Archive for January, 2012



A szép emlékű édesség és szendvics témák megidézése után ismét a 80-as és 90-es évek világába kanyarodom vissza, hogy az utókor számára is nyoma maradjon, mivel is kényeztették a testemet otthon összes anyámék (édes-, nagy-, kereszt-), valamint a középiskolai kollégiumban a szakértő stáb tagjai.

Nyilván ezek olyan ételek, amik nem tűntek el, nem kerültek multikézbe, mint egyes édességek vagy az utasellátó büfék, egészen egyszerűen már nem olyan egyértelműen és visszatérően részei a mindennapoknak, mint hajdanán.

Az otthoni, családi vacsorák, amikor még alap volt, hogy majdnem minden nap meleg vacsorának kellett az asztalra kerülnie:

Egészen különleges események együttállása végett kell a szokásos poszttémákon túlra kirándulnom. Január 29-én vasárnap, szinte egy időpontban, de három különböző országban szerb sportolók labdasportokban küzdenek bajnoki címekért, ráadásul nem esélytelenül. Vajon mi lesz a nap végeredménye.

Először az egyéni sportágról: a férfi egyéni tenisz világranglistát vezető Novak Djokovics a spanyol Rafael Nadal ellen lép pályára Melbourne-ben az idei év Ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjében a 2012-es év első grand slam címéért. A tavalyi évben csúcsra érő Djokovics többször is találkozott Nadallal, de mondhatjuk, hogy 2011-ben ellentmondást nem tűrve takarította el a pályáról. A héten mindketten szuperklasszis teljesítményt nyújtottak az elődöntőkben és komoly csata után várják az újabb randevút. Geci-tipp: Djokovics megint nem hibázik és megnyeri az Austral Open-t.

Mivel egészen korrekt pecsenye libamájat sikerült vásárolni a Lehelen a hétvégén, múlt vasárnap libamájas ételsort főztem végig, amelyről bővebben, külön posztban is hamarosan beszámolok, mintegy megmutatva a libamáj felhasználásának prózaibb lehetőségeit. De mivel – és ezt a gyengeségemet már most elárulom – az egyik fogás, a bacon-ban sült libamáj nem olyan lett, mint vártam, hirtelen felindulásból készítettem hozzá egy nagyobb adag hagymalekvárt, lilahagymából. Magam is meglepődtem milyen egyszerűen ment és milyen jó lett.

Nem lehet elmenni ama csapatsportokban elért sikerek mellett, amik most pénteken boldogították a magyar népet. Míg a magyar vízilabdás lányok lenyomták az olimpiai bajnoki címvédő hollandokat (hátrányból felállva), addig a magyar férfi kézilabdások a franciák kézis aranycsapatát igázták le lendületből (ehhez már csak zárójelben kell hozzátennünk, hogy a férfi vízilabda csapat is kapaszkodik vissza a csúcsra az EB-n, ami nem is árt, hisz jön az olimpia).

Az éveleji időszakban mindig jó, amikor becsúszik egy elmaradt üzleti ajándék karácsony előttről. Főleg akkor, ha az egy igazán kellemes, sőt még annál is egy kicsit jobb bor. Előzetesen pár szót a környezetről: nem Villány, de a közelben, Szekszárdon alkotta meg a természet és a Prantner családi pincészet. Még pontosabb születési helyének a szekszárdi Elő-hegy azonosítható a címke alapján.

Pár szóban magáról a kiváló nedűről.

Telt, a savignon-oknál visszaköszönő kakaós-étcsokoládés illat. Némi szellőzés után kiérződik egy enyhe szilvaszerű illatanyag is, ami simán lehet más aszalt gyümölcs illata is, ez már csak orr kérdése, szerintem.

A tavalyi évben többször is volt szerencsém, szerencsénk Egerben élvezni az Imola konyhája nyújtotta kiváló élményeket. Ez addig fajult, hogy a november elsejei hosszú hétvégén meg is szálltunk két estére az étterem fölött, egy Imola-féle apartmanban, így most egy bővebb posztban átfogó képet próbálok nyújtani a tapasztalatainkról. Külön blokkban (jó)pár ételt is felvonultatunk, bár ezek a mostani, téli étlapon már nem fellelhetőek.

Eltökélt szándékkal vágtam neki a 2012-es évnek. Befejezem, teljessé teszem ezt a szériát, ami egyet fog jelenteni azzal, hogy az első megkezdett sorozat befejeződik a blogunkban. Így érkezik a 93-as év kedvence a listámból.

“Amikor a halálos ítéletek száma elérte az ellenforradalmi eseményekben ártatlanul elhunytak számát, arra kértem az elvtársakat, hogy álljanak le.”

Kádár János (1985 szeptemberében Mihail Gorbacsovnak az 1956 utáni megtorlásról)

 

Az előző “előadásunk” végszavát szőttem tovább, mivel jelentős mentális gyötrődést okozott a gondolat, miszerint kommunistává lettem az orbáni eseménysor által. Ám rájöttem, hogy én bizony továbbra is jól és stabilan állok korábbi meggyőződésem alapjain, ellenben a politikai osztály jelenleg hatalmon lévő tagjaival.

Nem tudom, ki ismeri a Baby TV nevű csatornát, ami az egyetlen erőszakmentes meseadás – szerintem – Magyarországon, de lehet, hogy a Földön is. Nyilván baba-színvonalon, de az, hogy szórakoztató, le bírtam mérni azon is, hogy a hét éves, és négy éves vendégeinket is viszonylag hosszú ideig lekötötte.

Kiválasztottam a Szilvivel közös kedvenceinket, hogy ti is lássátok, mivel töltik ki a műsoridőt a Baby TV-n.

1. Hungry Henry




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for January, 2012.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.