Hunglish

Újabb gyűjtést kell útjára bocsátanom, mert ma délelőtt egy kedves Oracle-ös szakemberrel folytatott eszemcsere keretében elhangzott valami, ami számomra überelte az összes eddigit, ám azért a korábbiak sem rosszak.

Azaz a multinacionális rabszolgasors hatásai a mindennapi nyelvhasználatunkra:

szkegyulálni
dzsasztifikálni
mítingem lesz
alakul a timing
rekordálás
a teljesség igénye nélkül

ésa a mai csemege:

„adott esetben ez KONSZIDERÁLHATÓ lesz, reméljük.”
Köszönjük. 🙂

Ahogy én is előre köszönöm az általtok utálva, ám megbékülve használt kifejezéseket. Mindenképpen magyar helyesírás mentén, plíz. 🙂 Tenksz.

“Hunglish” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. A River Eszte’ttel, mint feszilitivel kapcsolatos rikveszteket ki addresszalja? Elfogyott a WC-papir a negyediken. 😀

    Btw, megha nagyobb nyelvi naci is leszek, mint a bennszulottek, de a szKegyul v szKedzsul tipikus jenki abjuz. ANGOLUL ezt ugyebar shegyulnek mondjuk! 😀

    Válasz
  2. „Egy kicsit pussolni kéne ezt az issút”- ezt Mici mondta egyszer egy olyan kérdés kapcsán, amit szerinte kicsit erőltetni kellett volna. Azóta sem bírom elfelejteni.
    „A churn minimalizálása érdekében az akvirált ügyfelek hathavonta monitorozásra kerülnek”- ez egy angolra fordítandó magyar szövegben volt. Megadták a kulcsszavakat…

    Válasz
  3. draftolni, diszkasszálni,rivjuvolni, konfkoll, míting, billéböl, nonbilléböl. mást nem nagyon használunk, ezek közül se mind gyakori.

    Válasz
  4. Áutszorszing miatt X júzert le kell redukálni exvájzet junitból/dípártmentből.
    Az emájesz szerint magas az ikszpensz.
    Kosztkáting van, így tuti, hogy nem aprúvolják a trevöl formot.
    Rekonsziliálnám a revenyát, de áutövofisz jött a szetlőment menedzsertől. Ezt eszkalálni kell a hedofisznak.

    Válasz
  5. Jó tanács a Trados fordítószoftver használatához: ha nem sikerül expandálni a szegmenst, akkor risztórszorszolni kell, aztán dilítelni a péjdzsbréket, és újra megnyitni a szegmenst.
    egyéb szókincs: ölájnolni, beölájnloni, klínapolni, leklínapolni.

    Válasz
  6. Sztem ez az egesz jelenseg tok normalis. Nagymuternek meg beakadt a slafrok a nahkaszliba es lerantotta az egesz eszcajgot. Nagyfater meg spaklival szedte le a misungot a vinklirol.

    Válasz
  7. Ja, es h mit akarok mondani ezzel: a nyelvhasznalok majd hosszu tavon beszabalyozzak ezt a kerdest. A felesleges jovevenyek kikopnak, a tobbi helyet pedig atveszi majd a korreszponding mandarin kifejezes in gyu korsz. 🙂

    Válasz
  8. poci, évi száz nonbilléböl asszem kötelező, mert mindig okosabbnak kell lenni, meg pro bono szegény itt élő angolszászok megsegítésére, igaz, még sose panaszkodtak, hogy nincs meg

    Válasz
  9. Visszajelzés: EB - Napi tipp 9. at

Szólj hozzá!