Azt hiszem, lélekben lengyel lettem a múlt héten. Ami egyet jelent azzal, hogy nagyban rokonlelkek vagyunk a polákokkal. Illetve azok is voltunk, de most, most, MOST! Végre-végre valahol azt mondták: mi a fasznak fizetjük a kosztot és kvártélyt a sok bűnözőnek, ha hasznukat is vehetnénk?! És kérem, infrastruktúrát fognak a dolgos rabkezek létrehozni. Autóutat, szállodát, futball-stadiont. Csupa hasznos dolog.

A Sajnos-kormány munkája igen sikeresnek mondható az elmúlt kicsit több, mint egy esztendőre visszatekintve. Kiváló eredményeket értünk el minden téren, jó munkásemberként. Emiatt eljött az idő, hogy előterjesszem javaslatomat - várva Reci miniszterelnök úr megerősítését - különböző állami szintű kitüntetések kiosztására az összes arra érdemes közéleti szereplőnek, aki sokat tett az országunkért és a sajnos.hu-ért.

Meleg nyári szerda este, monszungyanú, gomolyfelhő az égen, pedig épp kicsivel zápor után vagyunk. Dunapart, szemben az Akadémia, kicsit följebb az Országház, kicsit jobbra a Lánchíd. Néha elmegy egy 19-es villamos, miközben futattom a mélybordó vörösbort a szép magas pohárban. Szemben egy álomszép barna nő egy könnyű vörös küvé-t kóstolgat éppen. Megörökítendő pillanat ez az Andante Borpatika kerhelyiségében.

Pénteken nagyon küzdöttem önmagammal, nem tudtam eldönteni, lemenjek-e balcsira, avagy sem. Dzsajokosz erején felül próbált meggyőzni, hogy jó lesz nekem ott.

ebédelésünk terméke:

mely ebédet ekként egyeztettük: