Archive for April, 2006



Mára nem jutott semmi rossz, azaz politika vagy társadalom vagy gazdaság témaként. Se futball. (Tegnap megint varázsolt a Middlesbrough és beverekedte magát az UEFA-kupa döntőjébe, de ezt már másodszor csinálták meg 1 hónapon belül, szóval nem izgi).
Ma csak annyit akarok leírni, hogy mennyire nincsenek ad-hoc történések, minden az életben valami köré szerveződik. Példának a tömegközlekedés apró jelenését hozom fel ma reggelről: késve indulás munkába (nekem nem gáz, de anyunak blokkoló óra működik, szóval lépni kell időben otthonról), az egyetlen útba eső zebrához pont a zöld utolsó pillanatában érkezés, az egyik metró pont akkor gurul be, amikor a peron szélére érünk, utána átszállás, másik metró ugyanúgy rendelésre jön … 23 minutum alatt teljesítve egy egyébként 35-40 perces távolság, így nem gáááz, hogy óra 15-ös indulás helyett 28-kor lépünk ki a kapunk.Ez ráadásul nem először történik. Legalább harmadszor tapasztalom csak elmúlt 6 hétben. Ez akkor annak jele, hogy rendben mennek a dolgok körülöttem? God knows. Ennek jegyében telik a nap, hiba nélkül. Remélem a hétvége is. A labda most három napig azoké a barátoké a sajnos.hu-n, akiknek otthoni/mobil internet hozzáférése van, mert én jelenleg csak a melóból nyomom. :o ) Remélem nem hanyagolják el az érintettek az oldalt, még pihenés közben sem. Na, csók május másodikáig.

Röviden felvázolom az elképzeléseket arra vonatkozóan, hogy a 2010-ig tartó kormányzati ciklusban milyen felállásban működik nagykoalíciós árnyékkormányunk, és ellenőrzi a legnagyobb kritikai hozzáértéssel a regnáló hatalmat. Természetesen – mivel lényegesen képzettebbek, felkészültebbek és tájékozottabbak vagyunk bármilyen liberális/szocialista politikusnál – még kevesebb emberrel meg tudjuk oldani a hatékony országirányítás kérdését.
Várom a kommenteket a felálláshoz(a II. Gyurcsány-kormány minisztériumi struktúrája alapján):

Reci – Miniszterelnök + jogászként rábízzuk a Önkormányzati, Helyi Közigazgatási, Területfejlesztési Minisztériumot és a
Miniszterelnöki Hivatalt. (Ha nagyon gáz, akkor az erőszakszerveket magamnál tartottam, bármikor leváltjuk)

A választások és az országunk sorsa után (hiszen minden Gyurcsoda 3 napig tart csupán) ismét a saját sorsunk felé fordult a tudatom. Bizony, Barátaim, az Arsenal a Barcelonával játszik május 17-én egy iszonyatosan komoly BL döntőt, kvázi előkészítve a a teljes júniust, amikor a világ 32 legjobb csapat ruggya a bőrt dojcsland gyepén. Bő nyállal-szódával és némi kétkedéssel írom lesz ezt, mivel Trinidad&Tobago vagy Angola nem biztos, hogy jobb mondjuk Norvégiánál, de a szabadság-egyenlőség-testvériség jegyében mindaz 5 földrészről bekerülhet valaki. Ez most ráadásul abszulértékben is abszolute igaz, mivel még az eukaliptuszrágcsálók is beküzdötték magukat az elitbe. Szóval Apák hónapja lesz. Mit is vetít ez előre? A munkahelyeken működő TV-ket, esélylatolgatást, góltotót, kerthelyiségben elfogyó sörhektókat és a világ rendjének enyhe megborulását: a gumioroszlánoknak rendes körme nő, a papírkutyák bekenik magukat kályhalakkal, hogy kemények legyenek, mint Dávid Ibolya, plusz a papucsot stoplisra cseréli mindenki, aki férfinak érzi magát és szereti a focit. A “főnökeink/sárkányaink” először ellenállnak, aztán beletörődnek, majd elkezdik fenni a késeket, szikéket, egyéb vágószerszámokat július második hetére, hogy a sörözőben a napernyő alól kilógó fél lábakat, alkarokat, megpirult nyakakat megfelelően kezelésbe vegyék… DE, MEGÉRI, BARÁTAIM, M E G É R I! Alig több, mint 6 hét múlva érkezik. (Június 9)

Ma reggel a rádióban ment az Oláh Ibi féle Mo.-nóta, ami egyébként bejön nekem eléggé. Nem szégyenlem, pedig többször úgy tünt a közelmúltban, hogy illene. De lefosom. Megragadt bennem egy mondata, amit a címbe is betettem. Azért érzem fontosnak, mert jelenleg generálisan látok pár hardcore bizonyosságot felrajzolódni a Kárpát-medence fölött feszülő narancssárgás-pirosas-zöldes-kékes égboltra:
1. befejezzük az elkezdett autópályákat(?)
2. elkezdjük kifejteni a 100 lépéses marketinggel széthintett terveket (de csak papíron)
3. bevezetjük az egykulcsos ÁFÁT!
(4. a többit majd megtudjátok, ha akarjuk, Parasztok!)

…hogypéldául  Monty Python dumákat írjál be jól.

A gyilkos vicc méltán híres német halandzsája mellett (Wenn ist das Nunstück git und Slotermeyer? Ja! Beiherhund das Oder die Flipperwaldt gersput.) egy talán még ennél is értelmesebb német mondat hangzik el ugyanabban a részben közvetlenül Mici kedvenc mondata (“Majd értesítjük”) előtt, ami a németek egyik ellenvicce.

