Archive for June, 2007



Azt hiszem, lélekben lengyel lettem a múlt héten. Ami egyet jelent azzal, hogy nagyban rokonlelkek vagyunk a polákokkal. Illetve azok is voltunk, de most, most, MOST! Végre-végre valahol azt mondták: mi a fasznak fizetjük a kosztot és kvártélyt a sok bűnözőnek, ha hasznukat is vehetnénk?! És kérem, infrastruktúrát fognak a dolgos rabkezek létrehozni. Autóutat, szállodát, futball-stadiont. Csupa hasznos dolog.

A Sajnos-kormány munkája igen sikeresnek mondható az elmúlt kicsit több, mint egy esztendőre visszatekintve. Kiváló eredményeket értünk el minden téren, jó munkásemberként. Emiatt eljött az idő, hogy előterjesszem javaslatomat - várva Reci miniszterelnök úr megerősítését - különböző állami szintű kitüntetések kiosztására az összes arra érdemes közéleti szereplőnek, aki sokat tett az országunkért és a sajnos.hu-ért.

Meleg nyári szerda este, monszungyanú, gomolyfelhő az égen, pedig épp kicsivel zápor után vagyunk. Dunapart, szemben az Akadémia, kicsit följebb az Országház, kicsit jobbra a Lánchíd. Néha elmegy egy 19-es villamos, miközben futattom a mélybordó vörösbort a szép magas pohárban. Szemben egy álomszép barna nő egy könnyű vörös küvé-t kóstolgat éppen. Megörökítendő pillanat ez az Andante Borpatika kerhelyiségében.

Eluralkodott a pánik!

 

 


Dzsajokosz és Balaton

Pénteken nagyon küzdöttem önmagammal, nem tudtam eldönteni, lemenjek-e balcsira, avagy sem. Dzsajokosz erején felül próbált meggyőzni, hogy jó lesz nekem ott.

Ütő

ebédelésünk terméke:

 Ã¼tÅ?

mely ebédet ekként egyeztettük:

 Ã¼tÅ?

  




Last Message 5 days, 14 hours ago
  • M1K1 : szerencsere nem kacsa, maga a mester csiripelte «link»
  • soundria : @Áci, hihetetlen, hogy talaltal ra?
  • Áci : ez jó? «link»
  • ÁCI : rohadt uppercase. a nagy izgalomban mindig beragad.
  • ÁCI : a mai napon egy többszörös Grammy díjas hangmérnök járt nálunk! elképzelhetetlen esemény volt. Sellyei persze nem látta, hiszen aludt. Facebookon a részletek...
  • Mici : szept 17 biztos gáz, de okt 15 jónak tűnik!
  • Mákszi : Mici úr, ha mondjuk szept. 17-én vagy okt. 15-én mennénk hozzátok látogatóba, az okés lenne?
  • M1K1 : Web conferencing fun. Ha a csajod nem erti, hogy kerul etel az asztalra, nezesd meg vele ezt: «link»
  • Guest_17 : na ezé nem kell repülni, csak a hajó - max. autó.Nekem egyszer volt egy Bécs-Bp járaton olyan élményem, hogy odab@szott a gépnek egy kisebb villám, ami valami 60 fokot dőlt 0 sec alatt. Be is szart pár utas szó szerint. Olyan érzés volt, mintha normál repülés közben a Jézuska tartaná a gépet egy madzagon, aztán amikor jött a villám akkor meg olyan, mintha elszakadt volna a madzag. Fél perces manőver volt, mire visszaállt de pl. az én soromban az A ülésen ülő csa
  • M1K1 : Mixinek (es valasz Pocinak) «link»
  • Mici : Ja, ugyanott a kommenteket is érdemes olvasgatni, mint minden Plastik poszt esetében :D
  • Mici : Ugyanakkor Plastik Józsinak valószínűleg megint igaza van: «link»
  • Mici : Sajnos a személyzet akkor már nem szolgált fel, lehet, hogy ők is elfehéredett kézzel szorongatták a karfát :)
  • Geci : Nyilván viszki
  • Poci : "Vigyázz magadra" :) a repülőn hogy? Előveszed a rózsafüzéred? Megiszol még egy viszkit?
  • Geci : Mici bácsi! Ázzz! Vigyázzá már magadra...
  • aribari : jajittenem!!!!
  • luca : tuti soha többé nem repülnék
  • luca : áááá, úúúú, áááá-
  • Mici : Na ez az én gépem volt, basszátokmeg. Aszittem lezuhanunk a brantba.
  • Mici : Index: "Az éjszakai vihar Ferihegyen két repülőgépnek okozott gondot. A British Airways egyik gépe az időjárás miatt nem tudott előszörre leszállni, átstartolás után azonban a második nekifutásra gond nélkül leszállt. "
  • Geci : @Guest17 - meghalsz, ha fenyegetőzöl :)
  • Mici : nemnem
  • Guest_17 : ezmegleáll?vagymi?
  • Tivcsi : tuti, hogy atomdrága és sznob lesz, de meg kéne kóstolni: «link»
  • M1K1 : David Cameron a konzervativ kormanyzas jovojerol beszel, opcionalis magyar felirattal (a forditas/fordito egyszeruen zsenialis!! :) ) «link»
  • Áci : Biszku-update van: «link»
  • M1K1 : HTML5 showcase apps. Kattints az alkalmazasokra a felso savban. «link»
  • Tivcs : Sex, drugs C Dr.House; «link»
  • M1K1 : Medve debütál «link»
  • M1K1 : mint ahogy a szemoldoke mutatja 0:18-nal! :D «link»
  • Reci : Diego nem buzi!!!
  • M1K1 : Diego, Diego, szabad a palya! «link»
  • M1K1 : Egyes felmeresek szerint a nepesseg aka'r 10%-a is langyi lehet. Statisztikailag MINDEN focicsapatban van 1-2. Nekem most az isteni Diego lett nagyon gyanus itt a nagy olelkezesek utan! :D
  • Guest_522 : Btw ez érdekes téma - számít-e a sportpályán a szexuális orientáció. Geci bá-nak ha van kedve, elfilózhatna rajta. De tényleg.

About

You are currently browsing the weblog archives for June, 2007.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.