Archive for August, 2011



A hónapokkal ezelőtti, nagysikerű poszt folytatása mellett döntött a szerkesztő. Nem utolsó sorban provokáló jelleggel, de emellett az ízlésfejlődésre éhezve és szomjazva is. :)

Eredeti:

YouTube Preview Image

Tribute:

YouTube Preview Image

Kezdhetném úgy, hogy én megmondtam, de ebből nyilván nem értene a többség a világon semmit, így ott kezdem, ahol az eleje van: Márciusban Palkonyán bonyolítottuk a “A Facebook és az internet felszabadítja-e az arabokat VAGY sem” szenvedélyektől sem mentes politikai-társadalmi vitát, ahol  az azóta beközösségeződő barátaim a Facebook egyfajta online Pilvax kávéházként aposztrofálva mintegy vizionálták az 1500 éves iszlámra épülő áldemokratikus vagy álprezidenciális formába fröccsöntött arab diktatúrák demokratizálódását.

 

Öt évnyi erőgyűjtés után utcára kerül ez a titkolt érték. Megkezdődött a sajnos-póló gyártásának előkészítése, így kérem azokat a kedves brigádtagogat és követőket, akik szeretnének ilyen csodában pompázni, a pólóméretüket kommenteljék be. A termék várhatóan valamilyen sötét árnyalatban fog elkészülni első körben, aztán ahogy nő a kereslet, a színskála is bővülhet. :)

 




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for August, 2011.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.