Közzétéve:

Skócia

Skócia 2009

Skóciai egy hetes kirándulásunk kitűnő képeit vizslathatjátok a fenti képre kattintva!

És ami sokkal durvább, Juci útinaplóját a kalandról CENZÚRÁZATLANUL olvashatjátok alább, ami egen hosszú, és lehet, hogy csak a résztvevőknek érdekes, de for the record beposztolásra került. Akit érdekel, hogy hogy vót, esetleg végigküzdheti magát rajta.
———————————————————-


Skót napló, 2009

Július 26.
Tegnap érkeztünk Edinburgh-ba, este. A szállás viszonylag kint volt, bár a reptérről a városon keresztül jött be Pisti (a bérelt autóval), mondván, lássunk valamit. Hát láttunk sok útlezárást, messziről valami zászlós felvonulást, dudaszóval, néhány skótszoknyást, meg  egy csapat kacér nővérkének öltözött, vágósúlyban lévő (copyright by Poci) ifjú hölgyet, akik virágos jókedvvel vonultak utcahosszat. Szállásunkat elfoglalván kajálda után néztünk. A közelben lévő létesítményeket a derága pisti nem ítélte elég jónak, ezért caplattunk egy csomót Edinburgh külvárosi részein, ahol 8-10 éves huligánokon kívül semmi érdekeset nem láttunk, majd visszatértünk a lenézett létesítményekhez, ONLY TO FIND, hogy 10-kor mindenhol bezárt a konyha, szóval maradt a sörleves. De én eztet nem is bántam, mert a krimóban odajött hozzánk egy ittas öreg bácsi, aki elmondta, hogy melyik múzeum van ingyen, meg hogy volt Bruges-ben, és hogy ott ivott belga söröket, és mit akarunk mi látni Skóciában egyáltalán. Hát várakat. A bácsit iszonyú nehéz volt megérteni, a Royal Mile nevű utcát pl. úgy ejtette ki, hogy Royal Mail (hogy nevezik akkor a postaszolgálatot, kérem szépen?), de ábszolúte megérte ez a beszélgetés (listening exercise), meg a kocsma, ahol full hangerővel ment mindenféle zene, és egy éltesebb festett hölgy meg egy rózsaszín pólós úr táncra  is perdült.
Másnap nyakunkba vettük Edinburgh-t, meg akartuk nézni a várat, de túl hosszú volt a sor a pénztárnál, ezért a visszaútra hagytuk. Sétáltunk a Royal Mail-en, (Edinburgh főutcája), megnéztünk belülről egy 17. sz-i házat (már akkor is volt járóka), meg a bácsi által javasolt Museum of Childhood-ot, ami ingyen volt. Legnagyobb benyomás a cipőből készült baba (a sarok volt az arca), 1905-ből, London egyik szomorúbb negyedéből, de volt keze-lába, ruhája, főkötője, minden. Aztán még megtekintettük John Knox házát (reformátor, akiről Pisti sose hallott), majd nekivágtunk a Felföldnek. Megálltunk Doune-ban, ahol is ettünk porkot meg beefet egy korcsmában, majd megtekintettük Doune Castle-t, ahol a Gyalog Galopp jól ismert jeleneteit felvették, pl. töketlen fecske repülési sebessége. Még nyulat is láttunk, meg is dobáltam kaviccsal. Aztán mentünk tovább, Pisti úgy vezetett fordítva, mint az almásderes, és egyre komolyabb lett a táj. Hegyek, na meg tavak, azaz loch-ok az út mentén. Loch Lubnaig-ot, Loch Earn-t (a csücskét)  és Loch Iubhair-t láttuk. És egyre szigorúbbak lettek a hegyek, az ég persze borús, szürke, hol esett, hol nem, és a hegyek csúcsát időnként belepték a felhők. Települést nemigen láttunk, szeretnénk es tunni, mér nem laknak itten többen, annyira nem rossz hely. Az útikönyv szerint a 18. sz-i bekerítések miatt, de Pisti szerint ez hülyeség. Majd kiderítjük. Elmentünk a Rannoch Moor nevű tájegység mellett, ami az útikönyv szerint GBr legelhagyatottabb helye. Láp, tavak kis szigetekkel, meg hegyek. Aztán beértünk a Glencoe nevű tájegységbe,lélegzet elakadása, olyan hegyek. Aztán érkezés Fort William városkába, ahol a szállásunk van, egy Bed and BreAkfast, az ágyból konkrétan a Loch LINHEE nevű sea loch-ra (fjordszerűség) látok. (A loch zárt, édesvizű tó, a sea loch hosszú, vékony – tehát loch formájú – tengeröböl.) Fort Williamből amúgy a lakók kihozták a maximumot, nagyon rendezett, van egy csomó étterem, kocsma, bolt, nem gondoltam volna, hogy itt az isten háta megett is van élet. Persze sok a turista, ebből élnek az itteniek. Fogyasztottunk némi sört (pl. organic sea weed beer) meg füstös, szivarízű whiskyt a  The Grog and Gruel nevű vendéglátóipari egységben. Nagy várakozással tekintek a továbbiak elébe.
