Archive for May, 2008



Csöndesek vagyunk a napokban, nincs túl sok zörej a sajnoson. Én a magam részéről nem tudok igazán túllépni azon, ami a múlt hét végén történt és ehét hétfőn lett ismert tény. Barátaink, a sajnos csapatból és a velünk erősem szimpatizálók közül balesetet szenvedtek, innen több, mint 500 kilométerre. A jó hír, hogy túlélték, bár meleg volt a helyzet. Nem akarom ezt reklámozni, harsogni vagy bármit. Csupán azt gondolom, hogy mi, innen testben tehetetlenül, de lélekben velük, rájuk gondolva, segíthetünk Reginek, LLevinek és Recinek, hogy mihamarabb egészségben velünk legyenek és onnan folytathassuk a tavaszt, a közelgő nyarat, ahol abbahagytuk.

Eredetileg comment-et szerettem volna írni Mici post-jához, ifjúkorom egyik kedvenc könyvéből idézve (az író ugyanaz, mint Mici esetében). Meg is kerestem benne az idevonatkozó részt, de ahogy olvasgattam vissza, hogy honnan kezdjem, rájöttem, hogy az egész fejezetet érdemes iderakni. Akinek túl hosszú, úgysem olvassa el.
A férfiember rendes étkezését ennél jobban leírni szerintem nem lehet.

YouTube Preview Image

Sírok! “Olasz gesztenye vagy magyar gesztenye?”

Ez a klásszikus klásszikusa. Ars poetica. Krédó.

“Hát, ha különösebb baja nincs ennek a madárnak, akkor jöhet.”

:)

Sikerült prezentációs jellegű off-site napon részt vennem most pénteken, aminek keretében többször lehetőségem adódott szünetekben élvezni a helyszínt biztosító szálloda által nyújtott kávé-tea-édessüti-sóssüti-ásványvíz-üdítő csomagot. Na és ez az, amit igen kiválóan kávészünet szolgáltatáscsomagként árusítanak per fő per alkalom. Általában. Elkezdtem gondolkodni, hogy milyen hasonló szolgáltatási megoldások adódnak, amikre az egyszerű ember nem gondol, de mégis külön bontható, külön pénzt lehet érte kérni.

Eszembe jutott a 2003-as rafting túra, ahol 20 euróért melegítettem meg egy babkonzervet, mivel a villanytűzhely használata nem volt benne a szállás árában.

A negyedik futam eredményét harsogta a hangosbemondó azon a fülledt nyáreleji szombat délutánon. Vadalma, Kibic, Fedák Sári volt a sorrend és erre kevesen számítottak a tribünön. Egydül Kóka ünnepelt, mert Fodor Gábor piros szegfűjét megette egy unakozó ló, még a futam indulása előtt. De ezt csak lélekben élte meg, mivel maga az eredmény elkeserítette. Hiába vonták be Farkasházy Tivadart is tudományos alapon, hiába játszanak nagy tétekkel, nem sikerült megnyerni legalább a költségvetési hiány egy részét a szocialistákkal. Igaz, ez csak informális próbálkozás.

Tegnap a meccsnézésbe menet készítettem egy képsorozatot, mert szerintem csak Magyarországon fordulhat elő, hogy a lomtalanítások előtt felderítőket küldenek ki az lomtalanítást, mint megélhetési forrást kezelő erők mindenfelé. Hozzánk pár napja megérkezett az előörs és a lomok kitételére kijelölt terület mellett él.

Íme a lomtalanítási értesítő by FKFV

Kép 011.jpg

Ugyanaz a közös képviselőtől.

Kép 012.jpg

Némi lom a kijelölt terepen.

Kép 013.jpg

De a terep azért még üres:

CIMG3663.JPG

De azért az őrző folyamatosan jelen van.

