Zorró így nevezte el önkéntelenül azt az eseményt, melynek keretén belül hármónk vetélkedik: ki tud több kilométert futni összesen 1 hét leforgása alatt. A résztvevők: Andi, Zorró és Áci.

Háttér: az Apple a Nike céggel együtt kifejlesztett egy iPodhoz csatlakoztatható pici adót és vevőt (cca 7000 forint), ami méri a tulajdonos futásának egyes paramétereit:

Az egész úgy kezdődött, hogy kb 7 éve voltam utoljára színházban (Vígszínház,Ibsen:Nóra Eszenyi Enikővel) és annyira jó volt, hogy asszem még a szemem is bekönnyezett. Aztán 7 éven keresztül a társadalmi nyomásnak engedve elhittem, hogy a színházbamenés az ilyen barátnős program és valami óriási esemény, amit az ember max évente egyszer követ el. Gyerekkoromban asszem egyszer láttam színházjegyet amikor nővéremék anyáméknak vettek karácsonyra…illetve még amikor egyszer a suli elvitt minket a Padlásra. Na mindegy, így történt, mígnem megszerveződött az első (és remélem nem utolsó) Citiclub-os színházbamenés. Természetesen nem volt kedvem elmenni, hiszen a brigádból senki nem jött…és Miciék még marasztaltak is a P’art-ban, de erőt vettem magamon és mégis elmentem az Új Színház Stúdió-ban előadásra kerülő Veszedelmes Viszonyok-ra.

Eldőlt. Itten van nekünk egy kisebbségi kormány május 1-től. Lehet, hogy Miciéknek és Pociéknak már csak a polgárháborúra sikerül hazatérni Francihonból. Újabb sosemvolt ojjektum a negyedik vagy az ötödik magyar köztársaság történetéből. Amivel párhuzamosan zajlik az SZDSZ részéről a fogadkozás, hogy náluk konstruktívabb ellenzéke sosem volt és sosem lesz baloldali kormánynak. Legutóbb Kovács László hazudta 98-ban, hogy óriási konstruktívitás lesz, mert úgy lehet tovább haladni az úton. Aztán lett a f@szt. Utána már nem is volt semmi ilyen fogadkozás. Egészen egyszerűen az ellenzék soha nem szavazott meg semmit, ami egy kicsit is nem tetszett nekik.

Geci bácsi már említette a Borough Market posztban, hogy 2004-ben együtt volt szerencsénk felkeresni Barcelonát és benne a kitűnő piacot. Már akkor elájultam a gombás standtól, bár akkor még sokkal kevésbé voltam vágóban gombaügyben.
Minekutána ismételten felkereshettem Barcelonát két hete munkaügyben, a piacot nem hagyhattam ki (minden mást igen, de hát így megy ez). A gombastand teljesen elképesztő, a következő kategóriákba tudnám sorolni a kapható dolgokat:

Múlt hétvégén Visegrádnál geocacheltünk. Elég érdekes rejtés volt, egy szakadék szélére kellett hozzá leereszkedni. Nem mindenki vállalta a feladatot, annyit mondok Magunkkal vittük Zsűlt, aki fotózott helyettünk. Határozottan hasznos együttélés ez

Geri hős volt és megtalálta. Utánnnnnnna a Reneszánsz Étterem nevű helyen kajáltunk, nem volt rossz.

Itten:

http://pundo3000.com/werbunggegenrealitaet3000.htm

Katt az első kis képre, majd lapozás.

Mindenki kritikus, aki kritikát ír. Ám semmiképpen sem mindegy, miről és hogyan. Különösen nem, ha emberek és ételek egymásra találási kísérleteiről van szó, melyet oly sok minden bír befolyásolni. Azért mégis akadnia kell néhány támpontnak, ahogy mondjuk egy színházi előadásról szóló kritikáról. A tudományos igényesség megkísértése gyanánt elővettem az “Új műfajismeret” című újságírói alapkönyvet, melyben Földes Anna mintegy 45-50 év kritikaírói tapasztalatát zanzásította. Így most következő értekezéskísérlet Földes tanárnő szakmai iránymutatásain nyugszik, “étterem” tematikára hangolva.

