Archive for November, 2011



Hát igen. A politikával csak országos szinten foglalkozó, azt felszínesen követő átlagember nem tudhat túl sokat a volt esztergomi polgármesterről, aki nem csak a Fidesz, de a magyar politikai osztály és a magyar demokrácia szégyene is egyben. Jelen poszt nem teszt kísérletet Meggyes úr kiváló egyéniségének, teljesítményének és múltjának vagy jelenének bemutatására, csupán szemelvényeket emel ki abból az anyagból, ami kis keresgélés után elérhető a világhálón. (Jelen poszt NEM tekinthető felvezetőnek az Orbán-kormány 2010-2011-es tevékenységét és a bóvlivá minősítést tárgyaló posztnak, csupán egy mai hír késztetett megírására.)

A trendi helyek összehasonlító elemzésének lehetőségét egy francia úriembernek köszönhetem. Név nélkül csak annyit róla, hogy vezetői képesség és tehetség hiányában egy speciális helyzetben lévő pénzintézet vezetői pozíciókat betöltő kollégáinak motiválására megfelelő eszköznek gondolta, hogy elviszi őket a bank által számára kiutalt arany mastercard terhére elegáns helyekre ebédelni. Minden héten 3-4 alkalommal.
(Intrikusai szerint ezzel az okos, de nem túl burkolt trükkel bírta finanszírozni saját ebédjeit. Eme epés megjegyzések azért részben megalapozottnak tekinthetőek, a fentiek alapján legalábbis.)  Bár a mösziő már visszatért Párizsba, azért állítson neki is emléket ez a poszt. (A mintavétel mindkét esetben a meleg nyári-kora-őszi időszakban történt.)

Igazi forró nyarat és csodás panorámát idézek föl a novemberi őszben. Augusztus 13-án szombaton, egy nem sokkal korábbi információt alapul véve foglaltunk asztalt a csopaki Szent Donát Borház éttermének teraszára. Az információ az volt, hogy a szemesi Kistücsök első versenytársa a hely a tó éjszaki partján. Tényleg főúri érzés a borház fedett kiülős részéről nézni a vizet, a hegyoldalt, a Tihanyi-félszigetet és fölötte elnézve a fonyódi hegyet vagy a vulkáni tanuhegyek tetejét és a hűvös csopaki rizlingből kortyolni egyet. Mellé enni is? Ez már egy összetettebb kérdés.




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for November, 2011.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.