Archive for October, 2009



Mici és Geci régóta tervezett paprikás krumplijában sikerült örömünket lelni vasárnap délután a Lajos-forrásnál, melyről képes beszámolónkat a képre kattintva láthatjátok.

Annyi szent: az urak olyan szinten bírnak a konyhatudománnyal, hogy még, hiszen az ételnek olyan íze volt amilyet soha nem éreztem! Még. Még!

YouTube Preview Image

Kicsit eltérően a rovat jellegétől, most valami igazán közismert helyet szeretnék jellemzeni, illetve bemutatni annál mélyebben, mint amit azt gondolom, hogy jó sokan tudunk róla. Budapest országos, sőt talán európai viszonylatban is ismert török étterméről fogok szót ejteni, mivel ez a hely némileg több annál, mint amit évtizedes távlatban tudtunk. Eszerint ugyanis egy megbízhatóan egész éjszaka elérhető gyroszos, kebabos, ahol mindig van borjú és csirke is, és nem sajnálják a húst a kajából, ami sok illuminált hajnalban volt mentőöv az alkoholba mártott testünknek…

Na kedvesek, mindenki menjen Párizsba, mert ott lenni jó! Amint arra az első utcára kiülős sörözésünk alkalmával ráeszméltünk: kb. pont olyan jó mint Budapesten! ( de itt akkor most egy szebbecske őszi napot képzeljünk el kies fővárosunkban, valami mutatósabb-hangulatosabb kerületben, viszonylag kevés omlásveszélyes házzal )

sd

Ajándékjeggyel volt szerencsénk megközelíteni Párizst, de itt véget is ért a szerencse. A repülőgép ¾ órás késéssel indult, a várakozás alatt nem tudtunk bejutni a vip váróba, mert otthon hagytuk a Duna Club kártyáinkat, a légikisasszonyok randák voltak, és a Charles de Gaulle reptérről a központig bejutás ( hév-szerű járművel ) a rendes idő négyszeresébe telt – valószínűleg sosem fogjuk már megtudni, miért.Így hiába terveztünk első estére könnyű sétát a környéken, csak egy nagyon rövidke felderítésre futotta az ágybazuhanás előtt. ( ágybazuhanás a Péter által előre foglalt szobában, családiasnak mondható pici hotelben, a Montmartre kellős közepén )

Adaptáció-e vagy, kérdezhetnénk, mert adott egy nemzetközi musical, ami már eleve a valaminek az átdolgozása (kiváló és verhetetlen Gyalog Galopp), de a kérdés csak addig motoszkál bennünk, amíg el nem kezdődik a mű.

Mint a címből is kiderül, volt szerencsém megtekinteni a Madách színház idei nagy dobását, a Spamalot-ot október 1-én. Kellemes, izgalommal teli várakozással foglaltam helyet a harmadik sorban, amely kiváló helyre a döntéshozó vezetői pozícióm predesztinált, “there is no free (business) lunch” jeligére. Azaz beszállítói meghívás, vesztegetési értékhatár alatt. :)




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for October, 2009.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.