Közzétéve:

“Ó Párizs, ó Párizs”

Na kedvesek, mindenki menjen Párizsba, mert ott lenni jó! Amint arra az első utcára kiülős sörözésünk alkalmával ráeszméltünk: kb. pont olyan jó mint Budapesten! ( de itt akkor most egy szebbecske őszi napot képzeljünk el kies fővárosunkban, valami mutatósabb-hangulatosabb kerületben, viszonylag kevés omlásveszélyes házzal )

sd

Ajándékjeggyel volt szerencsénk megközelíteni Párizst, de itt véget is ért a szerencse. A repülőgép ¾ órás késéssel indult, a várakozás alatt nem tudtunk bejutni a vip váróba, mert otthon hagytuk a Duna Club kártyáinkat, a légikisasszonyok randák voltak, és a Charles de Gaulle reptérről a központig bejutás ( hév-szerű járművel ) a rendes idő négyszeresébe telt – valószínűleg sosem fogjuk már megtudni, miért.Így hiába terveztünk első estére könnyű sétát a környéken, csak egy nagyon rövidke felderítésre futotta az ágybazuhanás előtt. ( ágybazuhanás a Péter által előre foglalt szobában, családiasnak mondható pici hotelben, a Montmartre kellős közepén )

Az első komoly programunk buszos városnézés volt. Klasszik, ahogy Mikszi mondaná. A gépjárművet megpillantva kicsit meglepődtünk, hogy zárt buszban kell most nekünk városnézni, de útközben eleredt az eső, és én akkor titokban hálát adtam ezért. Meg hát volt magyar kommentár, és utána úgyis végigjártuk az egészet gyalogszerrel. Minden fontosabb objektumot érintettünk amit érdemes: a tereket, az íveket, az oszlopokat, a tornyot, a sugárutakat, a múzeumokat ( utóbbiakat szigorúan kültanulmányozásilag ). Aztán a ragyogó napsütésben, a buszt elhagyva, ücsörögtünk a Tuilleriák kertjében a szökőkút körül, ittunk bűnrossz bort és bűnrossz sört, és végigsétáltunk a Champes-Elysées-n, aminek a két oldalán jó nagy szakaszon park van ám és nem is üzletek. Így értünk el a Diadalívhez, ami igazán lenyűgöző – távolabbról talán méginkább -, és aminek aztán fel is másztunk a tetejére, széjjeltekinteni. Érdemes volt, láthatjátok a képeken.

Nekem az ezerféleképpen feldolgozott, és emiatt azt gondoltam, hogy vizuálisan végsőkig elkoptatott Eiffel-torony lett a kedvencem a látképből, ami olyan elképesztő módon uralja a várost és döbbent meg jelenlétével, hogy csak na! Nem tudod magad függetleníteni tőle, mert a város rengeteg pontjáról látható, és sokkal de sokkal szebb közelről, mint gondoltam volna. Nem akarom misztifikálni, de rám nagy hatással volt.

Megtekintettük még a Sacre Coeur-t, ahol éppen mise volt és nem lehetett nagyon bámészkodni, pedig irtó szépen énekeltek az apácanénik, és bejártuk valamelyest a bohém környéket, annak központi terén ebédelve, a rengeteg utcára kitelepült étterem egyikében, amatőr festőkkel körülvéve. Turistamenüt. Jó, nem vártunk sokat tőle. De amit kaptunk! Előételnek lazacpástétom szeletet citromos-fűszeres körbelocsolással, bagettel, főételnek végtelenül olvadós burgundi marhát meghökkentő szélesmetélt körettel, és desszertnek csokoládé mousse-t, ami mondjuk az én ízlésemnek kicsit túl fojtós volt, de lehet hogy ennek ilyennek kell lennie. Mégiscsak ők tudják jobban. Unszolásomra megnéztük még a közelben lévő kerületi temetőt – Péter határozottságának köszönhetően csak kutyafuttában -, mert ott nyugszik többek között Alexandre Dumas, Hector Berlioz, meg még egy rakás híres ember akiknek a nevét ott még tudtam.

