikikivel telt egy szolíd 4 óra, miközben mink Micivel kettesben összeütöttünk egy brassói aprópecsenyét. Utóbbihoz az izgalmat a szublimálódott fokhagyma, majd annak a kihalt városban Aribari általi pótlása szolgáltatta. (Aribarit ezen tette miatt a 2010 hőse címmel tüntette ki a Sajnos Köztársaság Elnöki Tanácsa.)
Végül főzést követően BlackJack-kel kombinált kvízzel facsartam ki a társaságot, amelynek három legkritikusabb pontja volt az ételkészítési módok kibontása név alapján (a társaságnak még van mit fejlődnie…), a Magaskőris nevű fafajta örökzöld mivoltának helyes megválaszolása Reci által, illetve a kisebb botrány, amit Mici csinált, amikor szembesült az enciklopédikus ténnyel, miszerint az olaszrizling nem őshonos szőlőfajta kis hazánkban. ![]()
Hajnal egy körül ismét föllőtték a pizsit, így másnap viszonylag időben indultunk el a Kistücsök étterem felé Balatonszemesre, ám a várt ebéd elmaradt ott, teltház miatt. Így a bulizáró rendezvényre Székesfehérváron, a 67 Étteremben került sor. (Élményeket itt is külön rögzítem, terveim szerint.) Itt az egyetlen zavaró tényező az ordenáré szél volt, amitől az étterembe és az étteremből jövet is megfagytuk kicsit.
Összességéből azért megint nem volt rossz. A videódiszkó lehet az év egyik nagy húzása, M1K1 és Kátya legközelebb két napra jönnek, én pedig ígérem, hogy se fűtéssel, se meleg vízzel nem lesz gond többé. Köszi mindenkinek, aki jött, remélem, jól éreztétek magatokat. Képekből meg lesz galéria. Vagy nem. Sajnos.
- M1K1 : szerencsere nem kacsa, maga a mester csiripelte «link»
- soundria : @Áci, hihetetlen, hogy talaltal ra?
- Áci : ez jó? «link»
- ÁCI : rohadt uppercase. a nagy izgalomban mindig beragad.
- ÁCI : a mai napon egy többszörös Grammy díjas hangmérnök járt nálunk! elképzelhetetlen esemény volt. Sellyei persze nem látta, hiszen aludt. Facebookon a részletek...
- Mici : szept 17 biztos gáz, de okt 15 jónak tűnik!
- Mákszi : Mici úr, ha mondjuk szept. 17-én vagy okt. 15-én mennénk hozzátok látogatóba, az okés lenne?
- M1K1 : Web conferencing fun. Ha a csajod nem erti, hogy kerul etel az asztalra, nezesd meg vele ezt: «link»
- Guest_17 : na ezé nem kell repülni, csak a hajó - max. autó.Nekem egyszer volt egy Bécs-Bp járaton olyan élményem, hogy odab@szott a gépnek egy kisebb villám, ami valami 60 fokot dőlt 0 sec alatt. Be is szart pár utas szó szerint. Olyan érzés volt, mintha normál repülés közben a Jézuska tartaná a gépet egy madzagon, aztán amikor jött a villám akkor meg olyan, mintha elszakadt volna a madzag. Fél perces manőver volt, mire visszaállt de pl. az én soromban az A ülésen ülő csa
- M1K1 : Mixinek (es valasz Pocinak) «link»
- Mici : Ja, ugyanott a kommenteket is érdemes olvasgatni, mint minden Plastik poszt esetében
- Mici : Ugyanakkor Plastik Józsinak valószínűleg megint igaza van: «link»
- Mici : Sajnos a személyzet akkor már nem szolgált fel, lehet, hogy ők is elfehéredett kézzel szorongatták a karfát
- Geci : Nyilván viszki
- Poci : "Vigyázz magadra"
a repülőn hogy? Előveszed a rózsafüzéred? Megiszol még egy viszkit? - Geci : Mici bácsi! Ázzz! Vigyázzá már magadra...
- aribari : jajittenem!!!!
- luca : tuti soha többé nem repülnék
- luca : áááá, úúúú, áááá-
- Mici : Na ez az én gépem volt, basszátokmeg. Aszittem lezuhanunk a brantba.
- Mici : Index: "Az éjszakai vihar Ferihegyen két repülőgépnek okozott gondot. A British Airways egyik gépe az időjárás miatt nem tudott előszörre leszállni, átstartolás után azonban a második nekifutásra gond nélkül leszállt. "
- Geci : @Guest17 - meghalsz, ha fenyegetőzöl
- Mici : nemnem
- Guest_17 : ezmegleáll?vagymi?