Július 27.
Na, ma reggel több fogásos reggeli, előételnek grapefruitszeleteket kértünk, aztán Pisti Scottish breakfastot, amiből megette a gombát meg a bacont, én meg a haggist, a black puddingot, a tojást és a sült paradicsomot. A virslit otthagytam, mire házinénink elkezdett szabadkozni, hogy tudja, hogy túlsütötte. Én amúgy magamnak heringet kértem, azaz kipperst (“Could we have kippers for breakfast, mummy dear, mummy dear?“), azt is betoltam, fantasztikus volt. Ezek után csak este hétre éheztem meg, de akkor nagyon.
Már amikor felkeltünk, úgy zuhogott, mintha dézsából. Elindultunk hát legmesszebbi célpontunk, Urquhart vára fele, ami a Felföld keleti része, hátha ott jobb lesz az idő. Hát annyira esett, hogy az autóból a tájat alig láttuk. Elmentünk a Loch Lochy mellett, ami gyönyörű, de alig láttuk, a mellette levő hegyek 200 méter magasságtól felhőben. Pisti morgott is, hogy ezzel az erővel számítógépezhetne is a szálláson. De Urquhart előtt elállt az eső, és egész jó idő lett. Urquhart egy várrom, az 1600-as évek végin robbantották fel, nehogy a jakobiták kezére jusson. Ja, és a Loch Ness partján van. A Loch Ness két oldalán meg hegyek. Hát igen jól néz ki. Fotóztunk veszettül. A Loch Ness vize meg egészen sötétszürke volt, nyilván azért, mert nem sütött eléggé a nap, , de akkor is félelmetes volt, na. (Később megtudtam, hogy az átlagosnál jóval kevésbé áttetsző a vize, ezért is setét.) Lementem a partjára, beledugtam a kezem, nem egy Hévíz. A várban volt amúgy whisky-, fudge- és kekszkóstolás, meg éktelen szuvenírshop többek közt többrészes Nessie hűtőmágnessel. Meg az elején filmvetítés a vár történetéről, fotosoppal odamásolva a teljes vár, merthogy ma már csak csonka, régi Torgyán. Aztán felkapcsolták a villanyt, elhúzták a függönyt, és az ablakból látszott az igazi vár. (Persze kimentünk és körbejártuk rendesen.)
A várlátogatás után bementünk Lewiston faluba, kocsmában egy sör, majd Bonnie Prince Pisti az autóban ülve lezavart egy confcallt, én meg a faluban ténferegtem. Ekkor már száz ágra sütött a nap. A confcall végeztével folytattuk utunkat a Loch Ness körül, néha megálltunk fotózni meg kesst keresni. egyet se tanáltunk a nap során, pisti szerint pontatlan a gps. No. Inverness volt utunk legészakibb része, itt fordultunk meg. INVERNESS!!!! Beszéltük Pistivel, hogy ez már majdnem olyan, mint Hammerfest. Gyermekkoromban a térkép bámulásakor Inverness mindig azt jelentette, hogy tél, csend, hó, halál, itt már alig él valaki, az is csak azért, mer muszáj, nincsen itt semmi. Oszt egy működőképes város, sok bolttal, egy folyóval meg egy várral. Persze télen biztos más.
Utunk a Loch Ness másik oldalán vezetett tovább. Néha megálltunk fotózni, láttuk Urquhartot szemből, egyszer lementünk a partra es. Noha tó, a hullámok elég zajosak voltak. Ragyogó idő volt. Osztán megálltunk a Falls of Foyer nevű vízesésnél. Itt látta meg Pisti az első gombát, galambgombát. Később bementünk egy kicsit az erdőbe is, mert nagyon durva sűrű erdők vannak. Ott is láttunk sok gombát, rókagombát, galambgombákat, piruló galócát. Láttunk még szép nagy hegyeket, tetejükön felhővel, majd hazaértünk, (közben elkezdett esni az essső), s mentünk vacsizni, én helyi lazacot ettem elő- és főételnek es, Pisti meg lasagnét meg patét. Utána még a Grog and Gruelben ejtőztünk kicsit, ittunk sert meg füstös whiskyt (passzív dohányzás), majd mostan mán nyugovóra kéne térni.


