Archive for August, 2006



szalonnasütés.bmp

ember.bmp

itt az ideje, hogy az olvasók látásból is megismerjék a brigádot. Vegyétek az első író-olvasó találkozónak. Kissé egyoldalú, kissé virtuális, de a mijenk…

   A brigád

Igen, köszönöm kérdéseteket, már jobban vagyok, holnap megyek dolgozni. Addig is volt egy kis időm blogot szerelni, az alábbiak történtek:

1. Az oldal szélessége 940 pixel lett, ebből a “hasznos terület”, tehát a posztok szélessége 620 pixel. Átméreteztem a képregényeket 620×240-re, Macintoshon természetesen kurva jól néznek ki, de hát itt az előző szélesség is oké volt…a magasság helyes aspect ratio-val nem 240 kellene, hogy legyen, hanem kb 180, de úgy nem elég nagy sztem, úgyhogy most kicsit hosszúkás, de sztem ok. Megnéztem Virtual PC + Internet Explorer 6 alatt és hát nem sok javulást láttam (pixeldropping big time továbbra is). Bubuc, vélemény? Miafaszt csináljak még a szélességgel?

 

Nokérem. Következőképpen alakult az idei “augusztushúsz”:

Délután 14 óra körül találkoztunk a Batyin Reci,Áci,Nyul meg én, abból a célból, hogy az idén harmadszor Budapesten megrendezésre kerülő RedBull AirRace (nekem csak repülőgépverseny) első futamát megnézzük. Biciklivel érekztünk (Reci is!!! Aki vadonatúj Merida típusú bicóval feszített), a parton kb annyi ember amennyi szokványos az idő pedig olyan amilyen a szokványos: rohadék meleg. Vhogy amire emléxem legalábbis 4 éve mióta Budán lakom “augusztushúsz” mindig dögmeleggel örvendeztetett, mindegy hogy előtte vagy utána egy hétig esett vagy nem. Mongyuk ez kiráj.

 

Kinéztem a vonat ablakán és a sötétedő ég nyugati fertályát szürkéllő fellegek földig érő villanásnyi lábai szagatták szét. “Nem nagyon lesz ma tüzijáték.” – gondoltam, de csak egy-egy pillanatig, hiszen alig egy óra volt hátra a “panem et circenses” ezévi legnagyobb fellépéséig. Ahogy közeledett a vonat, úgy lett egyre nehezebb a levegő az eső szagától és testétől. Párás izzadtsága betöltötte a fülkét, ahol az emberek méla esti közönnyel készülődtek a leszálláshoz.

Ebéd




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for August, 2006.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.