Mivel Reci barátomnak nem lesz érkezése bepattintani a vitaindítót, ezért ezt kezdeményezése alapján megteszem. Vannak ugye az érzelmek, a kötődések, megvannak a realitások. A shoutbox-ban már elhangzott az igény egy Liverpool - Barca döntőre vonatkozóan, de a lényeg, hogy mik az erőviszonyok. Szerintem a jelen felállás mentén Chelsea - Manchester döntő a legesélyesebb, de lássunk érveket, tényeket, hogy jövő hét elejére tisztázódjon a helyzet.  

Újabb gyűjtést kell útjára bocsátanom, mert ma délelőtt egy kedves Oracle-ös szakemberrel folytatott eszemcsere keretében elhangzott valami, ami számomra überelte az összes eddigit, ám azért a korábbiak sem rosszak.

Azaz a multinacionális rabszolgasors hatásai a mindennapi nyelvhasználatunkra:

szkegyulálni
dzsasztifikálni
mítingem lesz
alakul a timing
rekordálás
a teljesség igénye nélkül

Két évesek leszünk/lettünk április huszonharmadikai hatállyal. Erre igyunk és beszéljük meg közös emlékeinket!  Ezzel felhívok minden olvasót, pártolótagot, szerkesztőségi tagot,  hogy vegye a fáradtságot és jöjjön  Angyalföld-Alsón, a Váci út 39 vagy 41 szám latt találató P’art Caféba most pénteken 19.00 órai kezdettel (mondjuk szerintem legkésőbb 5 és 6 között mindenki odaér közülünk). SAJNOS névre foglalunk asztalt. Ha arra jársz, csodát láthatsz, az biztos. Többek között: Mici énekelni fog dzsordzsmájkölt, Geci bocsánatot kér Soundriától (ha Soundria eljön) mindenért, Reci és Bubuc összebarátkozik, Áci inkábbzenélezértnemjönelaztánmégis, Aribari videózik, például, de a többiek is készülnek.
Ja, és hogy másnap szocialista szombat? Senkit nem érdekel.

Kicsit muszáj komolyabb vizekre evezni, mert az emberiség bölcsőjében olyan események történnek, amelyek messze túlmutatnak olyan régóta nyitott, de a nagyhatalmi viszonyok miatt megoldatlan kérdéseken, mint Kasmír sorsa, a volt Jugoszlávia területén történő események, a tibeti helyzet vagy a Észak-Korea, Kuba, Venezulea furcsa szerepvállalása a térképen és a történelemben. Ruanda és az ENSZ (és az USA) óriási rendteremtési kudarca után íme itt van nekünk Szudán és Omar Al-Basír autokrata, arab barát tevékenysége, ami éppen etnikai tisztogatást jelent az ország nyugati területén, Darfúrban. Körülötte a Csádban a franciák által támogatott Idriss Déby, egy másik nyugatbarát diktátor, valamint a jó öreg Kadhafi Líbiában, plusz délről a Közép-Afrikai Köztársaság, és a helyi viszonyok között normálisnak tűnő Bozizé (hozzá kell tenni, tábornok volt ő is).

A villányi “kaland” élményei sokáig megtöltenék kis oldalunkat, azonban nem szabad megvadulni, csak a lényeget fogom felületre kitenni. Sok igen kiváló bort és egyéb szőlőszármazékot fogyasztottunk, ám számomra a legkülönlegesebb Günzert Tamás sillerje volt, ami konkrétan a szobi szörp illatát kapcsolta össze a legkiválóbb száraz bor zamatával.

A köztudatban hungarikumként nem azonosított dolgok egyike számomra a körözött is. Nyilván végtelen különböző megoldása lehetséges, mindamellett, hogy alapanyagai hozzávetőlegesen ugyanazok. Nem akarok nagy köröket futni a reggelire elfogyasztott, paradicsommal és paprika közelségében a kenyérre kent körözött élettani és lélektani hatásairól, hiszen ezek mindenki számára ismertek. Ezért három különböző variációval töltöm meg a poszt.