Július 28.

No. Reggel fáradtan kelés, házinéni rá is kérdezett, hogy jól aludtam-e. Hajnalban, amikor felkelt a nap,  többször felébredtem, az ablakból ugye látszott a sea loch, szép napsütésben, de nem volt erőm felkelni és lefotózni. Aztán mikor reggel 8.15-kor tényleg fel kellett kelni, már esett az eső. De lehet, hogy csak álmodtam az egészet.
Reggelinél kiderült, hogy a gőzmozdonyos vonatra, ami kivisz a tengerig, Mallaig faluig, már tavasszal foglalni kellett volna helyet. Így ez bukó. Azért kimentünk az állomásra, hátha… Pisti nagyon szerette volna, a mozdonyt is megnézte. Ha tudtam volna, hogy így bejön neki, foglalok helyet. Remélem, autóval azért majd elmegyünk.
Elmentünk hát a Glencoe nevű tájegységbe, ami nagyon közel van hozzánk. Némi töketlenkedés után (nem szerveztem meg tisztességesen a programot, szégyellem magam) sétáltunk egyet az erdőben, egy tó körül, ami viszont ideiglenesen ki volt száradva (szavam se lehet, mert kiírták: “the water level might be below normal. We apologize for any inconvenience.” Understatement a javából.) A tervezett geocache-t se találtuk meg. Volt viszont sok gomba. Hihetetlenül dúsak, zöldek az erdők, erős az aljnövényzet, nagy, göcsörtös fák vannak, és a mohaszőnyeg olyan puha, vastag, ruganyos, mint a mesében. Ilyet eddig nem láttam. A talajból meg időnként szivárog a víz, ha rálép az ember. Mindenáron akartam még kirándulni Glencoe-ban, ezért elmentünk a Visitor Centre-be, ahol felvilágosítottak, hogy a sífelvonó nem működik, így nem jutunk fel a hegyoldalba. Továbbálltunk hát, átautóztunk megint Glencoe-n, kirándulót nem sokat láttam, lehet, hogy nem véletlen. Kilchurn Castle felé mentünk, és a gps meglepetésként egy vékonyka kerülő úton vitt minket egy darabon, egy zuhatagos folyó mellett. Volt vízesés, zuhogók, fotóztunk ezerrel. Ekkor speciel szépen sütött a nap.
Kilchurn Castle-hoz végül nem tudtunk odamenni, mert nem látogatható. Viszont egy tó, a Loch Awe partján áll, ezért a tó szemközti partjáról megnéztük. Nagyon szép volt, mögötte hegyek, a tó partjára vezető út pedig kalandos, nagy sár, lábom mellett felbugyogó víz, közvetlenül a tóparton pedig egy sírhalom, sárkányos zászlóval,kereszttel és nyakörvvel, remélem, csak egy kutya.
Utána elmentünk Inveraray Castle-be, ami teljesen más: a 18. sz.ban épült, és mindmáig az Argyll hercegek (Campbell család, kék-zöld kockás tartan)  otthona. Bent 18. sz- i bútorok, fegyverterem, hatalmas konyha (1953-ig működött) rézedényekkel, 4-5 tűzhellyel. Voltak persze újságkivágások is a hercegi pár életének legfrissebb fordulatairól. Argyll hercege amúgy a királyság egyik legfontosabb főura, kamaszkorában pl. a királynő apródja volt. Civilben a Chivas Regalnál dolgozik. A család a kastély egyharmadát lakja, kétharmad a turisták martaléka.
Aztán hazafele kanyarodtunk. Iszonyúan elkezdett esni az eső, és nagyon sokáig esett (másfél-két óra, az egész visszaút), csodálkoztunk is, hogy nem rohadnak ki a növények ennyi víztől. Rengeteg a patak, a hegyek oldalában a vízesés (volt egy olyan, amelyik az úttestre folyt rá). A növények viszont szemmel láthatólag jól érzik magukat, van málna, szamóca, a kertekben sok szép illatos rózsa. Egyébként visszaút is szép volt, végig sea loch-ok (tkp. fjordok) partján, hatalmas zöld hegyekkel. Egy icipici szigeten még egy vár is volt. Sajnos csak az autóból fotóztam, az özönvíz miatt.
Este egy “fine dining place”-en ettünk, Pisti prime beef-et, én meg lazacot, de a lazacom kapros szósza nagyon vajasra sikeredett, nem is bírtam megenni, szégyen! Az emésztés elősegítése érdekében megittunk a Grog and Gruel-ben egy-egy füstös whiskyt meg ketten egy sört, aztán hazagurultunk. Ez a füstös whisky nagyon bejön.


