Archive for January, 2008



Állatosdi

Az van, hogy voltunk állatkertben Veszprémben múlt szombaton. Nagyon szép időbe cseppentünk bele és érződött, hogy eléggé holt a szezon, mert se tömeg nem volt, se állatkert szag. Igen izgalmas élmény volt. Azt hiszem, olyan ez, mint a szánkózás. Teljesen átlényegült az állatnézegetés a gyerekkori témához képest. Most leírom a legnagyobb flesseket, aztán - ha sikerül megtanulnom kezelni az iPhotot + rájövök, miképpen kell képet feltölteni ide akkor - a fotókat is bepattintom.

Mehmedék és a szeretet

Felülír mindent az élet. Soha olyan beteg elme  nincs (na, talán csak a Fűrész széria kreatív stábja), ami azt tudja produkálni forgatókönyvben, amit a magyar-török vegyespáros és közös termékük az életben. Az elmebeteg janicsár és a végtelenül egyszerű magyar leányka, akik évekig küzdenek Mehmed Karcsika felügyeletéért, míg végül az anyáról kiderül, hogy drogcsempész és minden visszakerül a megszokott mederbe: gyerek az apánál, anyu a sitten, mindenki boldog.

Vegeta-vagányok

Meg nem nevehető informátorainktól hozzájutottunk a “Hagyomány és evolúció” szakácsverseny előselejtezőben kiesett próbálkozóinak receptjeihez, amiből a legjobbakat(értsd jól) egy szűk heti ajánlatba szerkesztve adunk most közre.

Előételek / Levesek:

Tárkonyos Jókai bableves ánizsos tejföllel
Hideg marinált pontyszelet epres borsodóval
Tepertővel kőrített túró rozmaringos cipóval

Főételek:

Vegeta és/vagy Lounge

Két érdekes szó körül forgott az elmúlt néhány napom. Mindkettő valamilyen kiegészítő, ami beépült a tudatunkba régebben vagy mostanában. Bonckés alá velük!

A jó vadas

Ha biztos lennék a dolgomban, eme kiváló étket is hungarikumnak titulálnám, de nem ismerem annyira a nemzetközi gasztronómiát, hogy vállaljam a felelősséget. Így csak röviden összeszedem, hogy számomra mitől lesz vadassá a vadas.

Jármű

Rendszerkonverzió vezetői értekezlet :)
Bringa

Pagoda

Bubuc munkája (ezúttal tényleg), és igen, iratkapocs :)

Pagoda

Olyan még nem volt a felszabadulás óta, hogy három év alatt három(vagyis 2010-ben ugye 2) különböző össznépi szavazás is terheli a testünket, lelkünket, pénztárcánkat, időnket, a tv-ket, óriásplakátokat, egyéb reklámeszközöket. Idén arccal az IGEN-NEM felé, jövőre EU parlament, 2010-ről meg ugye nem is beszélve.

Aluljárók népe

Mi az, ami kötelező tartozéka egy korrekt budapesti aluljárónak? Ezek a kedvenceim, ezek a mindennapos szociográfiák, az élet szaga, a világ arcai kicsiben. Íme a szolíd felsorolás, ami természetesen tovább bővíthető a táguló látókör jegyében. :)

“B. Richárd: Bocs, hol a szánkópálya?

Lány: Hogy micsinááász?!?

B. Richárd: SZÁNKÓ!!!!!”

(Mátraháza, valamikor a 2000-es évek elején)

Voltunk szánkózni a Normafán, ecsém! Hát ugyanolyan jó, mint pulyakorunkban! (ha esetleg azon szerencsétlen hülyék közé tartoznál, aki nem ismeri a pulya szót, akkor itt egy kis segítség, ez meg milyen jó már! - most pont a Túristvándi vízimalomról is van cikk, ami mellett oly édesdeden szunyókáltunk Recivel).

