Némi izgalommal és türelmetlenséggel készülödtünk a harmadik ebédünkre, amelynek célja és terepe a szépreményű pécsi Susogó egyik utódja volt. A helyzet megváltozott. A sétáló utca legjobb helyén, a város közepén nyílt meg a két étterem kombinációja. Az egyik a végtelenül igényes francia konyhát tálalja Enoteca Corso néven, a másik egy könnyedebb, bisztróvilágot céloz, de a minőség megtartása mellett. Mi egy jó ebédre erre a fertályra ültünk be.

Másodszor már természetesen nem Szegeden ettünk, hanem felkerestük Szekszárdon a mindenfajta kalauzokban és kritikákban is dícsért Húsvasaló nevű éttermet, aminek fő jellegzetessége, hogy a húsokat régi vasalókkal sütik meg. Hitvallása pedig, hogy jó és minőségi ételeket adjanak az arra éhezőknek. Lássuk tehát, mink hogyan jártunk ott.

Medve pajtás megörvendeztetett három darab festményének szkennelt változatával amiket 9-10 éves korában készített. Ezeket megosztom a műkedvelő közönséggel és hála a Google fáradhatatlan indexelésének és archiválásának, biztosítom, hogy megmaradjanak az örökkévalóságnak

Önarckép:

Hommage a Van Gogh:

Csendélet:

Belföldi kirándulás az idei szabadságunk első egy hete Édes Nőmmel, és ebből az alkalomból néhány vidéki étteremben fogyasztottunk, mintegy fölmérendő a helyi viszonyokat. Az első helyszín Szeged, ahol rokonlátogatást bonyolítottunk, és ennek első eseményeként a Medwe által ajánlott étterembe vezetett az első utunk egy jó estebédre.

Hölgyeim és Uraim! Megkezdődött néhány megkérdőjelezhető pszichés állapotban leledző barátunk, ismerősünk egy hónapig tartó futó(!!!)versenye. Szerény véleményem szerint kevés rosszabb dolog van a világon, mint futni. Jó viszont például bort inni, ezért szeretnénk azon barátainkanak, ismerőseinknek és pártolótagunknak lehetőséget nyújtani arra, hogy megszeressék a futást, akik nem akarnak soha a büdös életben futni, viszont elismerik a sportteljesítményt, szeretnek szurkolni vagy ellenszurkolni, és nem utolsó sorban szeretnek a fotelban, a kanapén, neadjisten egy kellemes kocsmában elfogyasztani néhány pohár jó bort.

Volt ugye a zacskós tejpor, a normál és a csokis ízesítésű sűrített tej. Emellett a boci csoki kis táblában, a Balaton szelet, a puha, omlós tésztájú Pilóta keksz, a csokis és vaníliás Leo jégkrém. Ezek voltak, amiket lehetett kérni. Emellett búcsúban, a nagymamánál felbukkant a csavart és a kakas nyalóka, a téli fagyi, a nagy kiszerelésű gömbrágó és a frutti.
Nálunk az extra, ami nagyon ritkán került az “asztalra”, az a Francia drazsé és Duna kavics. Nekem a Duna kavics annyira nem jött be. A mindenvivő pedig, az igazi ünnepnapi varázslat: Melódia szelet - az ostya alapú mogyorókrém halmok sorozata, kizárlóag étcsokoládéban. Roppanós, de mégis krémes, édeskésen telt és keserű egyben. ÉS van újra, autentikus formában, nem Csehországból, nem indusztriális, nagyüzemi alapanyagokból és újabb, meg mégújabb változatokban.

Az a breaking news, hogy átteszem a székhelyemet Londonba fél évre. Méghozzá heteken belül.

Akarják a testemet, nem tehetek róla

Eme rövid projekt után várhatóan itthon folytatom tovább, viszont addig is mindez rendkívül jau alkalom arra, hogy mindenki megszálljon nálam az egyébként is gecidrága Londonban. Részletek még csak később jőnek (hogy pl. egyáltalán van-e kettő darabnak minősíthető szoba), de azért optimistán állunk ehhez a kérdéshez es.

“Faith”, “Need You Tonight”, “Got My Mind Set On You”, “Never Gonna Give You Up”, “So Emotional”, “Heaven Is A Place On Earth”, “Don’t Worry, Be Happy”, “Red Red Wine”, “She’s Like The Wind”, “Bad Medicine”, “Kokomo”, “The Loco-Motion”, “Desire”, “Always On My Mind” - csak egy címlista azokból a slágerlistás , top 10-es dalokból, amiket a húsz évvel ezelőtti esztendőre visszatekintve elmíthetünk. De mindezeken messze túlmutat egy amerikai rockcsapat egyik legnagyobb alkotása, amit kevés kellemesebb keményrock felvétel bír überelni a rockzene igen gazdag történelméből.