Utánna, Köppeny, Csallán, Pappír, Jappán… ÉS a többiek (?)

Tudod azt gondolom, hogy amit a Gaskó meg a VDSZSZ csinál, az lufi és baromság. Olyan irányba vitték el a tiltakozás eme eszközét, hogy már a tagok is röhögnek és szarnak az egészbe bele. Ezzel szemben most a budapesti közlekedésiek rálépett a Demszky-féle horda bal heréjére. Mert túlzásba vitték. Ez egy gecidilettáns társaság és olyat hoznak ki ebből a cégből, ami világszinten példátlan. Remélem itt most végre valaki megállítja őket.

És most néhány kedvenc kép.

Az elsőt Jásznagykunfaszomkán fényképeztem, nem akartam annyira hinni a szememnek. Remek hely lehet belülről is, főleg ilyen névvel:

A következő Reci barátunk egyik kollégájának kitűnő karkötő-durvaságával:

És végül egy egészen kitűnő, hosszas elemzést érdemlő hirdetés. Brigi kapta lencsevégre (köszönjük!):

A kolbászhoz kapcsolódó érzéseim és gondolataim “papírra vetése” után úgy véltem végére értem a kérdésnek, hiszen ez mégiscsak egy nyers darált húst tartalmazó készítmény, szárítva-füstölve, amit aztán nagyra értékelve, DE elfogyasztunk. Mily szegényes ismereteim vannak ebben a témában, mondhatom most. Miután 3 évtizednyi létezés után megismertem a baranyai vastagkolbászt, ami egy pécsinek olyan természetes velejáróra az életnek, mint győrinek a pilótakeksz és makóinak a paprika. És ezek után arra gondoltam, hátha mindenkinek a fejében ott lappang egy speciális, korábban nem ismert kolbászváltozat egy annál sokkal különlegesebb névvel, mint hogy “kolbász”. Remélem ez olyan dolog, akár a kenyérvég, ami sercli és gyürke is egyidőben.

Sok kellemes felvétel volt, amely megrázhatta a füleket és bennük a dobhártyákat ‘84-ben, de ezek közül van kettő, amit mindenki ismer: Ray Parker Junior “Ghostbusters” és Nena a “Nojnunnojciglufbalon”, ami 24 év után is úgy adja nekünk az ívet, mint senki és semmi más. Persze Michael Jackson-tól a “Thriller” és Madonnától a “Holiday” sem akármi, de engem úgy kavar fel és úgy visz bele az éjszakába az év kedvencének, legjobbjának kikiáltott felvétel csaknem 20 éve bármikor, ahogy semmi. És hogy kicsit előre tekintsek, beindul a 80-as évek aranyidőszaka, egymást felülmúló alkotások jönnek.

Az Aranysárkányban 2007 és 2008 márciusának közepén is leültünk egyet estebédelni. A korábbira részletesen nem emlékszem, de arra igen, hogy minden naggyon rendben volt. A mostani, március 15-dikei délutánról Mici ígért összefoglalót, de nem akarom tovább váratni a nagyérdeműt az élménykompozícióval.

A technika, a tudomány öles léptekkel fejlődik, mely ellen nincs mit tenni.
Ha viszont így van, meg kell találni mindenben a jót, és örülni neki.
Így vagyok én a klónozás kérdésével is. Ha magamból nem is csinálnék klónt (a poszt írójáról, azaz koncertborzról (NEM VARJÚ!!!!) úgyis kiderült már, hogy fejlődési zsákutca), viszont van olyan ember akiből igen. A személyi száma 2-essel kezdődik. ha leklónoznám mondjuk lehetne 8-as (azt jelentené, nő, és ráadásul csak kópia. a 8-as személyéi számúak azonnal “most wanted” kategóriát is jelente egyben). Ugyanakkor ha belegondolok jobban, a klónozást már feltalálták. Láttatok már Michael Jackson vagy Elvis hasonmás versenyt? Nna… Vagy ugyanez kevesebb pénzből, pl. a Megasztár.