Kép 014.jpg

:)

Az angol futballbelüggyé változott mai bajnokok ligája döntő nem a látványos futballról, mint inkább a taktikázásról, védekezésről, esetlegesen a nagy egyéni villanásokról fog szólni. Azért, hogy legyen benne némi izgalom a tényleges eseményeken túl, elindítok egy tippversenyt, melyen egy üveg minőségi szeszt lehet nyerni, ha eltalálja valaki a mérkőzés végeredményét. Abban az esetben, ha mérkőzés 90 percig tart, akkor a 90 perc lefújását követően, ha esetleg lesz hosszabbítás, akkor a 120 perc lefújását követően fennáló eredmény az irányadó. És igen, a nyeremény. A győztes, ha egyedül nyer, a Polgár Pincészet kiváló világos pezsgőjéből jut hozzá egy üvegnyihez. 2-5 nyertesig bezárólag a díj egy-egy üveg kellemes Chardonnay típusú bor. 5-nél több nyertes esetén mindenki vendégem lesz egy korsó sörre. :)

Hessegessük el az elmúlt egy hét nagyon nagy ürességét, és térjünk vissza a tavalyi év emlékeihez. Szeptember végén a kisari megmozdulással elbúcsúztattuk a nyarat, majd elérkezett a szokványos ünnepnap, amihez egy háromnapos hétvége kapcsolódott. Ennek legfontosabb élményeivel zárom le végleg a 2007-es esztendőt.

Elterveztük, hogy bográcsos gombaperkeltet fogunk gyártani a Börzsönyben. Előkészületként vásárlásra került: bogrács, állvány, kavaróeszköz. Összepakoltuk a szükséges cuccokat (vágódeszka, kések, tányér, ilyenek), majd útközbeni bevásárolást követően felkocsiztunk Nagyirtáspusztára. A Szent Orbán Hotelnél szarszagban sikerült leparkolni, mivel nyilván nem annyira van még becsatolva semmilyen közműhálózatba, és az ülepítő igen közel van az épülethez magához. Mondhatnám, sajátos zamata volt a levegőnek. De ez nem szegte kedvünket (ja, nem is mondtam, ki volt jelen: Aribari, Juci, Szilviám, Mici, Dzsajokosz, Reci, Bubuc és Áci is megérkezett kicsit később)

PERIC, TATAI – ILYÉS 6, IVÁNCSIK G. 4, VUJIN 4, IVÁNCSIK T. 4, PUTICS 3/3, EKLEMOVIC 3, COZMA 2, PEREZ 2, LUSHNIKOV, LAPCEVIC, GÁL, SESUM. Vezetőedző: MOCSAI LAJOS, edző: CSOKNYAI ISTVÁN

Tudod-e TE, milyen névsor ez? Ez azoknak a játékosoknak és edzőknek a neveit tartalmazza, akik KEK győzelemre vezették Magyország legjobb kézilabdacsapatát május 10-dikén. Nem a másodosztályban, nem sokadik divízióban(ami természetesen nem lebecsülendő), hanem a KEK-ben lett első az MKB Veszprém. Ami volt Bakony Vegyész, VÁÉV, VÁÉV-Bramac, Fotex és most MKB. 16 év után értek el oda ezek a szakemberek, ahol rajtuk kívül magyar csapat még nem járt: a kézilabdázás Mont Blanc-jára, annak is a tetejére.

A sorozat megkezdése óta a most sorra kerülő év a legtelítettebb slágerekben. Hemzsegnek az azóta is élő, mondhatni máig ható felvételek. Az élen a Wham első albuma, róla a világ legsikeresebb limonádéja a Careless Whsiper, valamint a a Wake me up, before you go-go, amiben új értelmet nyert a férfi testre készített forrónadrág és a jobbra igazított, combhoz simuló bráner fogalma. Ugyanakkor Madonna érkezett a Like a virgin-nel, az Aha a skandináv éjszakákból kisivító Take on me-vel, valamint hódított a  Tears for fears és a Dire Straits is.  De egy soha meg nem ismétlődő duett megelőzött nálam mindenkit.




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for May, 2008.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.