Július 29.

Jaj, hogy telik az idő. Máma felmentünk a Ben Nevis melletti hegyre lanovkával. A hegyről lehetett egy 20 és egy 40 perces sétát tenni, és onnan jó kilátás nyílt a Ben Nevis-re, a Loch Linhee-re és az ahhoz csatlakozó másik lochra, aminek szégyenszemre nem tudom a nevét, mert a térkép az autóban van. Hálistennek volt a hegyen büfé is,itt melegedtünk két séta közt. Nagyon fújt a szél, elkelt volna a sapka-sál, de azért szerencsénk volt, mert az idő többnyire száraz volt. Volt szivárvány is. A Ben Nevis szemlélésére kijelölt csúcson egészen pokoli volt az időjárás, mintha jégeső esett volna, és a szél lobogtatta rajtunk a dzsekit, noha mindketten jól kitöltjük. A talaj is elég vizes volt, láttunk egy csomó apró erecskét, azt is lehetett látni, ahogy a víz folyamatosan csöpög-folyik bele az erecskékbe az erecskék partjairól, még akkor is, ha éppen nem esik. Volt sok birka is. A Ben Nevis egy darabig felhőbe burkolózott, de aztán a szél elfújta a felhőket. Fent a hegycsúcsokon még gyorsabban változik az idő, mint lent.
A Ben Nevisről lejőve bementünk a Fort William-i whiskyüzembe, ahol a Dew of Ben Nevis nevű whiskyt gyártják. A céget 1820 körül alapították, 10 éve japppán tulajdonban van. Körbevezettek minket, ismertették a gyártás menetét, de maradt egy-két fehér folt. Sajnos ez a whisky nem az a füstös típus, ezért végül nem vettünk, bár kóstolás persze volt.
Következő programunk hajózás volt a Loch Linhee-n. Nagyon szépek voltak a loch-ot szegélyező hegyek. Láttunk lazacfarmot meg fókákat is! Egy parányi szigeten napoztak nyolcan,  a zsíros-hengeres testükkel. Jól lehetett volna látni a Ben Nevis-t is, ha nem burkolózott volna felhőbe a búbja.
Utána a szálláson ejtőztünk. Ezt a napot sikerült nagy autózás nélkül megúszni, mert a Ben Nevis is tkp. itt van Fort William mellett. Este indiaiban ettünk, aztán csalárd módon nem a Grog and Gruel-ben, hanem a Volunteer Arms-ban ittuk meg a whiskyt. Jó hely ez a Fort William, kicsi északi városka, egyre jobban beleszeretek. Majd körbe kellene sétálni.
Ma egész sokat sütött a nap.


Július 30.

