Halászcsárda, Százhalombatta – A falósejt visszavág

Kiválóan sikerült villányi kalandunk lezárása volt, hogy megálltunk Százhalombattán egy Medwe földícsért étteremben falatozni. A GPS eszköz segítségével némileg kerülőztünk, de végül megérkeztünk a Duna partján , a töltésen innen álló nagy fehér épülethez egy jónak várt ebédre.

Belül az igazi klasszikus magyar csárdákat idézni próbáló mű-csárda hangulat és berendezés: mondai félhomály, vaskos sötétbarna fa bútorzat, nehéz padok, hosszú aszatlok két óriási teremben. Söntés méretű, legalább 20 fröccstől benedvesedett törzsvendéget megtartani képes pulttal. Kedves, pólós, hosszú, festett műkörmös, pornós stílusban erősen túlsminkelt pincérlényok, akik azonban végig előzékenyek és kedves voltak.

Bőséges, tradícionális honi étlapokat idéző kínálat, sok hallal, némi belsőséggel. Emlékeim szerint elég jót ettem, de ami biztos, hogy valami elképesztő mennyiséget. Levesnek kértem harcsa halászlevet kis bográcsban. Halászlép alapleve a sztenderd volt, gondolom mindenki típusú (ponty, vegyes) halászléhez ez a folyékony rész, benne egy sütőlapátnyi harcsahús, kevés haltej. Ízre nem túl csípős lé, friss filé, ötös skálán legalább négyes alá nálam.

Utána velős pacalt vállaltam burgonyafánkkal. Pacal puhára főzve, közpeses zsírosan, borsosan elkészítve, sűrű szafttal, hozzá a burgonyafánk forró volt, tunkolásra alkalmas. Én pont így szeretem a pacalt, de velem egyidőben pacalt fogyasztók túl nehéznek, laktatónak, erősnek találták a gyomorpörköltet.

Összességében nagyon durván sikerült teleennem magam, szétdurranásig, és ha minden stimmel, akkor ez történt mindenkivel. Az én helyzetemet két dolog nehezítette: vezettem, ezért nem ihattam semmi rendeset, valamint bevállaltam egy túrós palacsintát vaniliöntettel a végén, amitől konkrétan rosszul is lettem.

A fizetési módok közül nem állt rendelkezésre a bankkártyás megoldás, így készpénzben rendeztük a fizetendőt, ami időigényes volt, mert voltunk vagy huszan.

Értékelés így fél év távlatából: nem gondolom, hogy minden alkalommal, amikor arra járok, járunk, meg fogunk állni egy ebédre, vacsorára, de megbízható konyhával, óriási adagokkal találkozhatk a fáradt utazó, ha kopog a szeme Százhalombatta környékén.

“Halászcsárda, Százhalombatta – A falósejt visszavág” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Ejde Geci bácsi, fél év után étteremkritika? Konzervanyag? Ilyenkor, téli, sötét, szomorú vasárnap délutánonként kell elmenni élményt gyűjteni, akár háromtól nyolcig – és akkor egy velős pacal az elején, még egy a végén 🙂

    Válasz
  2. Én ezután a kajálás után vágtam bele életem eddigi leghosszabb és legeredményesebb fogyókúrájába, futással és Norbi update-tel. (Lassan megint aktuális lesz, sajnos.)

    Válasz
  3. Kérdés, hogy mihez képest – én pl. egyszer fogyókúráztam, így ez volt a leghosszabb és legeredményesebb egyben (másfél hónap és mínusz kilenc kila). Abba mongyuk Norbi apdét nem volt, jaéspersze futás sem.

    Válasz
  4. Úgy döntöttem, hogy az összes idei élményemet rátok zúdítom, Pocikám. 🙂 Van frissebb élmény is, az is jön hamarost.

    Válasz
  5. A falosejt az nem az, amelyik belsejeben mas sejtek elbujnak, es igy lopoznak be megint masik sejtek varaba?

    Válasz
  6. Nos akkor egy kis immunológia…

    A falósejt elég idejétmúlt kifejezés az immunológiában, manapság az erősen idegen hangzású fagocita elnevezést használjuk (bár 2003-ban történt némi erőfeszítés a szó „visszamagyarosítására” – Bősze Péter, Magyar Orvosi Nyelv 2003:2:7-29). A történet az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, amikor Mecsnyikov elsőként ismerte fel a falósejt-tevékenységet, valamint hogy a fertőzések elleni védekezésben a falósejteké a legfontosabb szerep, ezzel lerakva az immunfolyamatok sejtes elméletének alapjait. A falósejtek tehát olyan fehérvérsejtek (makrofágok, neutrofil granulociták és az én személyes kedvenceim, a dendritikus sejtek), amelyek a patogéneket előszeretettel bekebelezik, belsejükben csúnyán szétcincálják, majd az emígyen elpusztított betolakodók egyes darabjait receptorokba csomagolva a sejt felszínre kihelyezik, ezzel más sejteknek (pl. T sejteknek) megmutatva a problémát és felkérve utóbbiakat a betolakodók elleni védelem további erősítésére. M1K1 immunológus kollégának egy zseton a nagyszerű megjegyzésért, igen, ilyen is van, lásd a ravasz ostoros esetét az afgán menekülttel.
    http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kiae/0/7781/start.htm
    A falósejtek porszívófunkciójuk következtében képesek emellett saját elhalt sejtek és egyéb törmelék bekebelezésére is.
    Tehát Geci immunológus kollégának is jár egy zseton eme sejtek jogosan történt étteremkritika-címbecitálásáért.
    Jópofa, roppant hasznos jószágok, szeressük, becsüljük őket, hiszen ők szervezetünk védelmének fontos résztvevői, gyakran saját életüket áldozva az Egész megmentése érdekében.
    http://www.giantmicrobes.com/us/products/whitebloodcell.html

    Válasz
  7. Kaci, egen jó ez a plüssállatos megszemélyesített falósejt 🙂 Ezeket a kiváló játékokat, melyek valójában vírusok/baktériumok/prionok itten Londonban a kiváló Cyberdog nevű helyen lehet kapni, ahol halálfejes csecsemő-rugdalózótól a futóledes övcsatig minden baromállatság létezik 🙂
    http://www.giantmicrobes.com

    Válasz
  8. Na. Ma megtanultuk, hogy falósejtek és immunológusok valóban léteznek, illetőleg azt, hogy egy hosszas PhD kurzus után az emberek fejből idéznek nyelvtankönyveket, oldalszámmalbazmeg.

    Válasz
  9. Mici: nekem van egy falósejtem és egy ikoláj-om (E. coli) Cynthia jóvoltából 🙂 A Cyberdog utánozhatatlanul jó hely, majdnem vettem ott egy űrruhát a múltkor, ezüst, tiszta élő műszál és a szoknyarész aljába nemes egyszerűséggel egy hullahopp karikát applikáltak. Kár volt otthagyni, praktikus darab…

    Poci: már nem éltem hiába.

    Válasz
  10. a cyberdog bizony külön poszt érdemel(ne).
    šajnoš odabent nem lehet fényképezni, mert megvernek a zombie eladók.

    Válasz

Szólj hozzá!