Archive for September, 2009



Szeptember 25. Péntek

Még júliusban sikerült igen olcsó (18.000 HUF) áron az Easyjetnél genfi repjegyhez jutnunk, így tegnap el is jöttünk ide. Időközben annyi nehezítéssel, miszerint drága feleségem a munkahelyén (a nevet azért nem írom le, nehogy pánikkeltés legyen) influenzával (röfögni még nem röfög, és nem is kampón lógva aludt a kamrában, de ki tudja) fertőződött. De erre sem találtunk jobb megoldást, mint a svejci levegő…

Ekként megérkeztünk 25-én, este 6 körül a reptérre, ahonnan – sajnálatos módon – ingyen jeggyel (amit automatával nyertünk) beközlekedtünk a városba jól. Szállásunk a kiváló és olcsó Hotel Central (amely ingyen wifi által járul hozzá a posztoláshoz), ami nevéhez méltóan a belvárosban helyezkedik el, igen közel a Genfi tó partjához, valamint a kiváló Rhone folyó azon pontjához, ahol elhagyja a tavat.

Legutóbb január elsején voltunk Kistücsközni, Zalakarosi szilveszterünkről hazafelé jövet, most viszont nyaralni voltunk Szilvivel, augusztus végén és elcsíptük a nyári étlapot még. Szóljon tehát pár szó arról, mit is tudott idén nyáron a Kistücsök legénysége.

Kistücsök 2009

Szilvi összeválogatta saját magának, én bíztam a cégben, és a régiónk ízei menüt vállaltam be. Előételként Szilvi csirkemáj pástétomot kért édeskömény salátával, én füstölt fogast ettem zöldborsó pürével. A füstölt fogas ideális füstölést kapott, puha volt és ízes, amit jól kísért a zöldborsópüré, ami szinte krém volt, viszont így kiválóan adagolható a halszeletekhez. A csirkemáj pástétom könnyű, krémes és nem a szokásos baromfiíz, hanem klasszikus pástétom világ, az édeskömény saláta exkluzív szintre emelte a tányért.

Jó napot kívánok!
Újabb recept a Mici Főzősuliból: Chili con carne házilag készített tortillával

IMG_3147.jpg

Az első megfőzését jelentős anyaggyűjtés előzte meg úgy online, mint offline, s ebből szintetizálódott a bemutatott recept, amire eléggé büszke vagyok, mert iszonyatosan király. Bemutatkozott eddig a horvátországi kirándulásunk alkalmával, majd múlt héten Balatonkenesén (bográcsban!). Most hétvégén megfőztem harmadjára is fényképezőgép jelenlétében és ekként közzéteszem.

IMG_3107.jpg

A képen már-már hagyományosan a hozzávalók láthatóak, de hadd foglaljam gyorsan össze írásban is, kvázi mennyiségekkel megtámogatva (kivéve fűszermennyiségek):

Fél kiló húsonként (darált marha of course, ez kb 2 személyre elég) kell:

Vasárnap fél1 körül, ragyogó koraőszi napsütésben találkoztunk a Pálvölgyi-barlangnál. Részvevők:Aliz,Teri,Szilvi,Gery,Mici,Péter. A Budai-parkedőben sikerült egy igen kellemes kirándulást megejteni, Árpád-kilátó,Kameraerdő,Fedák Sári,Apáti-szikla vonatkozásban. Összesen 4 darab kest sikerült behúzni, ami 6 pontot jelentett, ti. az egyik a Nemezeti Multi (azért az vicces) névre hallgató 3 pontos volt. A 6-ból 3-at Aliz talált meg amiért ezúton is Hurrá! és így tovább. A túra után megvacsoráztunk a méltán híres Cafe 57-ben, amiről postot a szakemberektől várunk.

Szeptember 5-én a jóidő és az ígéretes programok hatására kilátogattunk a Népligetben megrendezett SzeptemberFeszt-re, vagyis a “pörköltfesztiválra”. A remek zúza-, gomba-, és marhapörköltek valamint finom fröccsök mellett számos látnivaló akadt. Ilyenek:

Hasonlóan a 2007 március idusán bekövetkezett egynapos hétvégéhez ismét élménybe fojtottuk a szombat estét és a vasárnapot Micivel, Terkával, Szilvivel, Zorróval és FA-val. Szombaton Etyeken voltunk délután és este, ahol a fiatal borászokat tömörítő Junibor szervezet tartotta idei borkóstolóját, ahol minden borász kettő darab kiváló italával volt jelen. Délután öttől kezdődött a rendezvény, ahol a belép áráért korlátlan fogyasztást lehetett végrehajtani. Mindenki megtalálta a magának való kellemes borocskát, bár én (és Szilvi) a vörösborokig már nem nagyon jutottunk el, ellenben ittunk jó sok fehéret, amiből kiemelkedőnek minősítettünk:




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for September, 2009.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.