- Tivcsi : tuti, hogy atomdrága és sznob lesz, de meg kéne kóstolni: «link»
- M1K1 : David Cameron a konzervativ kormanyzas jovojerol beszel, opcionalis magyar felirattal (a forditas/fordito egyszeruen zsenialis!!
) «link» - Áci : Biszku-update van: «link»
- M1K1 : HTML5 showcase apps. Kattints az alkalmazasokra a felso savban. «link»
- Tivcs : Sex, drugs C Dr.House; «link»
- M1K1 : Medve debütál «link»
- M1K1 : mint ahogy a szemoldoke mutatja 0:18-nal!
«link» - Reci : Diego nem buzi!!!
- M1K1 : Diego, Diego, szabad a palya! «link»
- M1K1 : Egyes felmeresek szerint a nepesseg aka'r 10%-a is langyi lehet. Statisztikailag MINDEN focicsapatban van 1-2. Nekem most az isteni Diego lett nagyon gyanus itt a nagy olelkezesek utan!
- Guest_522 : Btw ez érdekes téma - számít-e a sportpályán a szexuális orientáció. Geci bá-nak ha van kedve, elfilózhatna rajta. De tényleg.
Search
Recently Commented
- 2010 emlékei - Rossita étterem és pizzéria, Miskolc
- VBK
- Egyet rúgtunk Angliának (illetve ők maguknak), olyan mint egy álom
- Chili con carne
- Hyppolit vendéglő
- Az én álomcsapatom - VB 2010 kapushibák
- Lombardia reklám, avagy "holisaza comoi-tó"?
- Az újhelyi gyorson 2010.július 12-én (Miskolc-Tiszai - Budapest Keleti)
- (ök)örségváltás(okk)
- Édesség retro
- Vegeta és/vagy Lounge
- VB 2010 - Döntő / Góltotó

A videódiszkó egyértelműen az év(tized) Nobel-díjas ötlete volt, innentől ez kötelező program!

Kedvenceim:
Eruption: One Way Ticket
Baccara: Yes Sir I Can Boogie
Plastic Bertrand: Ca Plane Pour Moi
Aribarinak Hősnő Díj maximálisan kijár, szerintem cserébe belinkeli szívesen az eseményről készül Picasa fotósorozatot is. Ha nem, akkor majd én
A “bármilyen módra” (étel) eleme a kvízsorozatnak nem kicsit döbbentett le, szegény Széchenyi etc
Brassói receptért hála jóanyámnak, elég nagy sikere lett!
Jau volt. Ja és Geci bácsinak külön köszönet a kiváló játékért. Bevezette a köztudatba - Petyáéba egyértelműen - Csáfordot.
Mici ne feledd, hogy Balatonakaliban “nőtt ki” újra több száz év után a nem tudom mi. És éljen a dorozsmai ponty
Helyszín törpéletes volt, házigazdi elég rugalmas, jó pálinkával sikerült minyimálra csökkenteni a fűtés problémát.
Videódiszkó überűűűber. Bebizonyosodott, hogy a leggázabb/legrégibb számoknak volt a legnagyobb sikere.
Az egész playlist zseniál volt, de amik nagyon mély nyomot hagytak bennem:
fehér trapéznadrágban hadonászó NagyFeró (gyere kislány, gyere)
Baccara (jesször, áj ken bugi) - az a kifinomult koreográfia
nemtommelyik számra SzikoraRobi rongylábas rángatódzása
Sajnos a képek most nem a legjobb minőség
http://community.webshots.com/slideshow/576240856ulTyPN?mediaPosition=90
P.s. Utááálom az à la (módra) ételeket
És igen, mindkét étterem külön posztot érdemel.
zsír volt! a helyszín átszervezése miatt maximális respect az elkövető(k)nek! Terkának is jár a Hozzávalóvadászok Fokhagyma Keresztje cím.
A zenéket illetően csatlakozom az előttem szólókhoz.
A módrákat pedig hatékonyan megtanulhatnánk, mondjuk hasonló események során történő elkészítéssel.
Ennék egy tarját Mátyás módra, azaz - Geci után szabadon - hollóval töltött Kinizsi-szeletet…
Na belinkeltem a képeket ahogy beszéltük!
meg1x oriasi koszonet, gyerekek, az oltari szilveszteri buliert! Jovore ugy intezzuk, hogy a fozocskeben is reszt vehessunk, fokhagyma ide vagy oda.
Videodiszko tenyleg ut, karaoke tud csak talan nagyobbat utni. Sikerult vegul meghekkelni a mikrofont?
:) Nemis próbáltuk, de majd legközelebbre lehet megszereljük…
igggen… bár az éneklésnek álcázott ordibálásra tökéletesen megfelelt a partvisnyél is.