Archive for November, 2007



Amennyiben Mici egy gyors, egészséges és tápláló halvacsorára vágyik, mindig így készíti el:

Elszalad a legközelebbi élelmiszeráruházba és megveszi a mindenhol elérhető, olcsó fagyasztott hekktörzset(ha éppen kifogyott volna a mélyhűtőjéből). Hazasiet, 3 darabot bedob a mikróba a szép, húsos és szálkamentes hekktörzsekből, és közben összeállítja a fűszermasszát, amit a kiolvadt halacskák bedörzsölésére fog használni. Apró kőedénykéjébe szór 2-3 kávéskanál citromfűvet, 2 kávéskanál szárított kaprot, ugyanennyi morzsolt bazsalikomot, 1 kávéskanál őrölt chili-t(teljes nevén cayenne borsot), 1 kávéskanál őrölt fehérborsot és némi bányázott erdélyi sót. Ezt összekeveri és ráreszel egy jó kövér gerezd fokhagymát. A száraz fűszereket és a friss fokhagymapépet egy kis extraszűz olivaolajjal közelíti egymáshoz, majd jól elegyíti. A közben kiolvadt pikkelyes jószágokat megmossa, hasuknál gerincig bevágja, a nedves fűszerpéppel a bevágást megtölti majd a fehérhúsú halacskákat mindenhol bekeni.
Ezt követően mindegyiket alufóliára helyezi, curryporral(ázsiai fűszermalom is jó) és még némi sóval megszórja, majd olajspray-vel még egy kis extraszűz olivát permetez rájuk. Alaposan becsomagolja, tepsibe rakja és előmelegített sütőben 45 perc alatt jól megsüti.
Amikor kihűlt friss salátával köríti, friss citrom levét cseppenti rá, majd mind megeszi.

DSC00446.JPG

No… kiváló Zorró barátunk telefonja ért a Pártban múlt héten valamikor, hogy egy új pokerclub (Best Poker Club – Lurdy ház) freeroll versenyt indít hétvégén, amin illő lenne elindulnunk. Ekként benevezére került Mici, Áci, Iván, Zorró és jómagam (és persze később kiderült, hogy Copter is indul, ami nyilvánvaló volt, hiszen őneki ez a választott hivatása). A lebonyolítás alapján 5 előselejtezőből lehet eljutni a vasárnapi döntőbe, ahol meg lehetett küzdeni az 500 ezer forintos összdíjazás valamekkora hányadáért.




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for November, 2007.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.