Nagyon fáradtak vagyunk, nagyon sokat mentünk ma. Pisti most mondja, hogy írjam le, hogy a reggelinél a háziasszonyunk azzal állt elő, hogy a fotóhábert a hallban felejtettük. Oda is adta. Furcsállottam a dolgot, mert biztos voltam benne, hogy a mi gépünk a szobában van, merthogy előző este letöltöttük a képeket. Megnéztem hát a gépen a képeket, és nem a mieink voltak, de amúgy szakasztott olyan volt, mint a Pisti gépe. Kiderült, hogy a tegnap érkezett osztrák családé, akiket a házinéni  (aki amúgy dél-afrikai, és beszél afrikaansul) lelkesen faggatott az osztrák nyelvről. (“How do you say ‘kiwi’ in Austrian?” “Kiwi”.)
Na, aztán útra keltünk, Eilean Donan vára és Skye-sziget felé. A táj (Glen Shiel) félelmetesen szép volt, hatalmas hegyek, közte tavak. Útközben megálltunk egy fogadóban, ahol egyrészt kint volt többek közt a magyar zászló is, másrészt volt két arapapagáj, és az egyik hosszas udvarlásra azt mondta, hogy helló.
Eilean Donan várának eszméletlen a fekvése, egy szigeten van egy tó szélén, és egy kis kőhídon kell bemenni. Előtte egy ifjonc dudált. Megnéztük a várban a jakobita kiállítást, meg a harmincas évekbeli állapotot tükröző konyhát (viaszbábokkal, műanyag ételekkel, nagyon élethű volt, főleg a leves), aztán meg kesseltünk. Láttunk az út szélén vadmalacokat! A ragyogó idő pont akkor romlott el (aznap másodjára), amikor nekivágtunk a geokess megkeresésének, egy birka- és tehénszaros, meredek és csúszós hegyoldalon. Mire felértünk, már esett, de legalább meglett a kess, eddig ugyanis hiába próbálkoztunk. Elhelyeztünk benne egy skót várakba kívánkozó travel bug-ot, aztán lebukdácsoltunk a vizes szivacsra emlékeztető hegyoldalon, lépteim nyomán szivárgott a víz. Viszont jó volt a kilátás Eilean Donan-ra.
Továbbálltunk Skye-ra, megnéztük  a Storr nevú rock formation-t, ami leginkább ilyen bazaltorgona-szerűség. A sziget nagyon ritkán lakott, a táj lenyűgöző. Sajnos leginkább az autóablakból fényképeztem, Pisti korholása és útmutatásai mellett, mert nagyon siettünk, hogy időben hazaérjünk. Skye déli csücskén még vidralesre is elmentünk. sajnos nem láttunk egyet se, illetve szerintem én láttam egyet a tengerben bucskázni. sikerült elkapnunk az utolsó kompot, amelynek a működéséről még videót is készítettem, aztán hazaautóztunk. Menet közben még lefényképeztünk a Five Sisters nevezetű hegycsúcskvintettet. Fort William-ben a Jacobite Lounge-ban vacsoráltunk, Pisti burgert, én füstölt haddockot (asszem foltos tőkehal magyarul) Mornay-mártással. Nagyon álmos vagyok, lefekszek alunni.


Július 31.

Reggel alig bírtam felkelni, és délelőtt elég rosszul voltam, fáradt voltam nagyon. Mára nem terveztünk nagyon sokat, délelőtt elmentünk Mallaigba, ami egy kikötővároska Fort Williamtől 90 km-re nyugatra. Persze megint fantasztikus környéken vitt át az utunk, nagy hegyek, újabb loch-ok, öblök, fehér homok. Ugyanezen az útvonalon jár a Jacobite Steam Train is, ami egy gőzmozdonyos vonat, és amivel Pisti szívesen ment volna, de előre kellett volna rá foglalni helyet. De legalább láttuk, ahogy átment a viadukton Glenfinnannél, le is fotóztuk a glenfinanni emlékműből, mert pont akkor voltunk fenn. ezen az útvonalon jár ám a Hogwarts Express is, és a viadukt is látszik a filmen! Bibí! A kocsik valószínűleg ugyanazok, mint a filmben, csak a mozdony más, mert a filmben piros, a Jacobite-é meg fákátá. És ma van speciel Harry Potter (és az alkotója) születésnapja, szóval nagyon összejött minden.
Aztán továbbálltunk Mallaigba, ahol megnéztük a kikötőt, beszippantottuk a jó halszagot, kávézoltunk, majd visszaindultunk. Következő úticélunk a Loch Ness Centre volt Drumnandrochitben, és ezt most segítség nélkül írtam le. Itten fellebbentették nekünk a fátylat a szörnyről, okítottak minket a tó kialakulásáról, állatvilágáról (főleg hal). 230 méter mély a Loch Ness! A múzeumból hálistennek egyenest a szuvenírshopba vezetett az út (Nessie shop), ahol Nessie plüssállat, hűtőmágnes, kulcstartó, csoki, nyalóka, síp, zseblámpa, lufi, mamusz (“há’músz!”) formájában, vagy pólókról, bögrékről, gyűszűkről stb. nézett vissza mireánk. Átverekedtük magunkat, majd autóba pattanás és geokesselés következett. Méghozzá sikerrel! Pisti megtalált négy kesst, az ötödiknél már hagyta, hogy én találjam meg. Még travel bugot is tanáltunk, amit negyon áhított ez a legény (öreg legény). Számomra nem volt olyan szerencsés ez a kesselés: az egyik helyszínen már az autóból megpillantani véltem egy fa göcsörtös gyökerei közt a kincset. Oda is szaladtam rögtön, de mikor felkaptam a műanyag zacskót, és nagy lelkesen kinyitottam, kiderült, hogy nem geoláda van benne, hanem kutyaszar. Ez kissé elkedvetlenített.
Hazafele a Loch Ness mellett mentünk, amelytől érzékeny búcsút vettem. Aztán próbáltunk minél hamarabb visszaérni Fort William-be, hogy a híres-neves halétteremben vacsorázhassunk (van szték is), de sajnos már nem volt hely. És nem volt hely a Jacobite Lounge-ban és a Grog and Gruel-ban sem, így valami Tavern nevű helyen ettünk, kompromisszumosat. Végül átmentünk a Grog and Gruel-be egy búcsúwhiskyre (a füstösből), majd hazacsalinkáztunk. Holnap irány Edinburgh, menet közben még megnézünk ezt-azt.


