Nálunk senki sem akar az életért teljes árat fizetni. A kofa nem ad blokkot a piacon, ahogy a kereskedő sem a kisboltban. A távolsági buszsofőr az esti vagy a hétvégi járaton már elvisz bárhová fél vagy harmadáron jegy nélkül. És még ragozhatnám, sorban hozhatnám a példákat. Lopunk, csalunk, sikkasztunk, lógunk együtt. Cinkostársak vagyunk mindannyian. Biztosan nem jó ez így, mert az igazi, kultúrált demokráciában egyértelmű, hogy nem utazik a nép gyermeke a helyi tömegközlekedésen ugyanazzal a jeggyel több hónapig, nem veszi meg a bugázott írható cd/dvd-t féláron csomagtartóból és nem igényel hitelt kamu kereseti igazolással.

Tegnap Takarékoskodj!-oztunk, mondjuk Bubuc meg én eléggé fogalom nélkül voltunk már. A fenti kártya szerintem a létezett szocializmust reprezentálja, holis egyetlen kitörési lehetőséged a totó megnyerésében leledzik. A játék ezt a szellemiséget tökéletesen modellezi, de Bób (vagyis Bubuc) ezt nem volt hajlandó felfogni, ezért már megint üvöltözésbe fajult az este Az ember pénzt akart kérni azért, mert valaki rálépett a “Mátra” nevű nyaralótelkére, ekként próbálva Monopolysan integrálni a két világrendet és ideológiát. Mán.

Elment csendben az Őrnagy Úr,
a neolux helyett gyertya gyúl.
A gyep szíve is meghasad,
hol oly sok védő elhasalt.

Nem csak a nagy gólok,
(mit a pályán ontott)
hanem a lélek, a lényeg,
a valós emberi fények,

amik eltüntek a hírrel,
és csak a név van, mi ível
át a Földön, a Tejúton.
Bizony, ezt megunnom

Rajzoljunk perspektívát apró országunk égboltjára, ragyogja be a csillagokkal együtt a Budapesti Olimpia irrealitásának fénye az emelkedő gázár közepette faszénfüsttől szürkülő mennyboltot. A 2002-es választási kampány környékén az akkor még sokkal sportosabb Fidesz kapaszkodott bele ebbe a szépreményű témába, de csak annyi volt a hatás, mintha a huzat kapott volna alá a konyhai fingnak. Aztán persze megmaradt és fel-felbukkant néha a köztudatban, és a közelmúltban hivatalos mozgalomként is megerősödött, teret nyert és mecenatúrát. Azaz pénzt. Szuper. Azon gondolkodom, mi kellene ahhoz, hogy realitása is legyen, és alapja. Nem csak mozgalmi szinten.

Kitalálták az egészségügyi reform keretében, hogy én, aki fizetek némi adót, mert dolgozom és egyébként támogatom az egészségügyi reformot, ne mehessek be oda, abba a kórházba, ahova akarok, ha mondjuk szögbe lépek vagy éjszaka akut bélcsavarodásra riadok, esetleg véreset pipilek. Illetve bemehetek, de csak plusz pénzért. Ha viszont nekem úgy tartja úri kedvem, hogy Magyarpolányban(Mo., Vp megye) élő nagyszüleihez vagyok bejelentve állandó lakóhelyre és ideiglenes lakcímre sehova, viszont Budapesten érzem jól magam, mert itt vannak lehetőségek, munka, iskola, csajok, buli, barátok, olcsó kábszer és drága pia, akkor mi a geci van?! Kijelölik nekem, hogy csak Ajkára, Pápára és Veszprémbe mehetek tényleges kórházi kezelésre, vagy fizetek, mint bánáti cigányok a horvát csendőrnek lólopás után. Így, ha nem mélyvénás a trombózisom vagy nem perforált a vakbélgyulladásom, akkor irány a szűkebb otthonom. Jó lesz.

Ez a mai kérdés igazából az életem egyik kérdése, amíg Budapesthez bármi közöm lesz. Mi a halál faszáért állnak a helyiek az összes tömegközlekedési eszközön (kivételt képez a HÉV) az ajtóban, a járműn utazók mennyiségétől függetlenül? Ez szinte már egy olyan tény, aminek az okait nem csak szociológusoknak, hanem társadalompszichológusoknak is feszegetniük kellene… Remélem egyszer sok kerül erre.

Márton napja alkalmából sablonos gondolkodásomon és témaválasztásomon kívül eső területen kerestem labilis pontot a világból. A szeretet ünnepének elejét keresem, keresném. Mától számított 6 hét múlva rántja ki vastag téli pólyájából a kisjézus az ajándékokat és próbálja elfeledtetni az átlag emberrével, hogy mit NEM szeret azokban, akiket szeret. Mennyi idő kell nekünk, pénzből élő, önző emberi organizmusoknak, hogy testben, lélekben és minden egyéb módon felkészüljünk a karácsonyra. Mennyi idő kell a piacoknak, hogy kirántsák a zsebünkből az összes fillért, a lekoptassák a bankkártyáinkról az elavult mágnescsíkokat? Összevonva tehát: mikor kezdődik a karácsony?

Én mindig szerettem a főkapitány urat. Szimpatikus volt már a kezdetektől. Hozta a formáját az első pillanatban, amikor a Város FőCsendőre lett. Nem szarakodott. Hiszen nem az a dolga. Aki rendőrnek áll, biztos nem arról híres, hogy a konszenzusos, tárgyalásos megoldásokat keresi az életben. Neki (mármint a rendőrnek) előírják, hogy mikor mit kell tennie pontosan. Ha pedig az utasításos alapon működő erőszakszervezetben valaki a legszigorúbb aspektussal fellépvén, a legkeményebb olvasatban végrehajtva a leírtakat, tevékenykedik, attól abból csak Vasprefektus lesz, de nem tömeggyilkos. A kritikus ünnepnapon történteket 20-30 év múlva már tanítani fogják. Addig nem is lesz senki, aki objektíven meg tudja majd ítélni, ki hol hibázott. Egy biztos: ha én kiküldöm a rendőreimet, hogy mindenkit basszanak szájba, aki harmadik oszlatási felszólítás után az útjukba akad, annak kötelessége kitartani a maga álláspontja és a mundér becsületének védelme mellett. A kérdésem tehát: Tényleg Gergényi-e a felelős?

Szeptember 1 óta lakunk az Abos utcában. A tömegközlekedési eszközök széles választékából (21, 90, Piros 21 buszok) általában a piros 21-essel utazunk hétköznapokon. Az a kérdés vetődött fel bennem - és saját nézeteimtől függetlenül kerestem a választ, ám nem találtam - miért van az, hogy csak Magyar Nemzetet olvasó utastársakkal találkoztam mind a városba, mind hazafelé menet?