A leghősiesebb vállalkozásnak kétségkívül a toronyba való felliftezés bizonyult, az elején viszonylag rövid sorbanállással, a közepén kis elbizonytalanodásos megtorpanással, és a végén diadalmas körbefényképezéssel. Két pillérnél gyalog lehet nekivágni, két pillérnél pedig segédeszközzel, amibe tök sok ember befér. Három szint van és mindhárom szinten ki lehet ódalogni belőle, csak az elsőn nem szoktak. Mi sem tettük. A másodikon kiszálltunk körbesétálni-fotózni-bátorságot gyűjteni de utána továbbutaztunk a csúcsig, amit mindenki más is tegyen meg ha hasonló helyzetbe kerül, szerintem. Mindent lehet onnan látni, a régi és új városrészeket, az összes ismert objektumot, Szajnát – mert majdhogynem a partján áll -, és sok-sok hangyaembert a Mars mezőn heverészve. Beiktattunk hajós városnézést is, ami teljesen jó választásnak bizonyult, csak egyszer kellett kikötni amiatt, hogy egy olasz gyerek a tesóját vízbe akarta fojtani. Időben észrevették, jöttek a tűzoltók, mentők, rendőrök, kimentették, mentőautóba egész családot bepakolták, utazásunk zavartalanul folytatódhatott.Szajnázás után közelebbről is megnéztük a Notre Dame-ot, csak az oltárt magát nem láttuk, mert valami idióta filmvetítés volt éppen, és eltakarták az egészet a vászonnal. Lehet, hogy nincs is oltár. Azért csináltunk tök jó fényképeket állványról, kívül is meg belül is, igazán büszke vagyok rájuk, meg magunkra.És akkor ha már sötét volt meg állvány volt, visszamentünk a sokat dícsért toronyhoz, és azt is jól lefényképeztük. Útközben végignéztük, hogy vacsorálnak a helyiek a nemtommelyik hídon, kockás plédet és rengeteg ételt-italt körbeülve. Nagyon hangulatos volt, és egyáltalán nem tűnt ágrólszakadt, lepattant dolognak, nemúgy, mintha elképzelném ugyanezt valamelyik pesti hídon. Mondjuk nincs is erre alkalmas, autóforgalom nélküli hídunk… Egyébként is megfigyeltük és Párizsra jellemzőnek mondanánk a parkokban étkezést, de nem ám csak úgy tessék-lássék, hanem jó alaposan kipakolva, maguk körül két méter sugarú körben, bontott borosüvegekkel, bagettekkel, sajtokkal, nemvizsgáltukmegközelebbről mikkel.Az étkezéshez tartozik még, hogy minden sarkon van óriáspalacsinta sütöde – ettem édeset is meg sósat is -, a helyi gyorsétkezdéket kizárólag McDonald’s mellé vagy velük szembe rakták, és hogy ollyan de ollyan habkönnyű, leveles croissont ettem, mintha felhőbe haraptam volna; ellentétben a rendkívül csábítóan kinéző szendvicsekkel, amikkel Péter kísérletezett több alkalommal, és amiket laposra, szárazra és szúrósra vasaltak-grilleztek fogyasztás előtt.

Teljes hasonulás végett Péter szombat este elvegyült a helyiekkel a sarki ivóban, aminek az lett a következménye, hogy megismerkedett az ouzora hajazó francia italkülönlegességgel a pastis-val, és egy a városban tanuló belországi egyetemistával. Állítólag nővel nem. Hosszasan beszélgettek, én meg mit sem sejtve kaptam szívinfarktust a szobánkban. De végül mindketten megmenekültünk, új élményekkel gazdagodva.

A híresztelésekkel ellentétben mindenki kedves és segítőkész volt ( különösen a hotelünk recepciósai, akik közül a három nap alatt kb. tizenötöt ismertünk meg, úgy tippeltünk 2 órás váltásban dolgozhatnak ) és beszélt angolul. Nagyon elégedetten ültünk repülőre visszafelé, jól választottunk ingyenjegyes uticélt – sose jutott volna eszünkbe, hogy pénzért Párizsba utazzunk -,  és kedvet kaptunk a francia vidék felfedezéséhez. Meg kaptunk még búcsúzóul egy olyan színt a naplementében, ami nem gondultuk volna hogy Photoshop nélkül is létezik.Itt a vége fuss el véle! Sőt! Tudok egy jobbat, most olvastam a mesekönyvben: itt a vége tedd a jégre, majd elcsúszik valamerre! Ez jobban passzol az időjáráshoz 🙂

Aliz

Juhász Gyula – Nosztalgia

Párizs, hol az élet
Forró szíve ver,
Hol pogány üdvösség
Új napja delel:
Ó Párizs, ó Párizs,
Nagy köd eltakar,
Ó Párizs, ó Párizs
Tiéd ez a dal! 
Életem pusztáján
Már roskadozom,
Pedig vár rám, vár rám
Napfényes orom.
Ó Párizs, ó Párizs,
Te messze, te szép,
Ó Párizs, ó Párizs
Meglátlak-e még? 
Szép a magyar bánat,
Mely erre borong,
Szeretem e tájat,
E hervadozót;
Ó de azért Párizs
– Akit imádok –
Rám vár és várnak rám
Az új zsoltárok! 

 

“Ó Párizs, ó Párizs”” bejegyzéshez ozzászólás

  1. 1. jó a post, jók a képek
    2. rohadjatok meg 🙂

  2. köszönjük szépen, viszont kívánjuk 🙂

  3. Köszönjük a beszámolót és a képeket, a skót daliákat én külön is.

  4. Na, elmondtam már mélben, szóban is, de akkor szerepeljen itten for the record: kurvajók a képek, a crop használatában Péter advanced levelre jutott, az állványos éjszakaiak meg egészen nagyon iszonyat királyok!
    Az útileírást témát meg a jelexerint a csajok vágják a leginkább, úgyhogy ez innentől BAU, minden útinaplót Mákszi és Juci fog írni jól 🙂

  5. “Az útileírást témát meg a jelexerint a csajok vágják a leginkább, úgyhogy ez innentől BAU, minden útinaplót Mákszi és Juci fog írni jól” MÁKSZImálisan egyetértek! 🙂

  6. Merciboku! 🙂

  7. La vie en rose!

  8. Jelentem: a félreértések elkerülése végett az author-t lecseréltem Makszi-ra, így innentől Aliz teljes jogú szerzővé avanzsált!

  9. nem vagyok rá méltó, nem vagyok rá méltó…

  10. Mákszi, ne légy házimanó.:))))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.