Augusztus 1.

Reggel elhagytuk a szállásunkat, hogy meginduljunk hazafelé. Kedves dél-afrikai szállásadó nénink a családjának nevezett minket a többi vendég előtt, azt mondta, nagyon elégedett volt velünk. Hát jóhogy, mikor mindig rendet raktunk, a kupit a szekrénybe rejtettük, a sörösdobozokat az utcai kukába dobtuk, és én mindig mindent megettem reggelinél. És mindenekfölött: ott voltunk majdnem egy hétig, míg a legtöbb vendég csak egy-két éjszakára marad nála, ami elég sok munkát ad a néninek. Nagyon jó szállásunk volt, szépen berendezve, és a néni példás házigazda volt. Nagyon jó reggeliket csinált, 5-ből lehetett választani (persze Pisti mindig gombát és bacont evett), mindig szépen bevetette az ágyunkat, elhelyezve rajta a bézs színű műrózsát. A padlószőnyeg krémszínű volt (cream carpet), ezért kis fehér papucskákban kellett járni, amiről nekem egy japppán teaház jutott eszembe. A néni biztos nagyon egyedül érzi magát, mert az egyik lánya Ausztráliában él, most volt az esküvője, de a néni nem tudott rá elmenni, mert akkor mi lesz a B und B-vel. A ház amúgy a másik lányáé, aki 26 éves, Edinburgh-ban lakik, és többek közt azért vette a házat, hogy anyukájának a nyugdíjas éveire legyen valami tennivalója.
Érzékeny búcsút követően még fordultunk egyet a Fort William-i szuvenírboltokban meg a whisky shopban, ahol Pisti vett egy üveg füstöset. Aztán elindultunk dél felé. Első állomásunk a Loch Lomond partján lévő Luss falucska volt, ahol volt jónéhány csinos házacska, de nem volt nagy szám. Megtekintettük, hogy néhány elvetemült bakfis neoprén ruhában beugrál a kb. 5 fokos vízbe. Mondjuk, jöttek is ki azonnal, nem úszkáltak. Mi pulóverben-dzsekiben néztük őket.
Aztán továbbmentünk Stirling várába, ami nagyon tetszett. Skócia legfontosabb vára, stratégiai ponton épült – aki Stirlinget uralja, az egész Skóciát uralja, amint arról a várban az idegenvezető beszámolt. Nagyon érdekesen beszélt a vár történetéről, egyébként meg szerintem hasonlított Jeszire, Pisti szerint nem.
És aztán megérkeztünk Edinburgh-ba, emmán itten a legutolsó stácijó. Elfoglaltuk szállásunkat a Ramsay’s nevű kiváló Bed and Breakfast-ben, majd vacsi után néztünk. Ez a kaland tragikusan végződött. Először is a kiszemelt olasz étteremben nem volt hely. Betértünk hát egy indiaiba, ahol Chicken Patiát rendeltem, ami nagyon rossz volt! Meleg mangólekvárban főtt csirke. Nekem mindig minden ízlik, de ez most iszonyú rossz volt, és ezen az sem segített, hogy a naan viszont krikettütő nagyságú volt. Pisti adott a kajájából, hogy valami jót is egyek.
Még besétáltunk a belvárosba, de a fáradtságtól teljesen szét voltunk csúszva. Megemlítendő, hogy láttunk hazafelé menet néhány túlnyomásos fiatalembert, akik egyik barátjukat letolt nadrággal odaragasztószalagozták egy építkezési állványhoz, így a járókelők és az autósok is megcsodálhatták a szerencsétlent. A nagy ijedtségre elfogyasztottunk a Conan Doyle nevű helyen egy whiskyt, aztán hazatértünk szállásunkra.