Szóval ezúttal is vendégségben mosás Bóbnál, ami jól szokott sikerülni, hiszen este megyünk hozzá és amíg megy a mosógép borozás, dumálás, gyakran vendégrésztvevők (Medve, Dzsajokosz) bevonásával. Persze, amikor lejár a gép kurvaanyázás, hogy ki kell teregetni, de ezt az érzést minden rendes ember (9-es) jól ismeri. Én mindig azt mondom, teregessenek a 6-osok :)

Bunsen

Rendszerkonverzió, go / no-go decision meeting:

Bunsen

Eléggé komoly kolbászrajongó vagyok. Nem értek hozzá, nem ismerem a készítés trükkjeit, csak szeretem a jó kolbászt. Gyerekkoromban rendszeres volt, hogy nagyszülém spórolási ösztöne miatt (még onnan eredt, hogy 2 gyereket nevelt egyedül a második világháború alatt, amíg nagypapa a Donnál védte a szlép magyar hazát) rengeteg főzőkolbász, lecsókolbász volt reggelire. Utána sokáig csak egy volt s sok közül, majd egy jó ideig olcsósága miatt vásároltam.

A tengerimalac búcsúztatója

Elvált szülőként egykori barátnőmnél maradt “gyerekem” szenvedéseit könnyítettem meg ma délután, állatorvos bevonásával. Álljon most itt tisztelgésül pár sor, Tigrincsnek, aki élt 6 esztendőt.

ePIGramma

Káposztalevelet
ehettél eleget.
Szénát, szemetet
csak egér eszeget.

Friss forgácson
rágodtál torzsákon…
… pár visítás,
utolsó simítás,

ahogy véget ért
a békés disznólét.

Tvshop

Biztos nem sok emberrel fordul elő, hogy a közvetlen munkahelyi száma egy darab karakterben tér el egy tvshop ügyfélszolgálati vonalától. Namost én ezen ritka egyedek közé tartozom. A Stúdió Moderna Kft által üzemeltetett szolgáltatás telefonszáma 06-1-452-51-51, az én bentim 06-1-453-51-51. Ez folyamatosan eredményez megfelelő félretárcsázásokat, amik közül a legjobb hármat közzé teszem, remélem mindenannyiótok örömére. :)

Sajnos szószedet

LLev barátunk elektronikus tarsolyából csusszant elő az a szószedet, amit 2004-ben raktunk össze Micivel, az akkori szóhasználatunkból. Ezeknek jelentős része örökölt, fölszedett, szájhagyomány útjén hozzánk került kifejezések, melyek beépültek a mindennapi kommunikációnkba. Ez persze azóta finomodott, cizelálódott, de értékeit ugyanúgy hordozza, aktívan tartva azt a közös kommunikációt, ami által önállóak, függetlenek és egyebek maradhatunk.

Juhász Paptag Cuvée 2003

Eger mindig hordoz valami izgalmat. Karácsonykor megismerkedtem szépséges nőmmel együtt egy borkóstoló keretében ifjabb Gál Tibor Gál Tibor Pinot Noir Selection 2004 “Titi” elnevezésű, végtelenül elegáns alkotásával, amely olyan könnyed veresbor, amit bármikor fel vagyok képes bontani és elgyönyörködni az illatában, elképedni különleges zamatán. Aztán tegnap este sikerült levenni széles borkinálattal rendelkező közértünk polcáról egy diszkrét cimkéjű butellát, ami óriási jóság.

Miután ma itthon egybesült fasírozott készült, elgondolkodtam, hogy miért van ez a kiváló húsétel olyan méltatlan helyen a magyar gasztronómiában, hogy csak otthoni ételként kerül az asztalokra, illetőleg stefánia fedőnéven menzán valamint főzelékhez feltétként kifőzdékben, nagyon maximum és igazi leajlasodásként vagdaltas zsemle(zsömle, zsemlye, zsömyle, mikor hogy) formájában lecelofánozva kisboltokban, vidéki benzinkutakon, aluljárós büfékben. Fejtsük meg ezt kérem.

Nem bírom tovább húzni-halasztani, muszáj összefoglalnom az ősz fontos eseményeit, mert a feledés jótékony homályába fog merülni, még akkor is, ha fényképek, videók garmadája is tárolódik róla szerteszét.

Nincs TV-nk, ezért megy itthon sokat a rádió a hideg tél alatt, meg az autóban és közszolgálatot hallgatok sokat. MR2-Petőfi. Nagyon durva dolog, ami folyik a csatornán. Nem tudom, hogy merték, de merték. Itt van és kurva jó.




Last Message 5 days, 13 hours ago
  • M1K1 : szerencsere nem kacsa, maga a mester csiripelte «link»
  • soundria : @Áci, hihetetlen, hogy talaltal ra?
  • Áci : ez jó? «link»
  • ÁCI : rohadt uppercase. a nagy izgalomban mindig beragad.
  • ÁCI : a mai napon egy többszörös Grammy díjas hangmérnök járt nálunk! elképzelhetetlen esemény volt. Sellyei persze nem látta, hiszen aludt. Facebookon a részletek...
  • Mici : szept 17 biztos gáz, de okt 15 jónak tűnik!
  • Mákszi : Mici úr, ha mondjuk szept. 17-én vagy okt. 15-én mennénk hozzátok látogatóba, az okés lenne?
  • M1K1 : Web conferencing fun. Ha a csajod nem erti, hogy kerul etel az asztalra, nezesd meg vele ezt: «link»
  • Guest_17 : na ezé nem kell repülni, csak a hajó - max. autó.Nekem egyszer volt egy Bécs-Bp járaton olyan élményem, hogy odab@szott a gépnek egy kisebb villám, ami valami 60 fokot dőlt 0 sec alatt. Be is szart pár utas szó szerint. Olyan érzés volt, mintha normál repülés közben a Jézuska tartaná a gépet egy madzagon, aztán amikor jött a villám akkor meg olyan, mintha elszakadt volna a madzag. Fél perces manőver volt, mire visszaállt de pl. az én soromban az A ülésen ülő csa
  • M1K1 : Mixinek (es valasz Pocinak) «link»
  • Mici : Ja, ugyanott a kommenteket is érdemes olvasgatni, mint minden Plastik poszt esetében :D
  • Mici : Ugyanakkor Plastik Józsinak valószínűleg megint igaza van: «link»
  • Mici : Sajnos a személyzet akkor már nem szolgált fel, lehet, hogy ők is elfehéredett kézzel szorongatták a karfát :)
  • Geci : Nyilván viszki
  • Poci : "Vigyázz magadra" :) a repülőn hogy? Előveszed a rózsafüzéred? Megiszol még egy viszkit?
  • Geci : Mici bácsi! Ázzz! Vigyázzá már magadra...
  • aribari : jajittenem!!!!
  • luca : tuti soha többé nem repülnék
  • luca : áááá, úúúú, áááá-
  • Mici : Na ez az én gépem volt, basszátokmeg. Aszittem lezuhanunk a brantba.
  • Mici : Index: "Az éjszakai vihar Ferihegyen két repülőgépnek okozott gondot. A British Airways egyik gépe az időjárás miatt nem tudott előszörre leszállni, átstartolás után azonban a második nekifutásra gond nélkül leszállt. "
  • Geci : @Guest17 - meghalsz, ha fenyegetőzöl :)
  • Mici : nemnem
  • Guest_17 : ezmegleáll?vagymi?
  • Tivcsi : tuti, hogy atomdrága és sznob lesz, de meg kéne kóstolni: «link»
  • M1K1 : David Cameron a konzervativ kormanyzas jovojerol beszel, opcionalis magyar felirattal (a forditas/fordito egyszeruen zsenialis!! :) ) «link»
  • Áci : Biszku-update van: «link»
  • M1K1 : HTML5 showcase apps. Kattints az alkalmazasokra a felso savban. «link»
  • Tivcs : Sex, drugs C Dr.House; «link»
  • M1K1 : Medve debütál «link»
  • M1K1 : mint ahogy a szemoldoke mutatja 0:18-nal! :D «link»
  • Reci : Diego nem buzi!!!
  • M1K1 : Diego, Diego, szabad a palya! «link»
  • M1K1 : Egyes felmeresek szerint a nepesseg aka'r 10%-a is langyi lehet. Statisztikailag MINDEN focicsapatban van 1-2. Nekem most az isteni Diego lett nagyon gyanus itt a nagy olelkezesek utan! :D
  • Guest_522 : Btw ez érdekes téma - számít-e a sportpályán a szexuális orientáció. Geci bá-nak ha van kedve, elfilózhatna rajta. De tényleg.

About

You are currently browsing the weblog archives for January, 2008.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.