NARRÁTOR: ’44 őszén a németek már a saját viccükön dolgoztak

Egy német tábornok (Terry J.) hatalmat sejtető íróasztal mögött ül. Mögötte Otto, nyakában felirat: EGY MÁSIK GESTAPO-TISZT. Belép egy szemüveges német tudós-viccszerző (ERIC). Megköszörüli a torkát, és olvas; ez is német halandzsa.

Ebben a pillanatban a szélessávú internetszolgáltatás előnyeit élvezem “wireless” formában a kiváló Párkány strasszében.

Hát, fasza, egyébként.

Ennek a baromállat blognak komoly szerepe volt abban egyébként, hogy a szélessáv-szolgáltatók igájába hajtsam a fejem. Korábban GPRS-es chatelésen meg okkézsönel Index nézegetésen kívül nem nagyon egerésztem itthonról a neten és elég is volt. Nademostugye. Nem beszélve arról, hogy most aztán szétwarezolhatom magam PS2 ISO-ból, hiszen végre sikerült megchippeltetni (chip-chip-csóka) a konzolt. Így két év után. Nem kell semmit elsietni, étttted.

…hogy megy a képfeltöltés is. Órákat pénzért adok.

Ricikém, készüjj mer 1 óra múlva támadunk okulni kerszből!

Vazze, írok, de durva. Remélem látjátok majd!

Nem várt sokáig senki. Örülni is csak vasárnap este lehetett. Meg búsulni is. Gyurcsány Feca kilépett 3 méteres műugró magasságban a lécre. Tegnap dobbantott egy olyat a BBC és a többi világsajtó előtt, hogy a második ukrán front összes katonájának a közös díszlépése ahhoz képest részeg hajnali hazalopakodás cipővel a kézben. “Sosem látott reformok”, ugye? Feca, arra játsszál, hogy legyen a medencében elég víz, mert, ha csak térdig fog érni, amikor leérsz, az nagyon fog fájni. Akkor úgy fogod gondolni, hogy inkább táncolni kellett volna a SZDSZ sátorban április 9-én este. Ami ziher, hogy szeptemberre valamit virítani kell. Majd Fekete Janó és Marjai Jocó bácsi tanácsaival lesz olyan reformcsomag, hogy Bokros odaadja a érte a meg nem törölt bajuszát, (hamis)gulyásleves evés után.
Eközben Orbán úgy maradt, hogy menni akar. Ez az igazi szeretet. Még egy kanyart lehet futni, Vityusz. A kérdés csak az, kit viszel magaddal. Én a magam részéről kiváncsian várom.
Én közben koalícióra kívánok lépni a sajnos.hu összes real játékosával és megalakítani a Sajnos-kormányt. Szűkkörű és hatékony, kabinetjellegű intézményt kevés pénzből. Ez kell nekünk. A tárgyalások jelenleg állnak. De június közepénél előbb lesz kormánya a sajnos.hu-nak, ezt bizton állíthatom.




Last Message 3 weeks ago
  • M1K1 : Gamers gonna game «link»
  • Medve : Michelin-csillagos ebéd a háztetőn, a legdurvább rálátással a milánói dómra - Cube nevű étterem «link»
  • M1K1 : you're doing it wrong! :) «link»
  • M1K1 : miert, hisz az csak pezsgo!?!? :D
  • Mici : M1K1, az első LOL a második jaj.
  • M1K1 : «link»
  • M1K1 : steakhouse az egesz vilag «link»
  • soundria : M1k' nem :) ellenben most jó
  • Medve : Itt az eredeti, bővebb angol verzió: «link»
  • Medve : Ízek hálózata, avagy a nyugati és ázsiai ízek eltérésének titka: «link»
  • Medve : A tökéletes bagettet Budapesten: «link»
  • M1K1 : @soundria ez nem csak az uccso posztra igaz? Marmint ahol nincs is "kovetkezo"? Nezz meg egy regebbi posztot.
  • soundria : Maxi respect az uj dizajra. Egy aprosagra hivnam fel a figyelmet: a cikkek folott a kovetkezo/elozo post az elozo postra korlatozodik nalam, tehat tovabb nem tudok navigalni. (W7, Firefox)
  • Guest_1924 : szent donát
  • M1K1 : gugli mit mond? A hoszt tipusahoz illo DNS mapping settings-re kene rakeresni.
  • Mici : Guest_3406: ez így van (SAJNOS). És nem tudjuk, hogy ezen hogy lehet javítani, ha valaki tudja, akkor jelezze!
  • Guest_3406 : www nélkül nem jön be az oldal ;)
  • Getzibácsi : Köszi, Medve! :) Mindenkinek BUÉK! :)
  • Medve : Ekként kíván Medve minden kedves Sajnos Crew-nak Boldog Új 2012-es Évet! :-)
  • LLev : Geri :D
  • M1K1 : es tenyleg «link»
  • Getzibácsi : Mi van Levikém, nem tudsz aludni? 10 éve ilyenkor ettük meg a hajnali gyrost a szerájban, vazz. :o ))
  • LLev : Full respect
  • LLev : K. jó az új oldAL
  • Getzibácsi : Tivcsikém! Amikor a pólóra kellett szöveg, akkor mondtad be ezt. :)
  • Tivci : Mici! Ezt én találtam ki?! :-)
  • Getzibácsi : Zsír vagy, Máté. :)
  • Áci : Tivcsi :) ))
  • Mici : köszi!! :)
  • Máté : odakerült ;)

About

You are currently browsing the Sajnosponthu weblog archives for April, 2006.

Longer entries are truncated. Click the headline of an entry to read it in its entirety.