Augusztus 2.

Reggel némi késéssel kicsekkoltunk, merugye későn mentünk reggelizni, főleg Pisti. Meg csak készpénzzel lehetett fizetni, és azt még fel kellett venni. Házigazdáink (Ramsay’s Bed and Breakfast) kedvesen tűrtek, még a bőröndöt is felhozták a szobánkból. Becuccoltunk az ótóba, aztán elsétáltunk a várhoz. A pénztárnál rettenetesen hosszú volt a sor, volt időnk kritizálni a velünk együtt sorban állókat: a dizájnos olaszokat, a nagyorrú sémieket stb. Ebben a várban is volt idegenvezető, ez is tök jó volt. Megnéztük a koronaékszereket, a Margit-kápolnát, a hősi halottak nyilvántartását (Invernessben a 2. vh. alatt 1 civil áldozat volt, Inverness-shire-ben 3, ebből kettő az alumíniumgyár bombázásakor halt meg). A vár alatt a Deacon’s Brodie-ban még megittunk egy sört, aztán útnak indultunk az autó, majd a reptér felé. Kár, hogy el kellett jönni, nagyon szép idő volt, és volt egy csomó utcai énekes meg bűvész. Itt már érezhetően melegebb meg szárazabb volt az idő, mint a Felföldön. Ott nem sütött volna a nap egész nap.
A reptérre való kijutás kicsit kalandos volt, mert sok utca le volt zárva, de Pisti megküzdött az akadályokkal. Tankolás, autó leadás, becsekkkolás, reptéri vásárlás, majd beszállás. Ezt már a repülőn írom, és be is fejezem gyorsan, mert szerintem hamarosan leszállunk Londonban.


Augusztus 3.

Na, megjöttünk BP-re, és így éjjel egykor is elég kemény a helyzet. Skóciában csak a hajszárítóból jön ilyen meleg levegő. Merthogy ott 12-18 fok volt végig.
(Átolvastam a naplót, csak a Szakács Bélának levés 🙂 )

Skócia” bejegyzéshez ozzászólás

  1. fogalmazas 5
    fotografia 5

  2. Köszönjük 🙂
    Azt vettem észre, hogy a Gyárból nem látszanak a képekhez adott commentek. Ez vajh mér van?
    Pedig fontosak ám!

  3. Nagyon tetszett! Több Jucit a Sajnosra!

    Csak megyünk még egyszer mi es Mikoláékkal üdülni…

  4. A képek jók, a napló különösen tetszett, valahogy át bírtam érezni a varázsát – mármint a szereplőkét, szinte látom, ahogy Mici esténként behúzza a füstös viszkit… Külön öröm, hogy szerény személyem is említésre került.

    Juci, valóban konvergál a Mester stílusához, de még stilisztikailag és helyesírásilag sokat kell romolni hozzá 🙂

  5. Nagyon tetszett! Ez a kedvencen “a szél lobogtatta rajtunk a dzsekit, noha mindketten jól kitöltjük”, bár ez inkább csak Pistára igaz, rá viszont nagyon 🙂

  6. én csak most olvastam el, és eléggé teccett, és a Juci szerintem egy nagyon szimpatikus lányember, nagyjából mindenhova több kéne belőle, nemcsak a sajnosra…s ez tetszett a legjobban: “Pisti úgy vezetett fordítva, mint az almásderes” 🙂 ( mongyuk mán kicsit tényleg úgy néz ki. hajilag.)

  7. Köszönöm szépen. Cserébe itt egy nóta az Alföldről.
    http://www.youtube.com/watch?v=s84GkPUdtBw

  8. ha tudnám gépírásban produkálni a tájszólást, úgy köszönném meg 🙂

  9. Ez a nóta csak egész hétvégére költözött be a fejembe 🙂

  10. […] Karácsonyi mese – A recept 2009-ből: Az első szopás 2009-ben… westend parkoló, Skócia, “Ó Párizs, ó […]

  11. Thx for information.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.